EST. 2002

WSS Nürburgring: NB34-show Németországban

Nem, nem érdekel Pitt, hidegen hagy Brookes, az sem villanyoz fel, hogy Broc Parkes hogyan maszatolta el vezet? helyét az utolsó három körben – legalábbis pár percig, óráig biztosan nem fog, ameddig megemésztem azt, amit a magyar csapat csinált Németországban. Németh Balázs érdekel, és a Factory Racing. Az a Balázs, aki szívb?l meg lélekb?l passzírozta át magát a világ legjobb hatszázas pilótáinak középmez?nyén, aki életében most ült talán harmadszorra a CBR-en, akit premierplánban mutattak másfél körön keresztül, akir?l még az angol kommentátorok is ujjongva beszéltek, aki zseniális motorozással került belülre a szupersport világ kapuján. Reméljük, legközelebb az utolsó kör is jól sikerül. Szép volt Balázs!

Kiadós tömegbukásba fullad a rajt, az egyes kanyarba belülr?l becsúszó pilóta kitorpedózza két társát, és indul a dominó… épp fél kört tesznek meg, amikorra végül is eldöntik a bírák: piros zászló, majd második rajttal indulhat útjára a hatszázasok viadala. A második rajtnál ugyanolyan jól l? ki Parkes, mint az els?nél, elkezdi vinni a stafétát, Pitt pedig szolid távolságból üldözi ?t. Brookes is szépen terelgeti a Hondát, Fabien Foret pedig megkezdi nagy felzárkózását katasztrofális rajthelyér?l. Ezekt?l eltekintve nagyjából semmi nem történik az elejében, konzisztens tempót megy az els? ötös boly, kímélik egymást a pilóták, nincsenek el?zések, csak gyorsra még gyorsabb körök.

A táv feléhez érve néhány kiálló, illetve kihulló rájder borzolja fel a kedélyeket, no meg egyre több izgalmat okoz Németh Balázs, aki rendre karcsúbb k?rökkel f?zi körbe a Nürburgringet. Miután megfutja kvalifikációs idejét, két ízben a 2:02-es határba is belekóstol, 2:02,8-as legjobb köre csupán másfél másodperccel marad el a versenyben vezet?ét?l ezen stádiumban. Körr?l-körre darálja be maga el?tt az embereket, a 16-ik hely környékén belebotlik egy négyes bolyba, még b?ven van id? a játékra. Ahogy peregnek a versenykilométerek, úgy szerepel Balázs neve egyre feljebb a kijelz?n, s mivel az élen semmi szemet gyönyörködtet? nem történik, inkább ebbe a csatába kóstol bele a rendez?ség. Németh már-már érzi az ordítást, ami az otthoniak szájából távozik a képerny? felé, és még jobban belehúz – szinte kezdi lelépni az üldöz? bolyt. Már a 14-ik helyen jegyzik fél tucat körrel a vége el?tt, amikor még egy ember kipottyan el?le: 13-iknak motorozik a debütáló futamon, te jó ég!

És itt volt érdemes visszakapcsolni az elejébe, mivel Pitt itt határozta el magát a lépésre, befogta Parkest, és uzsgyi, rákezdett az utolsó rohamra. Broc pár fordulóval kés?bb Brookes nyomását sem bírja, és egyre jobban nyúlik le a többiekt?l. Andrew befoghatatlan a #88-as CBR-en, bár Brookes még bepróbálkozik az utolsó féktávon, de a vörös köd kis híján bukásba hajtja. Így Andrew szerzi meg az aranyat végül, majd Brookes és Broc, Fabien Foret a jó kezdés után „csak” a negyediknek ér be. Mindeközben Balázst befogja egyik üldöz?je, de a magyar fiú tizedekkel gyorsabb nála körönként, könnyen visszaszerezhet? lenne a 13-ik hely, de a 14-ik is istenes volna – de most csak volna. A 14-ik helyen megkezdett utolsó körben végül is az egész boly befogja Némethet, az utolsó féktávon szeretne még beszúrni, de már nem megy – 16-iknak szeli át a szalagot, nincs pont, viszont van bravúros bemutatkozás, és egy üzenet amit eddig is sejtett mindenki: Balázsnak helye van a szupersport világbajnokságban. Bár Bali mellett kissé eltörpül a mai napon Magda Attila, azért ?t is éri egy virtuális vállveregetés, szép tempóban f?zte végig ? is a tizenkilenc kört. Teljesen elfogulatlanul, csak az eredményekre alapozva vonjuk le a konzekvenciát: bizony jó vásárt csinált a Factory Racing csapat Balázzsal.

WSS Nürburgring, végeredmény

1. 88 Pitt A. (AUS) Honda CBR600RR 38’26.584
2. 25 Brookes J. (AUS) Honda CBR600RR 0.387
3. 23 Parkes B. (AUS) Yamaha YZF-R6 1.379
4. 99 Foret F. (FRA) Yamaha YZF-R6 10.279
5. 18 Jones C. (GBR) Honda CBR600RR 11.624
6. 65 Rea J. (GBR) Honda CBR600RR 19.211
7 83 Van Keymeulen D. (BEL) Suzuki GSX-R600 28.775
8. 111 Tode A. (GER) Triumph 675 28.890
9. 9 Walker C. (GBR) Kawasaki ZX-6R 28.990
10. 31 Kallio V. (FIN) Honda CBR600RR 37.853
11. 21 Fujiwara K. (JPN) Kawasaki ZX-6R 43.101
12.26 Lascorz J. (ESP) Honda CBR600RR 51.843
13.17 Praia M. (POR) Honda CBR600RR 54.459
14.105 Vizziello G. (ITA) Honda CBR600RR 54.653
15.124 Crowe J. (AUS) Yamaha YZF-R6 54.705
16. 34 Nemeth B. (HUN) Honda CBR600RR 54.818
17. 38 Leblanc G. (FRA) Honda CBR600RR 58.623
18.37 De Angelis W. (RSM) Honda CBR600RR 1’03.132

19.81 Gowland G. (GBR) Honda CBR600RR 1’08.323
20. 199 Dell’Omo D. (ITA) Honda CBR600RR 1’08.443
21. 72 Magda A. (HUN) Honda CBR600RR 1’25.250

Kiestek

8 Aitchison M. (AUS) Triumph 675
55 Roccoli M. (ITA) Yamaha YZF-R6
51 Barragan S. (ESP) Honda CBR600RR
47 Clementi I. (ITA) Triumph 675
14 Lagrive M. (FRA) Honda CBR600RR
127 Harms R. (DEN) Honda CBR600RR
69 Nannelli G. (ITA) Honda CBR600RR
4 Alfonsi L. (ITA) Honda CBR600RR
77 Veneman B. (NED) Suzuki GSX-R600
52 De Gea J. (ESP) Yamaha YZF-R6
6 Hill T. (GBR) Honda CBR600RR

ugrás fel