Hirdetés
Kezdőoldal Sporthírek sporthirek-motogp Tortelli kihagyja az idei szezont

Tortelli kihagyja az idei szezont

Hirdetés

Sebastien Tortelli júliusig nem tud versenyezni

A csapat hivatalos közleményéb?l kiderül, hogy Tortelli bal térdén az elszakadt
elüls? keresztszalagot, valamint a sérült meniscust kell megoperálni. Így a
francia versenyz? az elkövetkez? fél évben valószín?leg kimarad a versenyekb?l.

‘Szerencsére Sebastiennek nincs fizikai fájdalma, de lelkileg nagyon megviseli
ez a helyzet. Nemcsak, hogy versenyezni nem tud majd, de részt sem tud venni
a csapat munkájában, mint csapatvezet?.’ – nyilatkozta Coster a csapat
sajtóközleményében. ‘Az orvosok szerint versenyezhetne, de ez további sérüléseket,
és szöv?dményeket okozhatna a térdízületében. Természetesen, mi mindannyian
sajnáljuk Sebastient, és együtt érzünk vele. Ugyanakkor optimisták vagyunk,
és reménykedünk, hogy mihamarabb felépül, és ismét versenyezni fog a Suzuki
SoBe csapattal.’

DeCoster számára nem is lehetett volna rosszabb az id?zítés, ugyanis csapatának
két másik versenyz?je is sérült, illetve beteg. Travis Pastrana már biztos,
hogy bedobja a törölköz?t a 2003-as Supercross évadra súlyos sérülése miatt,
míg Stephane Roncada az évad els? 5 futamát hagyta ki, mialatt Ebstein-Barr
vírusfert?zésével küszködött.

Tortelli el?reláthatólag júliusban térhet vissza a Suzuki csapathoz.