EST. 2002

Rea megállíthatatlan!

Sima rajt cél győzelemmel húzza be a harmadikat a Kawasaki versenyzője.

Rea úgy gyüjti a pontokat mint valami kis eminens. Elrajtolt és tulajdonképpen végig motorozta a versenyt, nem tudott rá nyomást gyakorolni senki a mezönyből vagy ha probáltak akkor bőséges tartalékkal rendelkezett.

 SBK REA 2017

A második helyet jó ideig Marco Melandri birtokolta míg mögötte a csapattársak vivtak kissebb csatákat. Tom Sykes és Chaz Davies scatájából végül Davies volt a gyorsabb és hagyta maga mögött a kawasakit. A hátuk mögött a két yamaha versenyző Michael van der Mark és  Alex Lowes csatájából végül az elöbbi jött ki győztesen de az első négyre egyikük sem jelentett veszélyt.

 SBK REA 2017

Nem úgy Davies aki rákapcsolt és utolérte csapattársát Melandrit majd meg is előzte de Rea így is elérhetetlen maradt. Szerencsétlen Melandrit az utolsó körben még a másik Kawasaki is megelőzte igy lecsuszott a dobogóról. Cserébe egy jobb startal vigasztalodhat a következő versenyen.

 

WORLD SUPERBIKE 2017 BURIRAM: 1. VERSENY EREDMÉNYE

POZÍCIÓ. PILOTA MOTOR IDŐ KÖR Pont
1 REA Jonathan Kawasaki ZX-10R 302
2 Davies Chaz Ducati Panigale R 6,279 1’33 „516 304
3 SYKES Tom Kawasaki ZX-10R 8,165 1’33 „600 303
4 Melandri Ducati Panigale R 8,239 1’33 „441 304
5 VAN DER MARK Michael Yamaha YZF R1 11,384 1’34 „036 301
6 LOWES Alex Yamaha YZF R1 14,862 1’33 „981 300
7 Jordi Torres BMW S 1000 RR 26,035 1’34 „482 307
8 Camier Leon MV Agusta F4 1000 31,755 1’34 „808 299
9 , Nicky Hayden Honda CBR1000RR 33,305 1’34 „691 302
10 BRADL Stefan Honda CBR1000RR 35,208 1’35 „070 302
11 Xavi Fores Ducati Panigale R 35,428 1’34 „775 297
12 Krummenacher Randy Kawasaki ZX-10R 38,865 1’35 „286 298
13 Lorenzo Salvadori Aprilia RSV4 RF 39,869 1’34 „834 297
14 REITERBERGER Markus BMW S 1000 RR 40,140 1’34 „989 305
15 Roman RAMOS Kawasaki ZX-10R 47,407 1’35 „341 295
16 Alex de Angelis Kawasaki ZX-10R 1’35 „494 293
17 OROSZ Riccardo Yamaha YZF R1 1’35 „790 288
18 Ježek Ondrej Kawasaki ZX-10R 1’36 „110 293
19 LAVERTY Eugene Aprilia RSV4 RF 1’34 „233 302
OT BADOVINI Ayrton Kawasaki ZX-10R 1’36 „340 291
ugrás fel