Egyszer jön az életben…
2006 október 15, Estoril, Portugália. Nicky Hayden könnyes szemekkel ad interjút a lakókocsijában. Ezek nem öröm-könnyek! Egy órával azelőtt még vezette a világbajnokságot, de a csapattárs Dani Pedrosa egy balosban alátette a motort, és fellökte. Ezzel lenullázta Hayden utolsó előtti futamát a nagy hajrában lévő Rossival szemben. 12 pontos előnyből 8 pontos hátrány lett!
A lakókocsiban Nicky összehúzza vállait kapucnis pulóverében és maga elé beszél. Arról, hogy a nagy lehetőségek nem jönnek minden nap szembe az emberrel. És Ő nem azt kérte volna, hogy a csapattársa engedje el, hanem csak hogy ne lökje fel.
Mindössze pár kamionnyira onnan, a Yamahánál szürreális lett volna, hogy Colin Edwards egyáltalán megpróbálja kifékezni a bajnokság hajrájában a csapattárs Rossit. Sőt inkább el is engedi a doktort, amikor minden egyes pont, vagy tizedmásodperc számít.
A Hondánál akkor más volt a helyzet. Pedrosáékat mindez nem érdekelte, egy vállrándítással elintézték a dolgot. Hayden valahogy nem számított. Egy outsider volt.
Hayden nem illett a rendszerbe. Pedrosa a MotoGP iskolát kijárva érkezett a királykategóriába. Végigharcolta a 125-öt, 250-et, begyűjtött három világbajnoki címet és stabil rajongótábort. Jól csengő név volt, még mielőtt először felült volna a nagy motorra. A Honda és a Dorna kéz a kézben várták a MotoGP-be…
Ehhez képest Nicky nem volt senki. Egy dirt trackező amerikai pusztaszabolcs alsóról, aki nyert egy USA superbike nemzeti bajnoki címet, és ezért az amerikai Honda befizette a gyári VB-s csapatba. Minek az ilyentől egyáltalán bocsánatot kérni?
Hayden kívülről nézve belecsöppent a világbajnoki címért folytatott küzdelembe. De ez nem igaz. Nicky igazából megcsinálta magát. Kemény munkával, és egy pici szerencsével.
Családja nem volt jómódú, miközben apja, Earl mindhárom fiát versenyeztette! Nicky itt korán megtanulta, hogy ez egy olyan világ, ahol csak az van, amit kibrusztolsz magadnak. Mellébeszéd nincsen, csak kemény munka van. 3-éves korától konkrétan minden egyes rohadt délután szünet nélkül veretett kis dirt track gépén a kert végében. Majd négyévesen elkezdett versenyezni, és becsületesen végigmászta az USA bajnoki hierarchiát. Megküzdött minden hétvégéért, minden kilométerért. Míg későbbi vetélytársai már finom 125-ös speciál motorokon kőröztek, Nicky próbálta a lelket tartani a széthajtott Gixxer 600-asban… Ami motort meg tudott kapni, mindennel motorozott. Mint a szivacs szívta magába a tudást.
Végül 2002 volt Nicky nagy – és utolsó éve Amerikában. Sikerült Superbike bajnokságot nyerni a Hondának – ami ugyan csak egy nemzeti bajnokság volt, de tele Mat Mladin típusú félelmetes ütőemberekkel. Emellett négy nagy dirt track nemzeti bajnoki futamot is megnyert ugyanabban az évben. Nicky és családja ötször annyit tett ebbe, mint bárki más akkoriban… Ekkor az amerikai Honda úgy érezte, hogy van egy emberük, akibe érdemes egy nagyobbat invesztálni.
Eleve a csendes Ovensboro és Europa legjobb helyei között óriási a szakadék, ahogy egy lelakott amerikai pálya és mondjuk Assen, vagy egy ügyesen beállított superbike és egy fullos MotoGP motor között is. Nickinek gyorsan kellett tanulnia az életet, miközben nem nehéz elképzelni mennyi türelmi idő volt egy gyári motoron Rossi árnyékában. De Niki csak tolta… ha edzésen lehetett menni 40 kört, Ő ment 50-et. És még abban az évben megvolt egy dobogó, és szépen fel is vette a ritmust.
Rossi a következő évben lépett a csapattól, de végül 2006-ban lett csak Nick a csapat első embere. Nem lehet azt mondani, hogy Hayden letarolta volna a mezőnyt. Mindössze két versenyt nyert, de az évet, sok-sok munkával és alázattal építette fel. Azt mondják a bajnokságokat nem a jó, hanem a rossz napokon nyerik. Nicky lehajtott fejjel menedzselte a saját hibáit, de ahol kijött a lépés, ott jól ment. Illetve profitált mások hibáiból. Így 12 pontos előnnyel érkezett Estorilba. Egy teljesen lehetetlen, outsider világbajnok-esélyesként a Rossi éra csúcsán.
Amivel Pedrosáék az estorili baleset után nem voltak tisztában, hogy ez az outsider három év alatt megszerettette magát. Nem csak a paddockban, hanem a rajongókkal is. Pedrosa háromszoros világbajnok volt, Nicky viszont lelkes, alázatos, és szerethető. A közvélemény gondolkodás nélkül dobta Pedrosát.
A verseny után Nicky a lakókocsiban könnyes szemekkel arról beszél, hogy a nagy lehetőségek nem jönnek minden nap szembe az emberrel. Ha egyszer jön az életben, már az is nagy dolog.
Két hét múlva Rossi egy hibás gumin elesett, Hayden világbajnok lett.
Legutóbbi hozzászólások