EST. 2002

Vinales értékes pontokat nyert, Rossi és Marquez is kiesett!

A Yamaha visszavágott a Hondának!

A hétvégén zajló Gp-n egyértelmű volt a kékek fölénye. Az első három helyet is ők szerezték meg a rajt kockán.

A rajtnál Vinales, Rossi és Zarco, majd mögöttük a Honda legjobbja Marquez várta a startot. Vinales rajtja volt a legjobb de a szatellit motoron zseniálisan teljesítő Zarco átvette a vezetést. Közben Marquez megelőzte Rossit aki azonban hamar visszavette a pozíciót.

Közben Vinales is bemutatott egy előzést és maga mögött hagyta Zarcot aki az első körökben nagyon jó tempóval még az élen is biztosan körözött.

A hetedik körben így már Vinales vezetett de hátrébb sokkal izgalmasabb dolgok történtek. Pedrosa az idén szárnyakat kapott és szinte átment Crutchlowon egy kanyarban. Végre újra magabiztosság érződik a valamikori 250-es kategória királyán.

Pedrosa ilyen előzésekre is képes!

Ezután mindenki végezte a dolgát vagyis semmi nem történt csak brutál tempóban köröztek a versenyzők. Majd a vége előtt 11 körrel Marquez eldobta a Hondat és ezzel súlyos pontokat veszített.

Közben Rossi is elszántan magát és támadásba lendült. Átlépte Zarcot és elindult Vinales után és három körrel a vége előtt utol is érte majd megelőzte. Ezután a két gyári Yamahás feszült egymásnak. Vinales Rossi mögött lopakodva kereste a lehetőséget és nem is kellett sokáig várnia mert Rossi rontott és a Spanyol versenyző azonnal átvette a vezetést.

De ezzel még nem volt vége mert Rossi alól pár kanyarral később kicsúszott a motor és így Ő is értékes ponktól esett el. Vinales innen már nem hibázott és elhozta az első helyet. Mögötte a fantasztikusan teljesítő Zarco és a nap vagyv az év meglepetés embere Pedrosa ért célba.

Hoy hemos cometido un error, pero volveremos más fuertes!! / Today we made a mistake but we’ll be back stronger!   

Marquez annyit közölt csak egy tweetben, hogy hibázott de hogy ez még erősebbé teszi. Reméljük így lesz mert egyre izgalmasabb a VB.

Rossi szerencsére nem sérült de neki ez nagy kiesés pedig az idei évben végig logikus taktikát mutatott és sehol sem kockáztatott feleslegesen. De hát a versenyzés már csak ilyen, aki határon megy időnként el is esik.

Rossi elmondta, hogy a kicsúszás után tudta, hogy lesz még egy esélye a negyedik szektorban és, hogy nincs nagy távolság Vinales és közte. ” Általában a motor eleje szokott elmenni de most a hátulja ment el. Hibáztam ”

Vinales biztosan vezeti a tabellát és mögötte a kis Spanyol Pedro található 17 ponttal lemaradva. Az év abszolút meglepetése lenne ha Ő nyerné a VB-t az egymást legyilkoló versenytársak mögül.

Tenemos que estar muy concentrados para mañana. / We have to be very focused on tomorrow.  ?
(? Marc Robinot)

Lorenzoról is érdemes pár szót váltani. A mezőny hátsó részéről rajtolva is feljutott a hatodik helyig ami nagyon szép teljesítmény. igaz csapattársa majdnem dobogós lett tehát van még hová fejlődni de legalább már mozognak az eredmények felfelé.

MOTOGP LE MANS 2017

1 Maverick VIÑALES | SPA | Movistar Yamaha MotoGP Yamaha 161.6 43’29.793
2 Johann ZARCO | FRA | Monster Yamaha Tech 3 Yamaha 161.4 3.134
3 Dani PEDROSA | SPA | Repsol Honda Team Honda 161.1 7.717
4 Andrea DOVIZIOSO | ITA | Ducati Team Ducati 160.9 11.223
5 Cal CRUTCHLOW | GBR | LCR Honda Honda 160.8 13.519
6 Jorge LORENZO | SPA | Ducati Team Ducati 160.1 24.002
7 Jonas FOLGER | GER | Monster Yamaha Tech 3 Yamaha 160.0 25.733
8 Jack MILLER | AUS | EG 0,0 Marc VDS Honda 159.6 32.603
9 Loris BAZ | FRA | Reale Avintia Racing Ducati 158.8 45.784
10 Andrea IANNONE | ITA | Team SUZUKI ECSTAR Suzuki 158.7 48.332
11 Tito RABAT | SPA | EG 0,0 Marc VDS Honda 158.5 50.036
12 Pol ESPARGARO | SPA | Red Bull KTM Factory Racing KTM 158.4 52.661
13 Bradley SMITH | GBR | Red Bull KTM Factory Racing KTM 158.4 53.179
14 Sam LOWES | GBR | Aprilia Racing Team Gresini Aprilia 158.2 55.432
15 Sylvain GUINTOLI | FRA | Team SUZUKI ECSTAR Suzuki 157.6 +1’06.878

Kiestek:
Valentino ROSSI | ITA | Movistar Yamaha MotoGP Yamaha 161.6 1 Giro
Aleix ESPARGARO | SPA | Aprilia Racing Team Gresini Aprilia 159.8 5 Giri
Marc MARQUEZ | SPA | Repsol Honda Team Honda 160.9 11 Giri
Danilo PETRUCCI | ITA | OCTO Pramac Racing Ducati 159.7 11 Giri
Scott REDDING | GBR | OCTO Pramac Racing Ducati 149.1 21 Giri
Karel ABRAHAM | CZE | Pull&Bear Aspar Team Ducati 151.4 23 Giri
Hector BARBERA | SPA | Reale Avintia Racing Ducati 153.6 25 Giri

 

ugrás fel