Hirdetés

Interjú Biaggival

Hirdetés

Interjú Biaggival

Scarperia – Otthon, édes otthon. A távol-keleti (Sepang) kiruccanást követõen
Max Biaggi (Camel Pons) és a Honda RC211V a Mugello esõverte aszfaltján lépett
föl. A római illetõségû versenyzõ valójában nagyon keveset tesztelt a kétnaposra
tervezett sorozat elsõ felvonásán – immár hagyomány 2oo3-ban a világbajnoki
idényt bevezetõ teszteken, hogy a munkafeltételek enyhén szólva labilisak. A
versenyzõkre szakadt szabadidõt így arra használtuk, hogy váltsunk pár szót
Max Biaggival.

– Újból Olaszhonban: gondolom, tetszik a dolog.
– "Persze, fõleg a szurkolók miatt. Ma legalább ötvenen kijöttek a szörnyû
idõ ellenére, hogy lássanak valamicskét. Leginkább esõfüggönyt. Jó érzés, ha
az embernek ilyen támogatói vannak."
– Hogy látod a mai tesztnapot: tartoztatok ennyivel az ördögnek, vagy jó edzés
ez Suzukára?
– "Nézd, egy valamire való próbán az ember tegyen meg legalább ötven kört.
Én ma huszat ha futottam, csak hogy ne kelljen a boxban rostokolnom. A félig
ázott pályán tesztelgettük ugyan a beállításokat, és próbáltam minél többet
megérteni a motorból, de valójában semmi érdekes nem történt. Remélem, holnap
már dolgozhatunk."
– Ez volt az elsõ eset, hogy nedves aszfalton mentél a 211-gyel. Hogy ment?
– "Jónak tûnik, bár csak a mai nap alapján nem jelentenék ki semmit."
– Malajziában együtt teszteltetek Rossi, Ukawa és Kato "hivatalos"
Hondáival. Spanyolországban és Portugáliában is bizonyára kaptál híreket arról,
hogy hogyan teljesítenek a Yamahák, Ducatik és Apriliák. Mit gondolsz a MotoGP
jelenlegi panorámájáról?
– "Nem látok semmiféle panorámát. Ha valakivel kritikus lehetek, akkor
csak saját magammal. Kimondom, ahogy van: ha választhatok, inkább nem beszélek
a többiekrõl."
– Ma Edwards Apriliája gyorsabbnak bizonyult nálad: hogy látod, javult az Aprilia
a tavalyi évhez képest?
– "Nem megy rosszul, de az Aprilia kapcsán is tartom magam ahhoz, amit
az elõbb mondtam: késõbb majd beszélünk róla, majd amikor mindenki azonos pályán,
azonos körülmények között futott."