EST. 2002

HONDA CB650R – 2019

A Neo Sports Café stílusban fogant CB650R-rel teljesen új irányból közelítette meg a középsúlyú, meztelen motorkerékpárok piacát a Honda. Ez a páratlanul versenyképes, pörgős, négyhengeres erőforrással felszerelt modell kis tömegű acélvázra épül, és olyan kimagasló összetevők emelik a kategóriája csúcsára, mint a 41 mm-es csúszószár-átmérőjű, fordított teleszkópok alkotta Showa SFF villa, a radiális rögzítésű első féknyeregpár, a Honda Állítható Nyomatékszabályozó (HSTC) névre keresztelt teljesítményszabályozó, a kuplungasszisztens, a nyomatékhatárolós tengelykapcsoló vagy az ultramodern műszeregység. A CB650R nyújtotta élményről az A2-es jogosítvánnyal motorozóknak sem kell lemondania, a modellt ugyanis 35 kW-os változatban is értékesítik* a márkakereskedések.

2019 CB650R

Bevezetés

A Honda mindig is előszeretettel feszegette a határokat a formatervezés és a gépészet területén. Idén például az új CB1000R-CB300R-CB125R trióval borzolta a kedélyeket a márka, teljesen új stílussal ismertetve meg a vásárlóközönséget. A café racereket idéző, ámde végtelenül minimalista kifejezésmód a Neo Sports Caféelnevezést kapta, és kétségtelenül új korszakot nyitott a meztelen bringák történelmében.

Az új modellcsaládból már csak a közepes össz-lökettérfogatú tag hiányzott, erre a szerepre jelentkezett 2019-ben a lenyűgöző és magabiztos CB650R.

Miként testvérei, a CB650R is a retró minimalizmus jegyében született, és elsősorban azon fiatalok igényeit igyekszik kiszolgálni, akik látványos motorra vágynak, de nem kívánnak lemondani a négyhengeres gépekre jellemző teljesítményről és az olyan erényekről, mint a kis tömeg, a sokoldalúság, a könnyű kezelhetőség és a kifinomult futómű.

2019 CB650R

A CB650R elcsavarja a fejeket, ugyanakkor izgalmas, nagy használati értékű motorként szolgálja gazdáját a hétköznapokon és a hosszabb kalandok során. Igazi kiváló minőségű, prémium alkatrészekből összeállított Honda, amit élmény használni, és amire büszke lehet tulajdonosa.

Áttekintés

A CB650R tulajdonképpen a CB1000R hasonmása, végsőkig faragott idomzata szinte semmit nem rejt el a műszaki alapokból. Különleges formavilágának középpontjában a fekete szelepfedéllel és fényes, bronz motorburkolatokkal látványosabbá tett erőforrás áll, utóbbi már önmagában is mestermunkáról árulkodik.

2019 CB650R

Ugyancsak az elsőrangú minőségről regél a tovább fejlesztett váz, valamint az áttervezett üzemanyagtartály és lábtartó, s feltétlenül említést érdemel, hogy az új alkatrészekkel sikerült 6 kg-mal csökkenteni a modell tömegét. A 41 mm-es csúszószár-átmérőjű, fordított Showa SFF teleszkópvilla és a két radiálisan rögzített, négydugattyús féknyereg szintén újdonság az – elődmodellnek tekinthető – CB650F-hez viszonyítva, és nem hagyták érintetlenül a kerekeket sem.

2019 CB650R

A változó keresztmetszetű, elvékonyodó kormány megkönnyíti az irányítást és kényelmesebbé teszi a motorozást, az ülés pedig kifejezetten sportos. A CB650R feltűnő, kör alakú LED fényszórója és új, folyadékkristályos műszeregysége hasonlóképpen a CB1000R-ről származik, utóbbi váltófokozat-visszajelzéssel és a  felváltások (Shift Up) esedékességére figyelmeztető lámpával könnyíti meg a gurulásokat.

A 650 cm3-es motor csúcsteljesítménye, a módosított sűrítési viszonynak, vezérlési rendszernek, valamint szívó- és kipufogóoldali kialakításnak köszönhetően 5%-kal nőtt, és nagyobb, mégis lágyabban felépülő nyomaték jelentkezik a teljes fordulatszám-tartományban. További eltérés a CB650F-hez mérten, hogy a maximális fordulatszám immáron nem 11, hanem 12 ezer, s ezentúl kuplungasszisztens, valamint a nyomatékhatároló is szerepel a szériatartozékok listáján.

2019 CB650R

Ezek a vezetést segítő eszközök megkönnyítik a fel- és lekapcsolásokat, a Honda Állítható Nyomatékszabályozó (HSTC) pedig minden helyzetben figyel a motorerő biztonságos leadását, illetve a hátsó kerék tapadására.

Főbb jellemzők

 Stílus és felfüggesztés

  • A kompakt méret és a Neo Sports Café stílus „igazi vassá” teszi a CB650R-t
  • A könnyebb váznak és a tovább fejlesztett alkatrészeknek köszönhetően a menetkész tömeg 6 kg-mal kisebb, mint a CB650F esetében
  • 41 mm-es csúszószár-átmérőjű, szeparált működésű, fordított teleszkópokból összeállított Showa első villa
  • Radiálisan rögzített, négydugattyús első féknyergek és lebegő féktárcsák
  • LED lámpatestek és új, folyadékkristályos műszeregység
  • Változó keresztmetszetű, elvékonyodó kormány és agresszívebb üléspozíció

Feszesre húzott öltözékben, agresszív tekintettel lép ringbe a Neo Sports Caféstílus legújabb képviselője, a 2019-es CB650R. Letisztult, trapézszerű körvonalát semmi nem töri meg, a hátra húzott fényszóró és a rövid faridom észrevétlenül simul a minimalista formatervbe. A gyújtáskapcsolót is magában foglaló, hosszúkás tank a család egyik legfőbb dizájneleme, lágy vonalai kiemelik a fémfelületeket és koronaként szaladnak körbe a négyhengeres erőforrás felett.

2019 CB650R

A kör alakú fényszóró tervezésénél a CB1000R első lámpája szolgált alapul, s természetesen éppúgy LED, mint a többi világítóegység. Az új, folyadékkristályos műszeregységet ugyancsak a CB1000R-től örökölte a modell. Fejlettségéről tanúskodik, hogy váltófokozat-visszajelző és a felváltások esedékességére figyelmeztető lámpa is szerepel repertoárjában, sőt azt is mutatja, hogy mekkora volt a legnagyobb fordulatszám az elmúlt időszakban.

Az agresszív, könnyű irányíthatóságot biztosító üléspozíció teljesen eltér a CB650F-nél megszokottól. Az 557 mm széles kormány 13 mm-t előre- és 8 mm-t lemozdult, míg a vezető lábtartóját 3 mm-t hátrébb és 6 mm-rel magasabbra helyezték. Igazodva a széles vevőkörhöz, a nyereg a lehető legalacsonyabbra került: az ülésmagasság 810 mm.

Az acélból készülő, gyémánt alakú, elődjénél 1,9 kg-mal könnyebb hídváz elliptikus oldalelemekből épül fel, anyagtulajdonságai pedig részegységenként eltérőek. Míg a váznyak környékén kifejezetten merev a szerkezet, az oldalelemek valamelyest rugalmasak, így egyszerre garantált a kiváló útfekvés, a precíz irányíthatóság és a közvetlen visszajelzés. Hogy a 2019-es modell még jobb teljesítményt nyújtson, a hátsó villatengely bekötési pontjaihoz kovácsolt helyett préselt oldallemezek kerültek.

A villaszög 25.5°, az utánfutás 101 mm, a tengelytáv 1450 mm, a menetkész tömeg pedig 202 kg, tehát az új CB650R jóval könnyebb, mint a 208 kg-mal mérlegelő CB650F. Ebben az új, kisebb tömegű váz, üzemanyagtartály és szupersport lábtartó éppúgy szerepet játszik.

2019 CB650R

A minden helyzetben kiváló úttartást és menetkomfortot 41 mm-es csúszószár-átmérőjű, szeparált működésű, fordított teleszkópokból összeállított, új Showa első villa, valamint hét fokozatban szabályozható előfeszítésű, egycsöves központi hátsó rugóstag szavatolja. Utóbbi gravitációs présöntésű, stíluselemnek is kiváló lengőkarhoz kapcsolódik, amelyet alumíniumból készítenek, hogy minél alacsonyabb legyen a rugózatlan tömeg.

2019 CB650R

A fékrendszer szintén a legmagasabb színvonalat képviseli, tudniillik elöl négydugattyús, radiálisan rögzített nyergek és 310 mm-s, hullámos peremű, úszóágyazású tárcsák dolgoznak, hátul pedig egydugattyús nyerget és 240 mm-s tárcsát találunk. A kétcsatornás blokkolásgátló természetesen az alapfelszereltség része, akárcsak a vadonatúj formavilágú, öntött alumíniumfelni-garnitúra, amit 120/70 ZR17, illetve 180/55 ZR17 méretű abroncsokkal szereltek fel a hondások.

A CB650R az alábbi színekben elérhető el:

Graphite Black

Candy Chromosphere Red

Matt Crypton Silver Metallic

Matt Jeans Blue Metallic

Erőforrás

  • 5%-kal nagyobb erő 10 ezres percenkénti főtengelyfordulat felett, 1000 fordulattal magasabban kezdődő piros tartomány
  • Nagyobb, ámde finomabban leadott forgatónyomaték
  • Az új szívóoldali kialakítás, valamint az áttervezett kipufogórendszer hatékonyabb gázcserét tesz lehetővé, és a motorhang is szebb
  • Honda Állítható Nyomatékszabályozó (HSTC)
  • Alapáras kuplungasszisztens és nyomatékhatárolós tengelykapcsoló (ti. csúszókuplung)
  • 35 kW-os, A2-es jogosítvánnyal is vezethető kivitel is szerepel a CB650R-választékban*

A Honda fejlesztői a legélvezetesebb középkategóriás, négyhengeres motorkerékpár megalkotását tűzték ki célul, így született meg a 649 cm3-s, DOHC-vezérlésű, 16 szelepes erőforrás, amelynél már nem érezhető az 5500 környékén jelentkező, enyhe nyomatékcsökkentés, hanem a teljes fordulatszám-tartományban egyenletesen húz, sőt 5 százalékkal erősebb a 10 000 f./perc feletti régióban és 1000 f./perccel magasabban kezdődik a fordulatszámmérő piros tartománya. Csúcsteljesítménye 70 kW, azaz 95,2 LE (12 000 f./percnél), míg – 8 500 f./percnél jelentkező – legnagyobb forgatónyomatéka 64 Nm.

A módosítások eredményeként igazán lenyűgöző menetteljesítmények jellemzik a CB650R-t. Motorja gyorsabban és magasabbra pörög fel, élénkebben reagál a gázparancsokra, és lágyan, egyszersmind egyenletesen épül fel nyomatékgörbéje, miközben hátborzongató hanggal nyűgözi le a pilótát és környezetét. Hogy az A2-es jogosítvánnyal motorozók is megízlelhessék a CB650R nyújtotta élményt, a modellt 35 kW-os változatban forgalmazza a Honda.

2019 CB650R

Az erőforrásban egyéb innovatív megoldásokat is felfedezhetünk, ilyen például a közvetlen, himba nélküli szelepmozgatás, ami kisebb hengerfej alkalmazását tette lehetővé, és nem mehetünk el szó nélkül az optimalizált formájú égésterek, valamint dugattyúk mellett sem. Bárhogy is, a furatátmérő 67, a löket 46 mm, a sűrítési viszonyt pedig – 11,4:1 helyett – 11,6:1 arányban határozták meg. Mindemellett még strapabíróbbá és hatékonyabbá tették a vezérlési rendszert, továbbá irídium gyújtógyertyákat vetettek be, hogy még kedvezőbbé váljon az égési folyamat.

Az aszimmetrikus dugattyúszoknyák a lehető legkisebb felületen érintkeznek a hengerfallal, ezáltal kisebb a súrlódás és halkabb az erőforrás. A hüvelyek külső felületén kialakított bordázat hatékony hőelvezetést biztosít, ugyanakkor gátolja a hüvely deformálódását – alkalmazásával az olajfogyasztás és a súrlódás is mérséklődött. Ez utóbbi miatt hajtják a vezérműtengelyeket vanádiumbevonatú csapokkal gyártott láncok, melyek nem mellesleg csendes működésűek, még kifinomultabbá téve a járáskultúrát. A hűtőfolyadék keringtetését az erőforráson belül oldották meg a szakember, nincsenek tehát kívül elhelyezett csövek, és semmi nem töri meg az elegáns hajtómű formai egységét.

2019 CB650R

Az üzemanyagtartály két oldalán megfigyelhető, új légbeömlők nagyobb mennyiségű levegőt képesek az égéstérbe juttatni, mint a korábbi, középen elvezetett, egycsatornás rendszer, ráadásul jellegzetes szívózajjal teszik különlegesebbé a motor hangját. A meredekebben álló vég egyből elárulja, hogy a kipufogórendszer is megújult, a legfőbb változás azonban a rendszer belsejében történt: a dob belső csövének átmérője immáron – 35 helyett – 38,1 mm, ezáltal gyorsabb a gázcsere és szebben is dalol a CB650R.

Maga az erőforrás – teljesítményéhez viszonyítva – rendkívül kis méretű, a harminc fokban előredöntött hengersor, az önindító, a hatfokozatú váltó és a tengelykapcsoló egyedülállóan kompakt egységet alkot. A 2019-es modellévtől szériatartozékként kínált kuplungasszisztens és a nyomatékhatároló megkönnyíti a fel- és lekapcsolásokat, egyúttal megakadályozza, hogy a hátsó kerék blokkoljon erős fékezésnél és gyors visszakapcsolásoknál. Roppant hasznos a Honda által fejlesztett, szabadon kikapcsolható kipörgésgátló (Honda Selectable Torque Control – HSTC) is, hiszen minden helyzetben, így csúszós útfelületen is biztos tapadást garantál.

2019 CB650R

A modern műszaki megoldások eredményeként az erőforrás fogyasztása csupán 4,9 l/100 km (WMTC szabvány szerint), tehát – a 15,4 literes üzemanyagtartályt figyelembe véve – 300 km-nél is nagyobb hatótávolsággal büszkélkedhet a típus.

2019 CB650R

Kiegészítők

A CB650R-hez Eredeti Honda Kiegészítők széles választékát kínálja a gyártó, közöttük az alábbi termékekkel:

Alumínium stíluselemek a Neo Sports Café stílusában (első sárvédőtartó-konzol, árnyékoló a műszeregységhez, oldalelemek, üléstakaró-idom)

Alsó motorburkolat

Felnicsík

Tank- és nyeregtáska (a CB1000R stílusában)

Gyorsváltó

Szélvédő

Tankmatrica

12 voltos elektromos aljzat

Fűtött markolat

2019 CB650R

2019 CB650R

2019 CB650R

 

  1. Műszaki adatok

 

ERŐFORRÁS
Konstrukció Soros, négyhengeres, négyütemű, 16 szelepes, folyadékhűtésű, DOHC-vezérlésű
Összlökettérfogat (cm³) 649
Furat x löket (mm) 67,0 x 46,0
Sűrítési viszony 11,6:1
Csúcsteljesítmény 70 kW (95,2 LE)/12 000 f./perc
Legnagyobb forgatónyomaték 64 Nm/8500 f./perc
Olajmennyiség 3,5 liter**
ÜZEMANYAG-BEFECSKENDEZŐ RENDSZER
Porlasztás PGM-FI elektronikus üzemanyag-befecskendező
Üzemanyagtartály befogadóképessége 15,4 L
Üzemanyag-fogyasztás 4,9 l/100 km**
ELEKTRONIKAI RENDSZER
Indítás Önindító
Akkumulátor típusa és kapacitása 12 V/8,6 Ah
Generátor legnagyobb teljesítménye 343 W
ERŐÁTVITEL
Tengelykapcsoló felépítése Olajfürdős, többtárcsás
Váltó felépítése Hatfokozatú
Végáttétel Lánc
VÁZ
Konstrukció Gyémánt formájú, acél gerincváz
VÁZ ÉS FUTÓMŰ
Méretek (h x sz x m) 2130 mm x 780 mm x 1075 mm
Tengelytáv 1450 mm
Villaszög 25,5°
Utánfutás 101 mm
Ülésmagasság 810 mm
Szabad hasmagasság 150 mm
Menetkész tömeg 202 kg
Fordulókör sugara
FELFÜGGESZTÉS
Elöl 41 mm-es csúszószár-átmérőjű, szeparált működésű, fordított teleszkópokból összeállított, szabályozható csillapítású Showa első villa
Hátul Központi rugóstag állítható előfeszítéssel, 43,5 mm-es lökettel
KEREKEK
Felniméret elöl Üreges, hátágú, öntött, alumínium
Felniméret hátul Üreges, hátágú, öntött, alumínium
Abroncs elöl 120/70 ZR17 M/C (58W)
Abroncs hátul 180/55 ZR17 M/C (73W)
FÉKRENDSZER
ABS típusa Kétcsatornás; 310 milliméter átmérőjű első, 240 mm-es hátsó tárcsa, hidraulikus féknyergek
 

MŰSZEREK ÉS ELEKTRONIKA

Műszerek Digitális sebesség- és fordulatszámmérő (rovátkás), két digitális napiszámláló, digitális üzemanyagszint- és fogyasztásmérő, digitális óra, váltófokozat-visszajelző, váltások esedékességére figyelmeztető lámpa
Fényszóró LED
Hátsó lámpa LED

Honda sajtóközlemény

A műszaki információk tájékoztató jellegűek, a változás jogát fenntartjuk.

*Országonként eltérő.

** Kérjük, vegye figyelembe, hogy az üzemanyag-fogyasztásra vonatkozó adatokat a Honda rögzítette a WMTC-szabványnak megfelelően. A teszteket görgőpadon, a jármű szériaváltozatával, csak vezetővel, utas és kiegészítő felszerelések nélkül végeztük. A jármű tényleges üzemanyag-fogyasztása a vezetési stílustól, a karbantartástól, az időjárástól, az útviszonyoktól, a gumiabroncs nyomásától, a felszerelt tartozékoktól, a rakománytól, a vezető és az utas súlyától, valamint más tényezőktől függ.

ugrás fel