GP legendák: Eddie Lawson

Van egy régi vita arról, hogy világbajnoknak születni kell-e, vagy elég, ha az ember szorgalmasan melózik. Számtalan példát lehetne most felsorolni mindkét iskola mellett: ott van Valentino Rossi, aki kétségtelen, gy?zelemre született. Ellenpéldaként megemlíthetnénk Nicky Haydent, neki tényleg komoly meló volt a világbajnoki cím. Van azonban egy ember a MotoGP históriás könyvében, aki a két halmaz közepén áll: Eddie Lawson.

Amikor 1992-ben otthagyta a gyorsasági motoros világbajnokságot, több volt, mint egy bajnok. Már akkor legendaként tekintettek rá. Pályafutása során kétszer is a padlóról kellett felállnia, és mindkétszer sikerült neki. Nyilvánvaló tehetségén túl, ez az elképeszt? szívósság is kellett ahhoz, hogy 127 Grand Prix versenyéb?l 78-at a dobogón fejezzen be (31-et a tetején), 18 versenyt kezdjen a legjobb rajthelyr?l, és négyszeres királya legyen a királykategóriának.

Az egyetemes motorsport valamennyi gyorsasági szakágában sikeres volt. Kétszer nyerte meg az AMA Superbike bajnokságot (1981 és 1982), ugyanennyiszer az AMA 250-es kategóriáját (1980 és 1981). 1999-es halhatatlanná választásakor ? volt az egyedüli motoros, aki AMA Superbike és AMA 250-es bajnokságban is hasonló sikereket ért el. Emellett a két legnívósabb hosszútávú versenyen is diadalmaskodni tudott. 1986-ban és 1993-ban a Daytona 200-on, 1990-ben a suzukai nyólcóráson. Gy?zelemre született!

Sivatagi vihar

Egy kaliforniai kisvárosban, Uplandon látta meg a napvilágot, 1958 március 11-én. Motorok között n?tt fel, édesapja és nagyapja is versenyz? volt. Els? emlékei is a motorokhoz köthet?k: egészen kicsi volt, mikor apja kivitte a sivatagba motorozni. Els? járgánya egy 80 köbcentis Yamaha volt. 7 évesen még alig ért le róla a lába, de ez sem tudta eltántorítani a kétkerek?ekt?l. 12 évesen már a helyi dirt track pályákon koptatta a vaspapucsokat.

“Az egészet a móka kedvéért csináltam. Amikor motoron ültem, egy másik dimenzióba kerültem. Olyan élmény volt, amit korábban soha sem éltem át, amit mással nem lehet pótolni. Próbálkoztam én más sportokkal is a suliban, de valahogy egyiket sem tudtam megérteni. Ott álltam a tornateremben és arra gondoltam, hogy mi a jó francot keresek én most itt?! Motorozni akarok! Az els? pár évben nem voltam jó versenyz?. Nagyon óvatosan köröztem a pályákon, hogy még a kisujjamnak se legyen semmi baja. Kés?bb aztán rájöttem, hogy ilyen mentalitással nem lehet futamokat nyerni.”

AMA Superbike ’70: elöl Lawson (21), mögötte Spencer (43)

Nem tartott sokáig míg ráérzett a bajnokok tempójára. A 70-es évek elejére dél-kalifornia egyik leggyorsabb amat?r motorosává fejl?dött. Kiváló dirt track versenyz?vé érett. A döngölt földes pályákról azonban kikacsingatott az utcára is, mikor nagyapjától kapott egy 50 köbcentis Italjetet, majd egy RD 350-es Yamahát. Ennek a motornak a nyergében tette le igazán a névjegyét az aszfaltos versenyeken.

“Meg akartam érteni a versenyzést. A mai napig sem tudok úgy felülni egy motorra, hogy meg ne ismerjem igazán. Mindezek után tudok csak a motor és a magam teljesítményének határán vezetni."

GP500: Marlboro Yamaha

Raynek, az apjának fontos szerepe volt Lawson motorozási stílusának kialakításában. Mikor kimentek kettesben a sivatagba, vagy egy pályára, sokkal több volt a kapcsolatuk szimpla apa-fia viszonynál. Minden egyes mozdulatot aprólékosan szétszedtek, Ray mindig kommentálta fia vezetési stílusát, tanácsokkal látta el, hogy hogyan tudna még többet kihozni magából. Maximalista volt az apa, amivel néha fia agyára ment.

“Id?nként gy?löltem, de azért voltak ám jó pillanatok is. 1977-ben elmentünk Daytonába versenyezni. Emlékszem, a teherautóban aludtunk, a gumikon, és imádtam! Remek túra volt. Megnyertem a kezd?k kategóriáját, így volt pénzünk a hazaútra. Más világ volt az akkoriban.”

A profi licenszét 1978-ban állította ki az AMA. A dirt track volt Lawson f? profilja, de a hangvillások technikáján nem tudta felvenni a versenyt a bivaly er?s Harley-Davidsonokkal. 1979-re világossá vált, hogy nincs sok keresnivalója a profi dirt trackesek között, viszont aszfalton zseniális dolgokat m?velt. Húsz évesen már a nyugati part egyik legjobb motorosaként tartották számon, és bebizonyította, hogy igenis számolni kell vele a gyorsasági szakágban.

A Sears Point Raceway-en második lett Freddie Spencer mögött a profi nyolcadliteres kategóriában, az év végén ugyancsak a második helyen végzett az összesítésben. Sikerei okán meghívást kapott Wilow Spirngsbe, egy hivatalos Superbike tesztelésre. ? volt a tesztelés legjobbja, a Kawasaki pedig azonnal az orra alá dugott egy egész éves szerz?dést.

“El sem tudom mondani mennyire szórakoztató volt ezres motorokat vezetni. Nagyon nehezek voltak és elképeszt? er?sek. A széles kormányoknak köszönhet?en pedig úgy lehetett man?verezni velük, mint a dirt track gépekkel. Zseniális motorok voltak.”

Eddie megtanulta a motorsport legkeményebb leckéjét, amit csak nagyon kevesen tudtak magukévá tenni az évtizedek alatt: megtalálni a biztonságot és a komfortot az ?rülteben. Megtanulni nem parázni a motoron, miközben 220 km/h-val csúsztatod keresztbe a motorod, pár centire az acélkerítést?l. A komoly versenyz?k soha sem vesztik el a száguldásba vetett hitüket. Lawson tudatosan fejlesztette évr?l-évre a technikáját, amit kés?bb miszlikre cincáltak az európai szakírók. Túl steril volt nekik Eddie stílusa.

Mindezek mellett talán a legnagyobb erénye, az elképeszt?en gyors alkalmazkodási képessége volt. Els? superbike versenyét rögtön megnyerte. A szezon hozott még pár izgalmas csatát Spencer, Lawson és Wes Cooley között, valamint egy hatalmas botrányt. A Kawasaki (Lawson csapata) megóvta a Suzuki bajnoki címét, a jogi huza-vona után végül 2 hónappal kés?bb vehette csak magához a bajnoki serleget Cooley. Lawson ebben az évben még a 250-es kategóriára koncentrált. Itt bajnokká koronázták. 1981 volt számára a legjobb amerikai év: egyszerre ért fel a csúcsra a negyedlitereseknél, és az ezreseknél is.

1982 volt az utolsó esztend? hazája bajnokságában. A Honda és Mike Baldwin komoly ellenállásra kényszerítette a regnáló bajnokot, mégis megvédte az AMA SBK címét, hogy a következ? évt?l már a Yamaha alkalmazásában, az 500-as világbajnokságon húzza a gázt. De utoljára még újra felhúzta a vaspapucsokat, hogy egy hatodik dirt track helyezéssel búcsúzzon Amerikától. Els? GP idényét a tanulás jegyében kezdte meg. “El?ször voltam távol az otthonomtól, és bizony nehezen jött a siker. Elég nehéz volt alkalmazkodnom a megváltozott körülményekhez.”

Korabeli pályabejárás Rainey-vel

1984-ben azonban megint megváltozott minden egy varázsütésre, akárcsak korábban. Hozzászokott az új légkörhöz, és jöttek a gy?zelmek. Világbajnok lett, majd e mellé meg begy?jtött hármat. A legemlékezetesebb mind közül az utolsó volt, 1989-ben. Lawson sokkolta a világot azzal, hogy három világbajnoki cím dacára faképnél hagyta a Yamahát, és elszeg?dött Erv Kanemoto mellé a HRC-hez. Még nagyobb sokk volt az, amikor márkaváltás után egyb?l világbajnok lett! Azóta csak Valentino Rossi tudta ezt utána csinálni.

“Csak csodálkozni tudok a motorsport fejl?désén! Csillogó hospitality-kr?l, dollármilliós szerz?désekr?l, kipörgésgátlóról, vagy csúcsmin?ség? véd?felszerelésr?l mi még álmodni sem mertünk. A nagyszül?kt?l kunyeráltam pénzt a nevezési díjra, amit meg nyertem, azon benzint vettem a motorba. Úgy gondolom, hogy a többi pályatársam és én duplán megfizettük a tanulópénzt. Ezeknek a mai fiataloknak fogalmuk sincs, milyen volt a versenyzés az én id?mben.”

Eddie Lawson

Mégis, Lawson karrierje legfontosabb dolgának azt tartja, hogy egészségesen tudott visszavonulni a versenyzést?l. Talán pár olvasónk emlékszik még Mick Doohan 1999-es jerezi balesetére, amiben majdnem otthagyta a fogát az ötszörös világbajnok. Vagy Rainey 1993-as misanói kicsúszására, ami a járóképességébe került a háromszoros világbajnoknak. Kevin Schwantz röntgenképei pedig még most is az orvosi múzeumok falain lóg, mint elrettent? példa.

Igazi küzd? volt, aki karrierje alkonyán sem adta könnyen a b?rét. Miután elszerz?dött a Cagivához, senki sem hitt abban, hogy a vén csataló versenyképes állapotba tudja rántani a talján összvért. Neki mégis sikerült. Utoljára éppen nálunk, az es?s hungaroringi versenyen, 1992-ben. Ez volt az utolsó idénye a világ elitjében, de nyugdíjasként, 1993-ban még elindult a Daytona 200-on. Lawson és Scott Russel utolsó körös csatájára még ma is legendaként emlékeznek vissza, akik látták.

Eddie megpróbálkozott az autósporttal is, de az IndyCarba tett kirándulása már nem volt ennyire sikeres. 11 versenyen indult, legjobb helyezése egy hatodik pozíció volt. “Lehetsz te akármennyire ügyes autóversenyz?, egy gyenge technikával soha sem tudsz sikeres lenni. A motorsport az más. Ott sem biztos, hogy egy harmatos motorral nyerni fogsz, de az esélyed megvan rá. Ezért szeretem annyira még ma is a motorversenyeket, de már csak nézni. Nem vágyok a rivaldafénybe.”