EST. 2002

Marc Marquez 2024-ig aláírt a Honda gyári csapathoz

Az elmúlt években az átigazolási piac nagyon rossz irányba haladt, sokáig nem lehetett tudni, melyik versenyző végül melyik csapathoz szerződik majd. Úgy tűnik a Yamaha most sikeres visszabillentette a helyére a folyamatot, azzal, hogy az év elején leszerződtette az összes gyári versenyzőjét.

Nem kellett sokat várni és a Honda is lépett, kő keményen be betonozva magukat. Érthető hiszen MM 6 VB győzelmet, 56 futamgyőzelmet és 95 dobogót szerzet a csapattal együtt. Itt pedig az együtt szón van a lényeg, a Honda csapatnak már voltak nézeteltérései komoly versenyzőkkel, de Marc tökéletese csapat játékos és nagyon jól érzi magát a japán gyártó kötelékében.

Persze a háttérben az is szerepet játszhat, hogy a Ducati szeretne egy igazán erős versenyzőt a csapatba, ezért, akinek komoly név van a tarsolyában, minél előbb szerződik vele.

Yoshishige Nomura nyilatkozata: „Örömmel jelentjük be, hogy Marc velünk lesz még négy évadon keresztül. A párbeszéd pár hónappal ezelőtt kezdődött, és mindannyian folytatni szeretnénk. Marc 2013-ban csatlakozott a MotoGP csapathoz, és 7 évadból hatot nyertünk együtt. Egyedülálló bajnok, ezért egyedi szerződést érdemel. Biztos vagyok az együttműködés sikerében.”

Marc Marquez: Nagyon büszke vagyok, hogy bejelenthetem a a szerződés hosszabbítás még négy évre a HRC-vel. A Honda lehetőséget adott nekem, hogy közvetlenül a gyári csapatban kezdjek a MotoGP-ben, kezdetektől nagyszerű munkát végzünk együtt. Örülök, hogy itt lehetek és folytatódik ez a ragyogó történet.”

ugrás fel