EST. 2002

Yamaha R1. AgR1sszor vagy R1kéta?

Fék: volt már ilyen 6 dugattyús féke a Yamahának, de valahogy abbahagyták a gyártását. Most kíváncsi leszek, meddig húzza, mert ez érzésre nagyon jó lassulást produkál. A hat dugattyús féknyeregben lév? betétek, kis kézer? mellett is nagyon hatékonyak. Amikor megkaptam a motort, már járt az egyik újság tesztel?jénél, és egy kicsit meg volt égve(lilulva) a tárcsa rajta. Ennek ellenére szerintem a motor egyik legjobb pontja. Kemény, határozott, er?s. Ezzel a három szóval szerintem mindent elárultam róla. A féktárcsák 310 mm-esek.

A hátsó fék ebben a kategóriában nem számottev?, a motor súlypontja el?re helyez?dik a kemény féktávoknál ezért a hátsó féket ezen sem méretezték túl. A szokásos 220-as féktárcsa, egydugattyús féknyereg párosítás található hátul.

Váz, futóm?: A futóm? szerintem be volt állítva pályahasználtra, mert rettenetesen pattogós volt így az utcán. Viszont ennek is meg van az el?nye a gyors kanyarokban, sokkal stabilabb a gép. A szerpentinen kiderült, hogy nagyon barátságos a Yamaha-Pirelli páros. A Diablo Corsa gumik minden körülmények mellett jól vizsgáztak. De mint tudjuk, err?l a pályateszt fog végleges képet adni.

Az biztos, hogy utcára így túl közvetlen volt. Kis túlzással akár azt is megmondanám, ha rámentem volna egy pénzérmére, hogy melyik oldala van fölül, a fej, vagy az írás. Újratervezték a 43mm-es els? teleszkópokat, bár ez kívülr?l egyáltalán nem látszik. Új a hátsó rugóstag, amely keményebb lett, és most már könnyebben lehet állítgatni a motor bal oldaláról a gyors és lassú csillapítást is.

Ezzel együtt a leng?villa is megújult, merevebb lett és már nem rajta keresztül jut el a kipufogócs? a dobokhoz, hanem azon kívül.

Az el?re, keresztbe beszerelt kormánylengés-csillapító elég jól ellátta a feladatát, de azért lehetne keményebb a hangolása.

Kezelhet?ség: meglep?en könnyen terelgethet? a 177 kg-os R1-es, ez f?leg a körforgalomba be- és kihajtásnál és a hirtelen irányváltásoknál vehet? a legjobban észre. A körforgalomba imádtam vele bemenni tempósan. Belül érintettem a középs? padkát, majd kigyorsításkor -egyesben- nagy gáz, majd elemelte az elejét.

Ilyet, egész nap tudnék játszani. Nagyon élvezem, ha ilyen jól kezelhet? méregzsák van alattam. Lassú városi araszolgatásnál sem nagy er?feszítés terelgetni. A pálya, az még kérdéses… Szerintem ott sem lehet rossz.

Amat?r vélemény

Ez a motor Benzsoból el?hozta a Valentino Rossit, amint az a videón is látható. Én inkább a superbike-ban vitézked? Noriyuki Haga típusú vakmer? kamikázénak éreztem magam. Na nem a japán motoros tudását éreztem a tagjaimban, hanem a bevetésre induló pilóták félelmét, akinek a gépét telerakják bombával, de csak a célpont eléréséig elegend? üzemanyaggal tankolják fel.

Ett?l a motortól én folyamatosan méterekkel, de ha igazán ?szinte akarok lenni, inkább fényévekkel voltam lemaradva, ha egy kövéret húztam neki. Persze mámorító érzés ez az elementáris erej? gyorsulás, és a kamikázék is megdics?ültek, ha elérték a célt, de én mégsem vágyom ilyesfajta örömökre. Egyben szerettem volna visszaadni a vasat.

Az R1-nek Bruce Willis-esen karcos a karaktere. Ehhez remekül passzol a gyári csövekb?l hallható hangorkán. Szubjektív, de nekem bejön az egész fazonja.

Egy magamfajta motoros talán gyorsabban tudna menni a vajpuha GSX-R 1000-rel, de sem azt sem az R1-et nem fogja igazán soha kimotorozni. Tehát a döntés a szubjektív tényez?n múlik. Haga(R1) vagy Biaggi(GSX-R), netán Toseland (CBR) vagy valaki más?

Az amat?r véleményt Pacsorasz Viktor, a klip készít?je írta.

Utascipelés: Felejt?s. A hátsó ülés elég kicsi, ami önmagában nem nagy baj a sportmotoron, de ráadásul még lejt is el?re felé, és csúszik is. Ezért a (páromat) utasomat minden féktávon nyakamba vettem. ? élvezte az utazást, de ez nem a kényelemnek köszönhet?, hanem a menetteljesítménynek.

A széles hátsó idom hamar összekarcolódhat az utas csizmájától, ezért érdemes egy fóliát ragasztani arra a területre. A kereskedésben találtunk hozzá ill? Yamaha kabátot is, ami n?i szabású és nagyon jól mutatott a kedvesemen.

M?szaki adatok

Összegzés: én vinném. Kicsit más, mint a többi, ami nekem mindig szimpatikus. Ez a technika, amit belezsúfoltak nagyon MotoGP szagú, akár tetszik, akár nem. Az ára elég borsos, ez a legdrágább 1000-es a sportolók között, de ebben benn van az is, hogy soha nem leszel egyedül, menet közben. A kis hang mindig ott lesz veled és mondja a magáét „Letéplek magamról”, „Szétszedlek”…Unatkozni nem fogsz rajta, ha ezt választod!

Benk? Zsolt

Dainese: www.karasna.hu
Yamaha ruházat: www.yamaha-motor.hu
Berik: www.superzone.hu

Fotó: Benk? Bence, [motorinfo.hu]

ugrás fel