EST. 2002

Íme a motor, amivel a KTM jöv?re a MotoGP-ben hasít

Fontos lépés volt a KTM életében a múlt hétvégi Osztrák Nagydíj a spielbergi Red Bull Ringen, ugyanis itt került sor MotoGP versenymotorjuk, az RC16 hivatalos bemutatására.

KTM RC16 MotoGP 2017

A csapat 2017-ben önálló gyártóként teljes er?bedobással áll rajthoz a sorozat királykategóriájában. Jelenleg ott vannak a Moto3-ban, és korábban blokkokat is szállítottak a MotoGP-ben más gyártóknak, de saját név alatt a legnagyobb kategóriában most fognak el?ször pályára lépni.

A motort valójában tavaly novemberben már megismerhettük, és azóta több teszten is részt vett a csapat, az RC16 nyergében tesztpilótájukkal, Mika Kallióval.

KTM RC16 MotoGP 2017

A KTM versenygépe több ponton is eltér a többi résztvev? által preferált m?szaki megoldásoktól. 90 fokos, V4-es blokkjuk acélcs? vázban kapott helyet, ahogyan a Moto3-as versenymotorjaik és utcai gépeik is, miközben a konkurencia alumínium hídvázzal versenyez. A KTM az egyetlen gyártó, amely Öhlins helyett WP futóm?vel szereli a motorját, ez köszönhet? annak, hogy a WP a KTM leányvállalata, és 2012 óta dolgoznak együtt a Moto3 projektben.

Az RC16 17-es kovácsolt magnézium Marchesini felniken fut, Brembo fékekkel és Akrapovi? kipufogóval.

A csapat két tesztpilótája Mika Kallio és Thomas Luthi, el?bbi szabadkártyával már idén rajthoz áll az új motorral az idei utolsó, valenciai futamon.

A két vadonatúj motort jöv?re a jelenleg a Tech 3 Yamahánál szolgálatot teljesít? Bradley Smith és Pol Espargaro kapja meg, akik Valencia után azonnal át is ülnek a narancssárga-kék gépekre.

KTM RC16 MotoGP 2017

KTM RC16 MotoGP 2017

KTM RC16 MotoGP 2017

KTM RC16 MotoGP 2017

KTM RC16 MotoGP 2017

És hogy mire számíthatunk t?lük? Mika Kallio a hivatalos bemutatót követ?en összefoglalta a lényeget:

– Azt hiszem, néhány héttel ezel?tt (a teszt alkalmával) megmutattuk mindenkinek, hogy jól állunk. Már most elég közel vagyunk a versenytársakhoz, és lépésr?l lépésre tovább fejl?dünk. Azt mondanám, a motor blokkja már jó, és van még négy tesztlehet?ségünk Valencia el?tt.

– A versenyzés a filozófiánk, a motivációnk. Ha belépünk egy szegmensbe, természetesen egy tanuló id?szak következik, de a cél a dobogó, az pedig életem álma, hogy világbajnokok legyünk a MotoGP-ben – mondta Stefan Pierer, a KTM Group vezérigazgatója.

KTM RC16 MotoGP 2017

KTM RC16 MotoGP 2017

KTM RC16 MotoGP 2017

KTM RC16 MotoGP 2017

KTM RC16 MotoGP 2017

KTM RC16 MotoGP 2017

Fotó: KTM, Focus Pollution, Romero S., Platzer Philip, Mitterbauer H.

ugrás fel