EST. 2002

„ W ARE M” – 50 éves idén a BMW M GmbH

Május 24-én lesz az 50. évfordulója a BMW M GmbH megalapításának, de az ünneplés már elkezdődött egy különleges videó bemutatásával, melyben az 50 év M modelljei láthatóak. A videóban több klasszikus mellett felbukkan egy M 1000 RR modell is.

A „WE ARE M” mindent szimbolizál, ami a BMW M volt és az is maradandó

A „For teh past 50 years” mély emóciókkal párosítva mutatja be, a valóságban is rendkívül erős M közösséget. A „MI VAGYUNK M” mondat, egyértelműen összekapcsolja a korokat és a vezetőket, a világ minden tájáról.

Timo Resch, a BMW M GmbH ügyfél-,márka és értékesítési vezetője: „ Büszkék vagyunk a jubileumi évünk erőteljes indulására, a „Huddle Spech” című film a BMW M nem mindennapi videóinak hagyományát követi, és egyben más is: bejelenti átalakulásunkat. A jövőt tekintve azonban a legtöbb M barát számára ismerősek maradunk.. Minden barátunkkal, nemzetközi közösségünkkel szeretnénk megünnepelni, ezért egész évben meglepetésekkel készülünk, minden kommunikációs csatornán. Már nagyon várjuk!”.

Az 50 éves kampány négy részre lett osztva, melyek negyed évig tartanak. Amíg az első negyedévben a „Huddle Speech” a BMW M 50. évfordulója a fő téma, addig a másodikban főleg a BMW M 50 éves motorsport történelmével fog foglalkozni. A harmadik negyedévben az elektromos meghajtásé a főszerep, míg a negyedik negyedév az egyedi életstílussal foglalkozik majd.

A videóban szereplő tipusok ( forrás – youtube.com, BMW):

BMW i4 M50: Power consumption (WLTP) combined in kWh/100km: 22.5-18.0; CO2 Emissions (WLTP) combined in g/km 0; Electric Range (WLTP) in km: 416-521.

BMW M3 Sedan: Fuel consumption weighted combined in l/100km: 10.2-10.0 (WLTP); CO2 emissions weighted combined in g/km: 231-227 (WLTP).

BMW M8 Competition Coupé: Fuel consumption weighted combined in l/100km: 11.4-11.0 (WLTP); CO2 emissions weighted combined in g/km: 260-251 (WLTP).

BMW M4 Competition Coupé: Fuel consumption weighted combined in l/100km: 9.8 (WLTP); CO2 emissions weighted combined in g/km: 224-223 (WLTP).

BMW iX M60: Power consumption (WLTP) combined in kWh/100km: 24.7-21.7*; CO2 Emissions (WLTP) combined in g/km 0; Electric Range (WLTP) in km: 499 – 566* *Provisional data.

BMW X3 M Competition: Fuel consumption combined in l/100km: 11.0-10.6 (WLTP); CO2 emissions combined in g/km: 250-241 (WLTP).

BMW X6 M Competition: Fuel consumption weighted combined in l/100km: 13.4-13.1 (WLTP); CO2 emissions weighted combined in g/km: 305-299 (WLTP).

BMW M8 Competition Gran Coupé: Fuel consumption weighted combined in l/100km: 11.6-11.2 (WLTP); CO2 emissions weighted combined in g/km: 265-256 (WLTP).

BMW X4 M Competition: Fuel consumption weighted combined in l/100km: 10.8-10.5 (WLTP); CO2 emissions weighted combined in g/km: 247-238 (WLTP).

BMW M 1000 RR: Fuel consumption per 100 km based on WMTC: 6,5 l; CO2 emission based on WMTC: 151 g/km.

ugrás fel