A Sachsenring els?ként 1961-ben kapott helyetl a világbajnokság programjában. Nem sok id?be telt, hogy népszer? nagydíj-helyszínné n?je ki magát – nem egy alkalommal fogadott negyedmillió látogatót a kelet-németországi pálya, amely egyfajta Kelet-Nyugat találkozó vendéglátója is volt a szocializmus érájában. A nyugati élcsapatok is szívesen látogattak az NDK-ba és mérk?ztek meg a kétütem? technológiában fejlett keletiekkel.
A régi és eléggé veszélyesnek tartott ring 1972-ig tartotta pozícióját a versenynaptárban, aztán hosszú csönd következett. 1998-ig kellett várni, hogy visszatérjen a szászországi pálya, amely már a régi id?kben is a különösen lassúak közé tartozott 143 km/órás átlagsebességével (ez 2001-re 156 km/ó-ra ment fel). A Sachsenring – a visszafogott sebességek ellenére – ma is közkedvelt helyszín. A keskeny és technikás aszfaltcsíkon az óramutató járásával ellentétes irányban halad a mez?ny. Dönt? fontosságú a motorok er?leadása a közepesen gyors kanyarok miatt, míg a járm?vek végsebessége itt nem igazán számít. A fékezések és kigyorsítások sem bírnak olyan hangsúlyos szereppel, mint egy hete a doningtoni pályán: egy kör teljesítése alatt – optimális esetben – mindössze négyszer kell a fékkarhoz nyúlni, ez a teljes körid? mintegy 20%-át jelenti.
A legjelent?sebb lassítást a Coca-Cola kanyarban viszik véghez a pilóták, amelyben 285 km/órás kezd?sebességr?l 90-re fékezik a motorokat 5,5 mp leforgása alatt. A többi kanyar csak kevéssé vagy egyáltalán nem viseli meg a fékrendszert – ilyen szempontból a Sachsenring ‘lightos’ pálya, hogy a legnagyobb szakért?, a Brembo kifejezését használjuk.
Körrekord: Alex Barros (Honda), 1m 24.056s, 157.224kmh/97.694mph (2004)
Pole position 2004: Max Biaggi (Honda), 1m 22.756s
Legutóbbi hozzászólások