EST. 2002

1.200-as blokkal és ABS-szel jön a Guzzi Norge

Egyel?re egy fotó és más semmi – ennyi, amit a Moto Guzzi Norge modellr?l ismerhetünk. Magát a motort már régóta várják a hosszú túrák és a Guzzi szerelmesei – még a régmúlt, 2000-es Intermot alkalmával t?nt fel mint kiállítási tárgy egy nagy méret? mandellói túramotor, hogy aztán elt?njön szinte nyomtalanul. Most viszont itt van, és a gyár tervei szerint 2006 márciusában már árulni is kezdik Európában, a milánói EICMÁ-n pedig a legnagyobb valószín?séggel bemutatják. Az új GT neve Norge. Történelmi név: 1928-ban már gyártottak ezen a néven motorkerékpárt, méghozzá azzal a céllal, hogy eljussanak vele az Északi-sarkpontra.

Klikk.

A Norge modern, tetszet?s, lényegretör? vonalvezetés?. Nem egy már meglév? modell öltözik új ruhába: a házon belül etalonnak számító Brevához képest is sok a szerkezeti eltérés, ráadásul a motor mérete is más. A légh?téses, kéthengeres V 90 fokos blokk egészen 1.200 köbcentiméterig n?tt, így bizonyára a teljesítménye is emelkedett. Szériában jár hozzá az ABS és útitáskák, a szélvéd? elektromosan állítható. Hivatalos sajtóbemutató november 15-én, Milánóban.

ugrás fel