Néhány hónapja alapította meg az indiai járm?ipari konszern, a Mahindra saját motoros üzletágát, Mahindra 2 Wheelers néven. Alig valamivel kés?bb kidobtak a délkelet-ázsiai piacra két kisköbcentis motorkerékpárt (lásd lentebb), majd bejelentették indulásukat a gyorsasági világbajnokság 125-ös kategóriájában. Öt éves együttm?ködési szerz?dést írtak alá az olasz Engines Engineering m?hellyel, idézik a sajtóhírt nemzetközi oldalak, ám többen nem említik, hogy az ‘együttm?ködés’ szerves részét képezi, hogy az olasz cégben egy mozdulattal 70%-os többségi tulajdonrészt is szerzett a Mahindra csoport. Ja, mellesleg a koreai SsangYong ugyancsak 70%-os részvénypakettjét is felvásárolták nemrégiben.
Az emiliai Engines fogja felkészíteni a Mahindra nyolcadliteres gépeit a vébére, kés?bb pedig a majdani Moto3-ra is az olaszok fejlesztik a versenylovat. A pilóták Danny Webb (idén 10. az összetettben) és a német Marcel Schrotter (18.) lesznek 2011-ben.
Mahindra GP125 – India hozzájárulása a grand prix sokszín?ségéhez és izgalmához.
De mi is, ki is a Mahindra, honnan jön, hová tart? Székhelye Pithampur tartományban található, nagyjából a szubkontinnensnyi ország közepén. A cég születését a múlt század zivataros, negyvenes éveire tehetjük, mikor is K. C. Mahindra úr az Egyesült Államokban, egy testületi látogatás során összetalálkozott a terepjáró (mint olyan) feltalálójával, Barney Roos úrral. Az ötlet zseniálisnak t?nt: egy alapvet?en háborús közlekedési eszköz (ez volt a Jeep) maga volt a kéj és a tökély India jobb sorsra érdemes útjain. 1945 október másodikán a Mahindra&Mohammed (utóbbi egy üzlettárs, aki a függetlenség kikiáltása után lemorzsolódott) megkezdte a Jeepek összeszerelését az USÁ-ból érkezett anyagokból.
Ez volt a kezdet, az ötlet bevált, az üzlet fényesen ment és megy azóta is. A motoros szellem 2008-ban költözött be a cégcsoportba, ekkor ugyanis tulajdonosi átrendez?dést élt át a vállalat, a termékpalettára pedig felkerültek a robogók is. Idén ?sszel pedig berobbant a köztudatba a két olasz dizájnt felvonultató indiai motor, jelesül a Stallio és a Mojo, aztán pedig pár napja megkaptuk a bejelentést a GP-indulásról is, ugye.
Mahindra Stalio
A Stallio a Mahindra gyár els? igazi motorkerékpárja. Az ázsiai piacon egyébként négy éves vagy 40 ezer kilométeres garanciával adják, amit nyilván nem tennének meg, ha olyan nagyon pocsék lenne az anyagmin?ség. Szemre tetszet?s, kicsit a ’80-as évek olasz iskoláját idézi fel, de jegyezzük meg rögtön, elég törékenynek néz ki.
110 köbcentis, légh?téses blokk dolgozik benne, amib?l nagyjából 7 (hetes) lóer? nyerhet? ki 7.500 percenkénti fordulaton, no meg 8 (nyolcas) Nm ötezer-ötszázon. A váltó négy sebességes, berúgókarral illetve elektromosan egyaránt indítható. A váz egy ferde acélcs?-szerkezet. A 130 mm-es dobfékek semmi jót nem ígérnek. Igaz, ilyen kis teljesítmény mellett és a keleti közlekedési morált ismerve ez is b?ven elég lehet.
Mahindra Mojo
A Mojo ugyancsak egy csupasz, de már továbbfejlesztett változat a Stallióhoz képest, sok tekintetben. Kinézetben er?s Triumph és Morini-behatást vélünk felfedezni, ami bájos dolog, míg oldalnézetben a Guzzi Grisója köszön vissza a váz és a tank vonalairól. Mindenesetre az er?feszítés értékelend?.
Ennek a blokkja már 300 köbös, négyszelepes DOHC egység 26 lóer?vel (8.500-on) és 24 Nm-rel (7.000-en), hatsebességes váltóval szerelve és (dobpergés…) a Ducati Energia által fejlesztett elektronikus befecskendezéssel (EFI). El?re egy Paioli teleszkóp került, err?l és a Pirelli gumikról dicshimnuszokat zengenek Indiában. 320 mm-es hullámos tárcsa el?l radiálisan szerelt féknyereggel, hátul szintén szimpla tárcsa felel a lassulásért.
Legutóbbi hozzászólások