EST. 2002

SUZUKI MOTOFEST

Hungaroringen, ahol szinte megállás nélkül rótta a köröket az ingyenes pályamotorozásra és vezetéstechnikai tréningre regisztrált mintegy 1.500 fő. Az egyúttal családi élménynappá is fejlődött esemény felhívására több mint 2.500 látogató érkezett a Hungaroringre, ahol nem mindennapi bejelentésre és felhívásra is sor került!

„A pályamotorozás nem verseny, hanem határaid megismerése, tudásod fejlesztése!” Ezzel a jelmondattal vehették birtokba a résztvevők a versenypályát, akik pedig a vezetéstechnikai képzéseken vettek részt, azok mostantól magabiztosabban vehetik a hétköznapokat, így szem előtt tartva a tudás megszerzését, ezáltal a baleset megelőzést.

„A mostani eseményünk egy nagyszerű lehetőség volt a motorosok számára a tudásuk fejlesztésére, a vezetéstechnikai tréningek pedig magabiztos gyakorlati ismereteket nyújtottak, amit mindenkinek csak ajánlani tudunk. Folyamatosan azon dolgozunk és ezekkel az eseményekkel is az a célunk, hogy évről évre csökkenteni tudjuk a motoros balesetek számát, legfőképp oly módon, hogy a motorosok megfelelő képzettséggel vehessenek részt az forgalomban.” mondta el Fleischer Jefte a Magyar Suzuki Zrt. regionális motorkerékpár marketing menedzsere.

Az ORFK-OBB, a Suzuki és a Hungaroring közös rendezvénye mindenkinek tartogatott valami igazán izgalmas és szórakoztató programot. A felnőtt motoros képzések mellett, a kisebbek gyerek ügyességi pályán gyakorolhattak, nap közben pedig Kulman Miki látványos „lángoló” kaszkadőr bemutatójára voltak kíváncsiak az egybegyűltek. A MAMI kamionnál pedig a jelentkezők motorjainak teljesítménymérése zajlott folyamatosan. Illetve a bátor jelentkezők vért is adhattak.

A Suzuki Motofest eseményen felsorakoztak a legújabb Suzuki motorkerékpárok, autók és hajómotorok, így mindenki szemügyre vehette kedvencét, de kiegészítő termékekkel valamint az Ecstar olajok és kemikáliák prémium termékeivel is megismerkedhettek a látogatók. Meglepetésképpen pedig megtekinthető volt Lencsés Dániel 600 lóerős verseny Hayabusa motorja, Laczkó Máté verseny GSX-R1000R motorja, illetve két V-Strom 1000XT motorkerékpár, amivel két bátor kalandor fog útra kelni egészen Japánig.

A rendezvény ideje alatt nemcsak szemezni lehetett a legújabb Suzuki motorokkal, de sokan nyeregbe is pattantak egy próba illetve egy fotó kedvéért.

Egy új, rendkívüli felajánlás és a program részeként egy Suzuki bukósisak került árverésre Laczkó Máté motorversenyző és a szervezők átadásával és aláírásával az eseményen. Az ebből befolyó összeget pedig a Magyar Mentőmotor Alapítvány javára ajánlottuk fel az ORFK-OBB és Hungaroringgel közösen, gratulálva annak a sikeres licitálónak, aki végül magáénak tudhatta a csúcskategóriás versenysisakot!

A Suzuki Motofest alkalmával, egy újabb rendkívüli esemény került bejelentésre. Egy újabb Suzuki rendezvény érkezik a Suzuki rajongók számára, ami egy nemzetközi rekordkísérletként, a legtöbb márkatulajdonos részvételével zajlik majd június 9-én a Hungaroringen. A grandiózus eseményre minden Suzuki motorkerékpárral és robogóval rendelkező tulajdonost várnak, hogy együttes erővel koronázza siker a világ szintű rekordkísérletet. Az eseményen résztvevő motorosokat és robogósokat rengeteg kiegészítő programmal és meglepetéssel várjuk, hogy az eredményt még aznap megünnepelhessük.

ugrás fel