EST. 2002

Moto Guzzi bemutatja az új V7 III-at

2018-as modell sok mindenben változott és kaptunk egy júbileumi kiadást is.

A most bemutatott 750-es verzió kinézetre szinte alig mutatt változást a 2017-es modellhez képest.  Pedig bőségesen átdolgozták a motort és a futóművet egyaránt.

A harmadik generációs modellt három különböző felszereltséggel vásárolhatjuk meg jövőre. A sötét kinézetű Stone, a klasszikus elemeket használó Special és a sportos vonalat képviselő Racer közül kiválaszthatjuk a nekünk legközelebb álló stílust.

 Moto Guzzi Nevada 750 2018

Ahogy írtuk az első futómű teljesen át lett dolgozva. Kayaba lengéscsillapítók, állítható rugó előfeszítéssel kerültek a motor elejébe. Ezen felül meg is erősítették a villahidakat és új kormányzási geometriát kapott a motor ami jobb kanyarodást és stabilitást eredményez.

Az utasok is módosított üléspozícióval élvezhetik az utazást, amely magában foglalja az áthelyezett lábtartókat is. A motor komoly módosításokon esett át, bár ereje nem változott a kenőrendszer és úgy több anyag cseréjének a célja mind az volt , hogy csökkentsék az erőforrás hőkibocsájtását és ezzel a fogyasztást is.

 Moto Guzzi Nevada 750 2018

A kipufogórendszer is új és kettős csővel szerelik 2018-tól az összes verziót. Az átdolgozott motor és kipufogórendszer már teljesíti az Euro4 követelményeket. A maximális teljesítmény 52 LE 6.200 fordulat / perc esetén és 60 Nm 4.900 fordulat / perc mellett.

A Moto Guzzi felszerelte az új V7 III-t ABS- szel és egy új állítható MGCT (Moto Guzzi Traction Control) rendszerrel, amely állítható vagy letiltható.

 Moto Guzzi Nevada 750 2018

V7 III opcionális Media Platform multimédiás rendszert kap, amely lehetővé teszi a kerékpár Bluetooth technológián keresztüli csatlakoztatását egy okostelefonra, hogy rögzítse az utazási adatokat.

A három ismert verzión kivül vásárolhatunk egy Anniversario kiadást ami ötletesen kiemeli az 50-es számot a 750-ből illetve tele van egyedi és első sorban látványos extra kiegészítővel.

 Moto Guzzi Nevada 750 2018

 Moto Guzzi Nevada 750 2018

 Moto Guzzi Nevada 750 2018

 Moto Guzzi Nevada 750 2018

 Moto Guzzi Nevada 750 2018

 Moto Guzzi Nevada 750 2018

 Moto Guzzi Nevada 750 2018

 Moto Guzzi Nevada 750 2018

ugrás fel