A warm-up meglepetése Viktor második helyezése volt, Tibi pedig a tizedik
helyre jött fel. A rajtnál a mindig jól rajtoló Kispatakit a csehek megpróbálták
visszafogni, aminek tömegbukás lett az eredménye. Összezártak el?tte, ? jobbra
húzott, de onnan is kapott egy bodicseket. Pavel Bittner – aki köztudottan nem
egy angyal lelkület? versenyz? – szinte ráfeküdt Viktorra, aki a ‘senki
kedvéért nem fékezünk’ elven nem vette el a gázt. Kívülr?l csak annyi látszott,
hogy kirobbant a bolyból, ami mögötte összed?lt, mint a kártyavár. A
kakaskodásban valószín?leg Viktor könyöke elvitte Pavel kormányát, aki leesett
a motorról, és hátulról még többen beleszálltak. Nagyon csúnyán nézett ki a
dolog, úgyhogy egyb?l el?került a piros zászló, és készülhettünk az új
rajtra. Vida azt mesélte, hogy ilyen keményet még nem szlalomozott repül? motorok
között. A versenyigazgató az új rajtnál figyelmeztette is Viktort: csak lassan,
nyugodtan, amit ? a t?le megszokott nyugalommal fogadott.
Kamil Prager, a csehek superbike men?je másodszorra jól lefedezte Viktort,
így aztán csak ötödiknek fordult el a híres szupergyors kanyarban. Az edzésels?
Andrzej Pavelec és a stock EB men? Tomas Miksovsky hamar meglógtak, Viktor pedig
Prager, a német Luger és a lengyel Szkopek által alkotott bolyban csatázott.
Vida Tibi a tizedik hely környékén szintén egy ötös fogattal vívott kemény küzdelmet.
Kispataki sorban kifékezte rutinos ellenfeleit, és faképnél hagyta ?ket, megszerezve
ezzel az értékes dobogós helyezést. Vida tizediknek száguldott át a célvonalon,
megel?zve Kaderabeket, aki a cseh Akuna Team állandó EB résztvev?je. Most ismét
sajnálhattuk, hogy Kispataki csapatát, a Rockwool-Hummel Teamet nem fogadták
az Európa Bajnokság futamaira.
A kis létszámú magyar csapattal tartott még Sövegjártó Petra is, aki az
EB-re készült. Petra a mért edzésen a célegyenes utáni teligázos kanyarban
bukott. A telemetria 199,8 km/h sebességet mutatott abban a pillanatban, amikor
is a viharos szél kiemelte alóla a motort. Kissé berezeltünk, de az orvosi szobában
kiderült, hogy a zúzódásokon és a kisebb horzsolásokon kívül a szöszi haja
szála sem görbült. A versenyen is rajthoz állt, a tizedik hely környékén
motorozott, de a meghúzódott nyakizmai miatt nem tudott hasalni, és feladta
a küzdelmet. A gyengébb nem képvisel?i a motorosok körében többször bizonyították
már, hogy igen kemény fából vannak faragva. Ezt csak az tudja igazán, aki már
kétszázas tempónál elszállt, és két óra múlva ismét motorra ült.
|
Mi történik, ha kétszázzal elesel? 1-es fokozat: A stock motorok meg háromszázat mennek! |
Július 16-17-18-án Alpok-Adria – Castrol Silver Cup a
Pannónia Ringen. Menjetek minél többen szurkolni, jó id? és várhatóan nagyon
izgalmas verseny lesz!
Szabó Bregyó
Képek: Mike Tamás és Kispataki







Legutóbbi hozzászólások