EST. 2002

SBK harmadik forduló: Sugo (Japán). El?zetes vélemények.

Az idei 12 fordulóból már kett?n túljutva, Hodgson és Xaus a pontversenyben jócskán vezetnek riválisaik el?tt. A hétvégi menet nem lesz könny?, figyelembe véve a pálya adottságait és jó néhány, igen ügyes helyi wildcard-os részvételét.

Hodgson eredményi a sugo-i pályán igen jók. Az angol versenyz? az itt megrendezett tavalyi futamokon negyedikként és harmadikként végzett a Dunlop gumikkal felszerelt HM Plant Ducati 998-al. Neil gépét az idén Michelin gumikkal szerelik fel, ugyanazzal a típussal, amely 2002-ben Colin Edwards-ot segítette Hondájával a csúcsra az egyik versenyen. A 29 éves Hodgson bízik abban, hogy ismét jó eredményeket tud elérni ezen a pályán, immár a vadonatúj Ducati 999-el. „Most nagyon várom már a versenyt, a múltkori ausztráliai verseny óta eltelt egy hónap kihagyás sok volt. Fizikailag is jó formában vagyok.” – nyilatkozta Neil. „Nem azon vagyok, hogy rekordot döntsek, vagy a lehet? legtöbb versenyt megnyerjem – egyszer?en csak a bajnokságot akarom megnyerni. Lesz néhány wildcard versenyz? a futamban, ami meg tudja nehezíteni a helyzetet. A pálya maga nagyszer?. Az én ranglistámon benne van az els? háromban, csak a legutolsó kanyar, ami problémákat okozhat, ott nagyon könny? elhibázni. Általában jó formát szoktam hozni ezen a pályán, már 1998-ban kétszer is ötödikként végeztem a Kawasakimmal, míg a múlt évben majdnem legy?ztem Colin Edwards-ot.„

Xaus annak ellenére, hogy tavaly az els? futamon megsérült a keze, a kilencedik helyen végzett. A barcelonai 25 éves versenyz?, aki már eddig is négyszer lett második helyezett, még feljebb szeretne ugrani a ranglistán, és idén Japánban megszerezni els? futamgy?zelmét. „Ez egy igazán technikás pálya, eléggé nehéz, és annak érdekében, hogy gyors legyél, bármilyen furcsán is hangzik, lassan kell menned.” – állítja Ruben. „Meg kell találni a jó versenybeállításokat, mert nem tapad jól a pálya. Reméljük, jól fogunk menni a versenyen, és a japán versenyz?k el?tt kvalifikálunk, majd Európába jó sok ponttal térünk vissza. Egészen biztos, hogy meg tudjuk nyerni itt a versenyt. Csak meg kell találni a jó beállítást. A motor tökéletes, a legjobb motor a mez?nyben, de id? kell, amíg kihozom a legjobbat bel?le.”

A pálya: a Sugo Sportsland el?ször a Yamaha tesztpályájaként épült 1975-ben, amit azóta átalakítottak egy hatalmas szabadtéri szabadid? központtá, amelyet egyesítettek a 3 737 km-es nemzetközi versenypályával. A pálya a több mint egymillió lakosú Sendai városhoz közel helyezkedik el, benne 15 kanyar (6 bal és 9 jobb), egy trükkös sikán a hegy aljában, valamint egy 700 m hosszú célegyenes van.

A Ducati Corse Press írása.

ugrás fel