EST. 2002

X Games 13: Pastrana Waterloo-ja

Szöveg: Nagy Norbert Fotó: BNA Photos

Egy hosszú hétvége erejére megbénult az amerikai sportélet, mindenki Los Angelesre és a Home Depot Centerre figyelt – nyári X-Games ?rület, tizenharmadszor. A 13-as szám nem hozott szerencsét Travis Pastranának, aki tavaly örökre beírta magát a rendezvény történelemkönyvébe. Emlékeztek még arra a bizonyos dupla hátraszaltóra? Idén tudatosan maradt távol a nagyobb versenyszámoktól, csupán a debütáns szuperkrossz és a rally versenyeken indult el. Így magyarázta döntését az X-Games legeredményesebb résztvev?je: „Számomra a freestyle egyenl? az újítással. Idén nem tudtam el?rukkolni semmivel, mert a rally-szezonom nagyon lefárasztott, ezért döntöttem, úgy, hogy nem indulok freestyle-ban, supermotoban és a best trick versenyen.”

A Home Depot Center

Sokunknak fáj a szíve, amiért csak két számban láttuk ?t, ennek ellenére az egyik legizgalmasabb X-Games-ként vonul be a köztudatba a nyári játékok tizenharmadik felvonása. Öt számban mérk?zhettek meg a motorizált kétkerek?ek szerelmesei: a Best Trick, a Step Up, a Freestyle, a Supermoto és Szuperkrossz versenyeken. A meghívottak között olyan nevekkel találkozhattunk, mint Ricky Carmichael, Chad Reed, Grant Langston, vagy Nate Adams – csak hogy a legismertebbeket említsem, de rengeteg új névvel is megismerkedhettünk idén.

Best Trick

Augusztus másodikán rajtolt az idei X-Games, rögtön a „legjobb trükk” dönt?jével. Röviden a számról: két lehet?sége van a motorosnak, hogy az általa legjobbnak vélt gyakorlatot bemutassa a zs?rinek, akik lepontozzák a k?röket, a legmagasabb pontszámot elér? motoros pedig egy szép aranymedállal lesz gazdagabb. (Tavaly ezen a versenyen láthattuk a dupla hátraszaltót).

Nagyon sokat változott a sportág az elmúlt években. Aki nem képes hátraszaltót ugrani, annak nincs is helye a mostani mez?nyben. Hol van már az az id?, amikor egy ülés fogós Superman-nel bankot lehetett robbantani?! Ezért is volt üde színfoltja a versenynek Kyle Loza (videó): az újonc rider hátraszaltó nélkül diadalmaskodott a Legjobb Trükk versenyen „High Voltage” számával. A leveg?ben saját vertikális tengelye körül csinált egy teljes fordulatot. Valami hasonlót mutatott be Chuk Carothers 2004-ben, csak ? teste horizontális tengelye körül fordult meg.

A második helyen Adam Jones végzett egy újnak számító hátraszaltó-kombinációval, a bronzéremet Todd Potter érdemelte ki a Halál Csókja hátraszaltóval. Volt egy bátor jelentkez?, aki le szerette volna koppintani Pastrana tavalyi k?rjét, Scott Murray (video) személyében. Az újonc zakózott egy nagyot, de szerencsére kisebb vállsérüléssel megúszta a landolást.

Step Up

Vagy szépen magyarosan: magasugrás. Azt hiszem ez a szám igényli a legkevesebb magyarázatot. Két lehet?sége van a motorosnak, hogy átvigye az éppen aktuális magasságot; az nyer, aki értelemszer?en a legnagyobbat tud ugrani.

McGrath a rúdugrást gyakorolta

Talán az egyik legegyszer?bb, de mindenképpen leglátványosabb küzdelme ez az X-Games-nek. Mattt Buyten tavaly a magasugrás 2000-es debütálása óta a legalacsonyabb magassággal nyerte a számot, 26 lábon állt a léc. A rekordot a négyszeres bajnok Tommy „Tomcat” Clowers tartja 35 lábbal, amit még a debütáló versenyen ért el. Idén Buyten, Clowers, a 2004-es bajnok McGrath, Brian Deegen és Ronnie Renner küzdött meg egymással az aranyéremért. Míg a többiek a guminyomás variálásával próbáltak el?nyt kovácsolni maguknak, addig Renner húzott egy merészet és a 450-es gépét vitte táncba.

Renner elképeszt? stílusban ugrott

Mint utóbb kiderült ezzel a „trükkel” a földbe döngölte nagynev? ellenfeleit: McGrath már a második magasságnál, 28 lábnál kiszállt, a többiek 33 lábnál véreztek el Clowers, Deegen, Buyten sorrendben. Renner volt az egyetlen, aki egyszer sem rontott, így élete els? X-Games aranyérmét ünnepelhette a második napon. S?t ez volt az els? négyütem? motoron elért aranyérem az X-Games történetében (a supermoto versenyeket leszámítva). Jöv?re vajon hány kétütem?vel neveznek majd a résztvev?k?

Supermoto

A harmadik napon a supermotosok vették birtokukba a Home Depot Centert. A 32 körös versenyen Mark Burkhart visszavágott Jeff Wardnak a tavalyi vereségért, méghozzá nem is akárhogyan. Az utolsó el?tti körig a veterán Ward (48 éves) diktálta a tempót, amikor a Burkhart megelégelte a Honda kipufogó gázának nyelését, és élre állt Yamahájával. Innen már nem tudta felvenni vele a versenyt az AMA címvéd?, így nyugisan bekocogott a célba a második helyen.

Ward (1) és Burkhart (6) csatája

A Racer X magazin szakíróját, David Pingreet jó fél perccel lemaradva a harmadik helyen intették le. Az európai élmez?nyb?l csupán Ival Lazzarini és Boris Chambon látogatott el Los Angelesbe: az olasz a negyedik helyen végzett, a francia nem fejezte be a viadalt. Jeremy McGraht-t egy kör hátrányban az ötödik, Chad Reedet pedig az utolsó el?tti, 19. helyen értékelték.

Freestyle

Ha FMX, akkor Travis Pastrana. A szám 1999 óta íródó történelmében csupán kétszer nem az ? nyakába akasztották az aranyat: 2002-ben a magasugrás versenyen megsérült, ezért nem tudott részt venni az FMX dönt?jén, 2004-ben pedig elesett a fináléban; így el?bb Mike Metzgeré, két évvel kés?bb pedig Nate Adamsé lett az arany. Ezért is volt szokatlan az FMX, Travis nélkül mintha kicsit más lett volna a légkör. Egyes rosszakarók szerint beijedt a hatszoros bajnok a feltörekv? ifjúságtól, másik viszont a sportágtól való lassú elszakadás jelképeként aposztrofálták Pastrana távolmaradását.

Jones az FMX új királya

Adam Jonest, Nate Adamset és Jeremy Stenberg-et, a szám dobogósait egyáltalán nem zavarta ez a tény. A szuperkroszs pálya miatt kicsit háttérbe szorult a freestyle-osoknak kialakított nyomvonal, ennek ellenére nem volt panasz a m?sorra. A srácok kitetettek magukért, a néz?k ?rjöngtek a látványtól, hamisítatlan X-Games hangulat telepedett az Angyalok Városára. A nap negatív h?se Ronnie Faisst volt, aki háromszor próbálta megugrani a 360-at, mindháromszor a földön végezte, a második kísérleténél ráadásul egy operat?rt is a korházba jutatott. Kitartásáért ötöst érdemel, de tipikusan a komp akart lenni, de nem komp lett eset a srác. Mondjuk ez éppúgy igaz a többi freestyle-erra is. A szokottnál is több bukás történt ebben a számban.

Az örök második: harmadik ezüstjét szerezte Adams

A dönt?ben a két legjobb, Jones és Adams mérk?zött meg egymással, miután az új lebonyolítási szisztéma szerint kiejtették a többieket a versenyb?l. A bírák a tavalyi ezüstérmes (Jones) k?rjét ítélték jobbnak, pedig Adams ezúttal is látványosabb volt az aranyérmesnél, ráadásul mindezt frissen m?tött bal mutatóujjal vitelezte ki. Nem tudom mit tehetett ez a srác el?z? életében, de az égiek valahogy mindig keresztbetesznek neki. Pedig az egyik legtisztábban trükköz? rider ? a mai mez?nyben. Nyolc-tized döntött a két motoros között.

Szuperkrossz

Végre egy verseny, ahová a legnagyobbak is meg lehet hívni. Ezt a szlogent szem el?tt tartva tették bele a szuperkrossz, hivatalosan Moto X számot a programba. James Stewart kivételével – aki épp az AMA futamokon elszenvedett sérüléseit próbálja kiheverni – mindenki itt volt, aki számít a szakmában. Ricky Carmichael, Chad Reed, Grant Lagnston, Travis Pastrana, Kevin Windham vagy az Alessi testvérek. A jó versenyeket borítékolni lehetett tehát, nem is csoda, hogy mindenki ezt a számot várta leginkább. Mire lesz képes a félállásban motorozó multibajnok az AMA MX szériában egyre meggy?z?bben versenyz? Windhammel és Alessikkel szemben? És mit tud nyújtani Pastrana, aki már két éve nem indult szuperkrossz-versenyen? Ezt a két kérdést ismételte folyamatosan a közönség.

Pastrana rossz rajtjai miatt nem került dönt?be

Négy négyes csoportra osztották a meghívott 16 motorost. A gy?ztesek azonnal ott vannak a hat f?s dönt?ben, a többiek pedig két hat f?s középdönt?ben harcolhatták ki a fináléba kerülést. Természetesen csak a gy?ztesek léphettek tovább.

Az els? csoportban Windham, Langston, Ryan Clark és Jason Clark feszült egymásnak. A rutinos Windham nyerte az el?futamot. A második csoportban Michael Byrne, Pastrana, Josh Grant és Eric Sorby mérk?zött meg, Byrne sikerével zárult ez a verseny. A harmadik csoportból Reed jutott tovább, Mike Alessi, Josh Demuth és Jake Weimer ellenében. A negyedik csoportot Carmichael nyerte David Vuillemin, Jeff Alessi és Heath Voss el?tt.

RC akár a freestyle-ba is benevezhetne jöv?re

A középdönt?k Langston és Vuillemin gy?zelmével értek véget, vagyis a többiek, élükön Pastranával búcsúzni kényszerültek az X-Games-t?l. Travis 2002 után ismét nem szerzett érmet (az utolsó napon kizárták a Rally versenyb?l), félnie azonban nem kell, magasan ? vezeti az örökranglistát 8 arannyal, 2 ezüsttel és 1 bronzzal.

De ekkor már senkit nem érdekelt Travis, mindenki a négyes számú Makita Suzukira koncentrált. Ricky Carmichael els? látogatása az X-Games-en felejthetetlenre sikerült. A 12 körös dönt?ben még csak megközelíteni sem tudták ellenfelei, ? pedig szebbnél szebb trükköket mutatott a közönségnek a verseny utolsó köreiben (Langston és Windham még a dobogón). RC újra bebizonyította, hogy nincs párja ebben a szakágban, azért egy picit kár, hogy Stewart nem tudott itt lenni. Sebaj, majd jöv?re, mert hisz’ RC ezt ígérte közönségének, és talán a magasugrás számban is láthatjuk majd ?t.

A mininováról le lehet tölteni a versenyeket, de a hivatalos honlapon is vannak jó min?ség? videók.

ugrás fel