EST. 2002

Bajmóci (Bojnice) Kilátó – Túraajánló

Átadták Szlovákia legizgalmasabb kilátóját a Bojnice feletti erdőben. Kellemes egynapos túra keretében látogattuk meg a kastélyáról híres települést de most a cél az új, több mint 30 méter magas kilátó megtekintése volt.

Budapestről indulva két úton is elérhetjük a határt, haladhatunk az A2 jelzésű főúton vagy letérhetünk Vác magasságában és a Dunakanyart érintve az Ipolyságon át érhetjük el északi szomszédunk határát. Itt ismét rengeteg lehetőség közül választhatunk, érdemes meglátogatni a pocuvadlói víztározót, ami inkább emlékeztet egy csodálatos hegyi tóra, illetve a régi bánya várost Selmecbányát.

Selmec felé az út ketté válik, az egyik a tóhoz ( 1587-es út ), míg a másik ( 524 ) egyenes a város irányába tart. Később a két út össze találkozik, de a köztes szakasz most lett újra betonozva, kanyargós úton fordulhatunk a körülbelül 20 kilométeres szakaszon. Selmecet elhagyva több lehetőség is van, hogy átguruljunk a 65-ös főúthoz, mi a 2498-as jelzésű utat választottuk, míg visszafelé a 2493-as jelzésű szakaszon motoroztunk. Ha leértünk a 65-ös főúthoz akkor Garamszentkeresztet érintve motorozhatunk Privigye városáig. Itt a belvárosban már táblák jelzik Bajmóc felé a helyes irányt, a kastély egyébként messziről látszik, ahogy felette a hatalmas kilátó is.

Bajmócon sok érdekességet találunk, a kastély kötelező látnivaló de az állatkert is kellemes kikapcsolódást ígér. A várkert alatti főutcában több étterem és kávézó kínálatából választhatunk. A kilátó a felső parkoló irányába közelíthető meg, még nincs teljesen átadva de már üzemel. Sajnos pont a csúszda ne üzemel, pedig azt mind szívesen kipróbáltuk volna.

A kilátó használata 8 euróba kerül de az impozáns épület és a kilátás szerintünk megérte a belépő árát, főleg mivel több izgalmas módja is van, hogy elérjük a legfelső szintet. Nekünk egy cső tetszett a legjobban ahol körülbelül 20 méteres magasságban kellett felmászni egy hálóba kapaszkodva. Ugyan ez a háló megtalálható a felső szinten is ahol 30 méteres mélység felett ugrálhatunk kedvünkre.

A kilátó alatt az egész erdőt befüveztek északi szomszédaink, és egy gyermekeknek szánt kis törp falút is építettek. Hazafelé ha esteledik a zólyomi úton Sahy irányába gyorsíthatjuk a hazaérkezést. Este már hűvös van ezért ajánlott a bélés, maszk és egyéb meleg ruházat viselése.

Kellemes motorozást!

ugrás fel