EST. 2002

Eseménydús futamok, szoros befutók! MAMI kupa YT125 2T  második forduló

Hogy mitől is bizsergető egy motorverseny, mind a nézőknek, mind a résztvevőknek? Hát attól hogy kanyarról-kanyarra, körről-körre változhat a sorrend, egy apró hiba és máris néhány hellyel hátrébb találhatod magad, és nem tudhatod hogy vajon annak a versenyzőnek leng előbb a kockás zászló, aki elsőként kezdte meg a „célrarát”! Ezekből az izgalmakból bőven megadatott azok számára, akik követték a YT125 2T futamait.

Örkény mellett az Euroringen folytatódott a MAMI kupa. Már pénteken többen kijöttek a pályára, hogy újra száraz körülmények között róhassák a köröket.

A szombat reggel tartogatott némi meglepetést: Sándor Balázs Apriliáján a főfékhenger az éj leple alatt megsemmisítette magát és csak a versenytársaktól kapott alkatrészekből sikerült életet lehelni bele. A szabadedzésre mindenki a pályára sietett. Bánkuti Tamás, aki a „négyütem” és a Japán technika szerelmese, néha enged a sötét oldalnak és tiszteletét teszi köztünk a mezőnyben, és  azonnal az előkelő ötödik helyre kvalifikálta magát.


Gudmon Zoli a gyengébbik blokkját használta, de így is ő indulhatott az élről. Mellette Ernszt Norbert, Sándor Balázs és Mala László álltak az első sorban.  Csanálosi Karcsi a lámpák felvillanásának pillanatában egy sort előre ugrott, türelmetlenségét a versenyigazgatóság 10mp plusz idővel jutalmazta.

A rajt Sándor Balázsnak és Molnár Istvánnak jött ki a legjobban, de Pisti a rossz hátsó futóműve miatt néhány kanyar alatt visszaesett az ötödik helyre. Balázst elsőként Gudmon Zoltán utasította maga mögé, majd a következő körben Mala László billentette ki a ritmusból és ezt kihasználva Ernszt Norbi is elment mellette. Zoli kiépített magának egy néhány másodperces előnyt míg mögötte Laci és Norbi vívott nagy csatát. Balázs lassan visszazárkózott rájuk és az utolsó körben egy jól sikerült kigyorsítást követően meglepte egymással foglalatoskodó ellenfeleit és sikerült megszereznie a második helyet. Norbi és Laci célba érkezéskor koccantak egy kicsit, amitől a zászlós ember ijedtében majdnem átugrotta a boxfalat, ezért hiába lett Norbi a harmadik, a versenybíróság a veszélyes manőver miatt egy hellyel hátrébb sorolta. Gudmon Zoli megmutatta hogy a gyengébb motor ellenére is le tudja győzni versenytársait.

Hihetetlenül szoros befutót produkált a 6-7 helyen Bajcsi András és Herczegh Dani, közöttük mindössze 0,054 másodperc volt a különbség, és a 9-10 helyen Nagy Roland és Frey Tamás, ők 0,469 másodperc különbséggel értek célba. Farka Lajosnak az első fékje adta föl a harcot, így kénytelen volt kiállni. Pátkai Miklós végre teljesíthetett egy versenytávot és elkezdett összebarátkozni az Apriliával.

Vasárnapra Szokolics László és Istenes Imre is csatlakozott, míg Bánkuti Tamás visszaült a kedvenc „négyüteműjére”; SSP300-ban rótta a köröket. Zolinak a szombati levezető körben a „b” blokk kilehelte a lelkét és a vasárnapot már az első számú erőművel abszolválta. Ez a köridőkön is meglátszott, és közel 1,5mp-el gyorsabb volt, mint az előző nap. Molnár István egy jól működő lengéscsillapítóval várta az időmérőt ám most hogy a hátsó traktus végre azt tette, amit Pisti akart, kiderült, hogy a motor elejével is gondok vannak. A hétvége legnagyobb fejlődését talán Nagy Roland tudhatja magáénak, aki a beállításokkal közel 7mp-et javított a saját legjobb idején. A rajthoz Gudmon-Sándor-Ernszt-Szokolics sorrendben álltak fel a versenyzők. A lámpák kialvása után Gudmon Zoli jött el a legjobban, mögötte Ernszt Norbert és Sándor Balázs vívott kilenc körön át kanyarról kanyarra tartó csatát.

Norbi minden kanyarban, minden féktávon igyekezett Balázs elé, mellé, alá vagy épp fölé kerülni, de nem tudta ledolgozni a két motor közötti erőkülönbséget. Az utolsó körben mindketten megfutották egyéni legjobbjukat és Balázs 0,387mp-el ért célba Norbi előtt. Mögöttük Mala László és Szokolics László küzdöttek, akik szintén szoros befutóval 0,529mp-es különbséggel értek célba a negyedik és ötödik helyen. Istenes Imre első pályára lépése is izgalmasra sikerült, csak néhány méterrel csúszott le a hatodik helyről, amit Csanálosi Károly kaparintott meg előle.

A második futam sok áldozatot szedett, Istenes Imre, Nagy Roland, Pátkai Miklós és Frey Tamás műszaki hiba miatt nem tudták befejezni a futamot. A rajtot Sándor Balázs kapta el a legjobban és az élre állt. Hat körön keresztül tartotta maga mögött Gudmon Zolit leszakítva magukról az üldözőket, majd egy félreváltás következtében visszacsúszott a második helyre, Zoli pedig megnyugtató előnyt épített ki a verseny hátralévő részében. Hatalmas csata folyt a negyedik helyért, ahol ismét a két Laci küzdött egymással: újra csak néhány tized másodperc választotta el őket a befutónál. Az utolsó körben Istenes Imre épp Molnár Istvántól igyekezett elvenni a hatodik helyet, amikor a motorja kilehelte a lelkét. Gudmon Zoltán nyert, a dobogó alsóbb fokaira pedig ismét Sándor Balázs és Ernszt Norbert álhatott fel.

A következő futam KakucsRingen lesz, ami a technikás versenyzőknek kedvez.
Továbbra is várunk mindenkit szeretettel!

Facebook: 125 2T Racing Hungary

Katulin Martin, Szokolics László segítő barátja:

Szokolics Lacival a kakucsi rossz hangulatot továbbvíve vágtunk neki 2019 2. OB-jának az EuroRingen.
Nem volt probléma a motorral, meg volt minden, a gumi mondjuk full kopott volt hátul: az utolsó utániját élte, de számítottunk rá: Laci azt mondta, hogy majd csak versenyre teszi fel az újakat.
Szabadedzés: hallgatjuk a pálya széléről a motort: semmi hangja, se szívászaj, se kipufogóhang, és egyenesben kerülget minket szinte az összes motor. Laci lejött idegesen, és panaszkodott mindenre:

  • első teleszkóp a teljes berugózáskor olyan tompa, talán túl kemény a vége (olaj mennyiségi probléma)
  • az első fék befog: motoremelőn kézzel megpördítve a kereket ¾ fordulatnál nem forgott többet
  • a motor rohadt gyenge, talán a gyáritól is gyengébb, elforog úgy ahogy, csak „nincs teljesítménycsúcsa”: lapos

Szokásos dolgok: gyertya/dugó/gumikép-olvasás: iszonyat sokall: visszaköpi a nyálat, a gyertya olajos benzines, a dugótető újszerű; teljesen lemosott, lerakódás- és rajzolatmentes.

Átmentünk még egy időmérőn is közben, kis guminyomás módosítással, a fék továbbra is befog, a karbinál pedig az úszószinten állítottunk.


Lejött Laci: javult valamit a motor középen, a gumi is jobban viselkedik, viszont lekopott csutkára.
Gyertyakép/dugókép: ijjj ugyanaz.. na jó, hát akkor valami durvát csináljunk: levettük a légszűrőt, de aggódtam hogy megszorul. Mindegy; hiszen Lackó felelősségére ment a dolog, illetve gumit cserélt a tavalyi szezon elején használtra, hiszen ilyen gyenge motor nem méltó egy szűz gumihoz: nem a gumi hátráltat a legjobban. Az első fék közben valószínűleg bekopott, könnyebben forgott már. A teleszkópon nem variáltunk.
Lackó nehezen viselte, hogy 4-5másodpercre volt a rekordjától, mert látszólag külső tényező nem hátráltatta; kételkedett magában, bármennyire is volt egyértelmű a történet, hogy nem rajta múlik a köridő.
Lement az első futam: végig szenvedés, hiszen a pilóta messze többet tudott a motortól
Megnéztem a dugattyú-, és gyertyaképet; viszont nem úgy reagált a levegőszűrő hiányára, mint ahogyan kellett volna! Összeraktuk pár perc tanácskozás után vizsgálva a jelenségeket: powert néztük, szépen mozog, kizárva: akkor DETONÁL a motor, de a fenétől??!! Tavaly év vége óta semmi sem lett változtatva rajta; beállítás is a régi, vízhőfok stabil, megfelelő. Érthetetlen.
Mindenesetre víz le, henger le, és megbizonyosodtunk róla, hogy tényleg detonál, de a miértet nem tudtuk megfejteni (Vajon ennyire eltérő lenne a benzin minősége?), tűzoltásként préshézagot növeltünk, valami keveset javított is, de nem szűnt meg a jelenség: a végeredményünk pedig:5. hely, köridő: 1:24:850
Szégyenletes teljesítmény külső szemlélőknek Lacitól. Valahogy elkullogtunk a verseny végén hazafelé, közben átbeszéltük a történteket, terveztük a jövőt, és elbúcsúztunk sajnálkozva.
Másnap felhívott Laci jó kedvvel, és elújságolta, hogy a powernyelve végig zárva volt, mert szétrepedt a gumija a pneumatikus szerkezetnek
Minden rosszban van valami jó, mégpedig most az, hogy zárt nyelvvel ilyen köridőt nemigen szokás menni, pláne nem ilyen nagy súlycsoportban!
Lackó, ezzel a zárt poweres köridővel idénre nálam odanyomta magát annyira, mint tavaly az 1:21:017-el! Hiszen kb. 10LE hiánnyal felvette a versenyt a többiekkel, és a középmezőny elején zárt! Reálisnak látom, és remélem, hogy idén az egyéni rekordjai ismét meg fognak dőlni a szezon hátralévő versenyein!

ugrás fel