EST. 2002

Marquez nyeri az év egyik legizgalmasabb futamát

Rossi őrült harcban második.

Kevés olyan futam van amiről nehéz úgy írni, hogy az ember nem emel ki valamilyen szituációt de ezt a mostani Ausztrál versenyről nem mondható el. Minden körben őrületes harc folyt. Zarco szatellit Yamahával végig csúszkált a mezőny elején szoft gumival és körről körre azt várta az ember, hogy mikor üti ki valaki alól a motort miközben Rossi , Marquez és Vinales folyamatosan váltogatták egymást az első pozícióban.

Végre magára talált a Suzuki is és mind két versenyzője bent volt az első 10-ben. Az utolsó elötti körben Iannone majdnem dobogóig jutott. Marquez végig tudatosan vonatozott és az utolsó 5 körben indított csak komoly rohamot, el is tudott szakadni a mezőnytől. Marquez és Rossi is megérdemelten örült a mai teljesítménynek amit a hétvégén produkáltak. Dovi hatalmas pont veszteséggel zárt és innen már nehéz lesz vissza jutni és Marquezzel harcolni a bajnokságért.

Mindenképpen nézzétek meg a futamot, Rossi ütközött Marquezzel , Vinales Iannonéval és sorolhatnánk. Mindenki súrolt mindenkit, kötelező verseny ebben az évben

MOTOGP 2017, PHILLIP ISLAND: RISULTATI GARA

Pos. Pilota

1

Marc MARQUEZ

SPA

Honda

40’49”772

2

Valentino ROSSI

ITA

Yamaha

+1”799

3

Maverick VIÑALES

SPA

Yamaha

+1”826

4

Johann ZARCO

FRA

Yamaha

+1”842

5

Cal CRUTCHLOW

GBR

Honda

+3”845

6

Andrea IANNONE

ITA

Suzuki

+3”871

7

Jack MILLER

AUS

Honda

+5”619

8

Alex RINS

SPA

Suzuki

+12”208

9

Pol ESPARGARO

SPA

KTM

+16”251

10

Bradley SMITH

GBR

KTM

+16”262

11

Scott REDDING

GBR

Ducati

+21”652

12

Dani PEDROSA

SPA

Honda

+21”668

13

Andrea DOVIZIOSO

ITA

Ducati

+21”692

14

Karel ABRAHAM

CZE

Ducati

+26”110

15

Jorge LORENZO

SPA

Ducati

+26”168

16

Tito RABAT

SPA

Honda

+26”252

17

Alvaro BAUTISTA

SPA

Ducati

+36”377

18

Loris BAZ

FRA

Ducati

+39”654

19

Sam LOWES

GBR

Aprilia

+40”400

20

Hector BARBERA

SPA

Ducati

+45”901

21

Danilo PETRUCCI

ITA

Ducati

+48”768

22

Broc PARKES

AUS

Yamaha

+57”711

DNF

Aleix ESPARGARO

SPA

Aprilia

20 Giri

ugrás fel