EST. 2002

2018 Motogp 19. Valencia – A búcsúzások versenye

Szerző: Király László

Most elérkeztünk egy újabb szenzációs, drámai, sokszor vicces, és folyamatosan köröm rágósan izgalmas Motogp szezon záró akkordjához, egy olyan időszakban, amelyet méltán nevezhetünk a gyorsasági motor versenyzés arany korának. A valenciai versenypálya 1999-es elkészülése óta ad otthont a Motogp futamainak, a 2001-es versenytől pedig megszakítás nélkül itt kerül megrendezésre a sokszor mindent eldöntő záró futam. A helyszínnek külön hangulata van, a versenyzők és a közönség is imádja a pályát, stadion jellegű kialakítása miatt, gyakorlatilag minden grand stand-ről belátható az egész pálya. Amennyiben ellátogattok majd erre a helyszínre, és paddock jegyet választotok, hogy minél közelebb kerülhessetek a versenyzőkhöz, kéretik oda figyelni, mivel az osztrák pályához hasonlóan, a jegy nem jogosít fel a lelátókon való üldögélésre, Brno-hoz hasonló szabadon leülős domboldal pedig nem áll rendelkezésre. Ennek ellenére az egyik legklasszabb Gp helyszín amelyen jártam, kellemes érzés november elején élvezni a spanyol napsütést és a nyárutót idéző 20-28 fokos hőmérsékleteket. Nos, a 2018-as záró futamon rendhagyó módon Valencia épp ezen utóbbi két tényezővel nem kényeztette el a versenyzőket és a nagyérdeműt.

Már pénteken 12-16 fok és lotyogó eső várta a megjelenteket, egyedül a Moto2 és a Gp kategória Q1-Q2-es edzésére száradt fel a pálya. A sok víznek a végeredményt illetően is nagy szerep jutott, hiszen a gumi kiosztásban nem korlátlan mennyiségben állnak rendelkezésre a különböző keverékű slick és eső gumik. Ezekkel bizony gazdálkodni kell. Mivel a 2018-as esztendő kevés vízen való motorozásra adott alkalmat, nem meglepő módon ez a hétvége a „nagyon drága verseny” rubrikába kerül majd bejegyzésre az összes verseny csapat könyvelésében, csak a pénteki edzéseken 50 felett volt a bukások száma.

Törtek a motorok, pukkantak a légzsákok a bőrruhákban, túlórázhattak a szerelők gazdagon. Marc Marquez és a Ducatik domináltak a szabad edzéseken, a szombat délutánra ideiglenesen felszáradó pálya aztán „hátulsó pár előre fuss” szituációt idézett elő. Az 1. rajthelyet az addig szenvedő Maverick Vinales szerezte meg, akinek megint elfelejtettek szólni, hogy az idei Yamaha nem jó motor. A 2. leggyorsabb köridőt a mindaddig szintén gyengélkedő Alex Rins villantotta a Suzuki 42-es rajtszámú gyári Suzuki nyergében. 3. helyen Doviziozo 4. pozícióban Petrucci emlékeztetett bennünket, hogy a Ducati most már mindig a mezőny elejéhez tartozik, az 5. rajthelyet Marc Marquez szerezte meg, gyakorlatilag szó szerint. Miután ugyanis az FP4-es szabad edzést 0.5 másodperccel dominálta az immáron hétszeres világbajnok, a Q2 második körében elszenvedett bukás révén sikerül újra rásérülnie folyamatosak kiugró bal vállára. Semmi baj, vissza a boxba, aztán majd meglátjuk. Ugye senki nem lepődött meg, hogy mindezek után 7 azaz hét perccel később a fenomén újra motoron ült, helyre igazított vállával 0.1 másodpercet kapva az elsőtől. Többre nem is vágyott, 2 kört ment csak, nagyon erős volt a fájdalom. Emberek…. ugye az világos, hogy amit látunk, az nem magától értetődő és normális ugye ? Jelzem nem saját kútfő, a Motogp.com szakkommentátorai azon viccelődtek, hogy futballisták kiugrott vállal 6-8 hétig lábadoznak. Marc-nak elég 7 perc is. Szinte látom, ahogy a HRC-nél felprögnek az események a bukás láttán, felcsattannak a parancs szavak: 1. második motort előkészíteni, 2. Marc vállát visszarakni, 3. sisakját letörölni, 4. Goooo, vissza a pályára. 5. első számú motort ujjá építeni. Számomra ez az „ilyen nincs” kategória, de hány alkalommal mondhattuk már el ezt a 93-assal számú motoron közlejókedő versenyzővel kapcsolatban? Maradjunk annyiban, hogy nem lehet könnyű egy ilyen pilóta és egy ilyen csapat ellen harcba szállni. A 6. helyet Pol Espargaro szerezte meg a Factory Ktm nyergében…. őőő, hogy micsoda? Pedig így történt, a KTM tud ilyet, két évvel azután, hogy színre léptek a Motogp kategóriában. A még mindig sérült Jorge Lorenzo a 13. míg, Valentino Rossi az igen erős vizes pályán mutatott teljesítménye után a tragikus 16. rajhelyre tudta magát kvalifikálni, beékelődve Franco Morbidelli és Thomas Lüthi Marc Vds Hondái közé. Számára az adhatott reménykedésre okot, hogy egész vasárnapra nagy esőzést jósolt a meteorológia.

A futam azután minden várakozásunkat felülmúlóan izgalmasra sikeredett, az időnként rettenetes verseny körülmények okán félbe is kellett szakítani. Sorrendben először Jack Miller, majd Danilo Petrucci, látogatta meg a sóder ágyat. Őket a Warm up-ot 0,8 másodperccel domináló, csapata és a Michelin mérnökeinek tanácsa ellenére a mezőnyben egyedül a keményebb, medium keverékű hátsó gumit választó Marc Marquez követte, egy újabb nagy buktát bemutatva. Ezután Iannone, és Vinales következett, mindketten óriási perecet mutattak be. Morbidelli és Bradley Smith ugyanígy jártak, a futam ezen szakaszában komolyan aggódhattunk, hogy egyáltalán képes lesz-e valaki két keréken befejezni az évad zárót. Az újra indított futamban Bautista és az addig fantasztikusan motorozó Valentino Rossi fájdította bukással rajongóinak szívét. Valentino pályafutása folyamán először fordult elő, hogy két egymást követő futamon is dobogós helyről bukjon. Van tehát mit rendbe tenni fejben a következő szezonkezdés előtt, most sajnos le kellett nyelni a keserű pirulát. Most pedig azokról, akiknek végül sikerült a célba érkezés:

1. Andrea Doviziozo: Ügyes, nagyon ügyes ! Dovi hagyományosan jól használja a Ducati motorkerékpárok egyedülálló vízen járó képességét, ami nem kis részben abból fakad, hogy a versenygép fejlesztői nem igazán erőlködnek a vörös rakéták kanyar közepén mutatott tempójának fejlesztésén. Ez a tényező persze hátrány a fürgén lapon forduló Hondák, Suzukik és Yamahák társaságában, szűk kanyarokban, mondjuk a Sachsen ringen. A Ducatik a japánokkal ellentétben inkább Stop and Go motort építenek, a Desmo motorblokk erejét szeretnék minél többet használni, minél hamarabb egyenesbe tudja állítani a versenyző a motort, aztán Gaaaas. Utána nagy féktáv, későn fékezve maradjon stabil a gép, a szűk kanyarokon pedig majd átvergődünk valahogy. A helyzet persze nem ennyire sarkos, és idén is sokat változott Jorge Lorenzonak köszönhetően, aki nyolc év Yamaházás után igenis szeretett volna kanyarodásra is alkalmas motorkerékpáron versenyezni az elmúlt két esztendőben. Mindenesetre az, hogy a Ducatikat ugyanazokban a kanyarokban, ugyanakkora tempónál 3-5 fokkal kevésbé kell ledönteni, mint japán versenytársaikat, a vizes pályán hatványozott előnyt jelent. És persze kisebb rizikót. Dovi már a félbeszakított futam első részében is gyönyörűen motorozott, a második etapot pedig kissé módosított beállításokkal, és ami még fontosabb, vadonatúj soft-soft vizes gumival kezdhette meg. Nagyszerű stratégia, pontos, precíz motorozás, megérdemelt győzelem.

2. Alex Rins: Hát, erre kevesen számítottunk! Az esős edzéseken nem sok nyomát láttuk a versenyen mutatott bomba-formának, zseniális motorozást mutatott be a volt Moto2-es világbajnok. Az újra indítást követően is jól motorozott a spanyol, a medium első gumi talán túl kemény volt, hiszen mindig akkor kezdett lassulni Alex, amikor az erősödő esőben nagyobb mennyiségű víz akadályozta a gumik üzemi hőfokon tartását. Ezzel az eredménnyel Iannoneval való rivalizálás is eldőlt, Rins öt, míg Iannone 4 dobogós helyezést ért el 2018-ban, ami egyébként a Suzuki legjobb eredménye a 2000-es verseny évad óta. Gratuláció!

3. Pol Espargaro: Már az időmérőn látszott, hogy erős a Factory Ktm – Espargaro páros és kis szerencsével össze is jött a nagyszerű eredmény. Szerencse ahhoz kellett, hogy a kisebbik Espargaro jó időben dobja el a vasat, mert a piros zászlóval megszakított verseny utolsó körében jött össze a bukás, így a spanyol az újra indított futamon kaphatott még egy lehetőséget és elfoglalhatta helyét a második futam rajtrácsán. A Ktm csapat az Apriliával ellentétben nagyon összeszedett alakulat hatását kelti, Johann Zarcoval megerősödve valószínűleg egyre jobb eredményekre számíthatunk a 2019-es szezonban. A narancssárgák amúgy is álom hétvégét zártak Valenciában. Az átírt szabályoknak köszönhetően a Moto3-ban wild card-al induló 15 éves Red Bull Rookie Cup bajnok Can Öncu már délelőtt móresre tanította a komplett Moto3 mezőnyt. A török versenyző történelmet írt a valenciai esős futamon, 15 év és 119 naposan állhatott fel a dobogó legfelső fokára, megdöntve Scott Redding csúcsát. A Moto2-ben is Ktm siker született Miquel Oliviera húzta be a győzelmet narancsos álommá változtatva az osztrák gyártó verseny hétvégéjét.

4. Michele Pirro: A Ducati Gp motoron legtöbbet motorozó teszt pilótája igazolja a Ducati versenyképességét. Michele most vízen motorozásból is gyűjtött pár kilométert és wild card indulóként egy igen jó Gp eredményt.

5. Dani Pedrosa: Hát itt a vége! Hosszú és eredményes Gp karrier érkezett el utolsó felvonásához, a mindenki által kedvelt apró spanyol versenyzőnek sokan drukkoltunk a dobogós helyezésért élete talán utolsó Gp futamán. A vizes körülmények nem segítették ebben, egész Motogp karrierje folyamán szenvedett pille könnyű súlya és apró termete miatt. Danilo Petruccival ellentétben folyamatosan azon igyekezett, hogy magára szedjen néhány kilót, kissé nagyobb terhelést adva így például a vizes gumiknak, nagyobb hőmérsékletet, ezen keresztül pedig jobb tapadást biztosítva a Repsol hondának. Még egyszer köszönjük a show-t Pedro, sokáig hiányérzetünk lesz még a 26-os Hondát keresve a rajtrácson.

6. Takaagi Nakagami: Cal Crutchlow sérülése sem tartotta vissza Lucio Checcinello csapatát egy jó eredménytől. Nakagamiról általában kevés szó esik a hétköznapi versenyek folyamán, s bár úgy tűnhet a versenyzőnek szinte ölébe hullott a hatodik hely, ne felejtsük el mekkora nevek hibáztak a hétvégi „ maradj talpon „ versenyen. A japán gyártónak is kellemes, ha japán pilóta ér el jó eredményt. Gratuláció Takaagaminak…

Ha a hétvégi záró futamot történéseit akarjuk jellemezni, leginkább az óriási érzelem hullámokra fogunk majd emlékezni. Ennyi bőrruhába öltözött, csapata és családja által ölelgetett könnyező-zokogó motorversenyzőt ritkán láthatunk egy rakáson, és ebből azonnal megérthetjük, miért imádjuk a gyorsasági motorversenyzést. A Gp futamok sorozata olyan érzelmeket megmozgató szappan opera, amely sokkal több iszonyatosan zajos, őrült száguldásnál. Gondoljunk csak a Öncu győzelmére, majd Oliviera és Pol Espargaro pódiumára. Pedrosa búcsújára, és a kategória és csapat váltások okozta elválásokra. Lorenzo, Zarco, Iannone, és a négy Moto2-ből a Gp-be érkező tehetség, Rins, Morbidelli, Oliveira és Quartararo, mindegyikük lezár egy fejezetet versenyzői pályafutásában, hogy elkezdhessen számunkra egy újabb történetet.

Ezen sorok zárásakor már túl vagyunk az első tesztnapon is, Joan Mir 59 körrel igazi sztahanovista módjára a legnagyobb távot teljesítette a Factory Suzukin, Lorenzo berepülte a Repsol Hondát, és Zarco is kipróbálta jövő évi Ktm-jét.

Szomorkodásra tehát nincs okunk, kedvenc sportunk most velünk együtt téli álomba szenderül, hogy azután Március 10-én újult erővel vágjunk majd bele a 2019-es verseny szezonba. Addig a teszteken felül újra nézhetjük az elmúlt év legjobb futamait, hogy kibírjuk valahogy elvonási tünetek nélkül !

Ezeket olvastad már?

Legutóbbi hozzászólások

    Archívum

    Ajánló

    Kapcsolat

    triple@motorinfo.hu

    ugrás fel