EST. 2002

Segway Centaur

Elég, ha csak az elektromos bicajokra gondolunk, amelyekkel
remekül el lehet jutni A-ból B-be városi körülmények közepette.

Ez, az amerikai gyár által most bemutatott quad sokkal inkább való szórakozásra:
a hétköznapi funkcionalitás ebben a projektben nem volt els? szándék.
A repül?gépiparban már javában használt giroszkópos technológiát alkalmazó Segway
Centaur stabilan tartja magát kett? és négy keréken egyaránt, lehet vele oldalra,
két kerékre állni. Persze a felfüggesztéseknek és az "ultra light"
váznak is szerepe van.

A giroszkópikus stabilizátor négy keréken haladva óriási el?nyt jelent:
egy ilyen kis tengelytávolságú járm?nek általában komoly kanyartartási gondjai
vannak, de a remek berendezésnek hála a kerekek ilyen esetben is jól tapadnak
a talajhoz. A Segway munkája érdekes perspektívát nyit meg az innováció használata
terén
. Ma még elég vad ötletnek hat úgy bed?lni egy sportmotorral, hogy
az ember könyöke hozzáérjen az aszfalthoz, méghozzá mindezt a legteljesebb biztonságban.

A Centaur nagyjából 70 kg-ot nyom. Nem is túl nagy, ezért simán viheti magával
az ember furgonban, utánfutóban vagy ki tudja, hol. Az elektromos motor hajtotta
járm? egyel?re 40 km/ó körüli végsebességre képes
, de ez a számadat még
n?het, ahogy végleg lezárulnak a modell tesztelései.

ugrás fel