EST. 2002

A WSBK-t a fennmaradásáról biztosította a FIM

Zerbi kihangsúlyozta, hogy a MotoGP és a WSBK versenysorozatok között több, lényeges különbség is van, és semmi alapja annak a spekulációnak, miszerint azáltal, hogy a MotoGP-n is indulhatnak négyütem? gépek – a kétütem? 500 ccm-esek mellett -, nincsen szükség a versenynaptárban egy másik világbajnokságra.

„A World Superbike az utcára is eladható motorok tradícióját követi, ezáltal annak eszköze, hogy a gyártók a versenyek segítségével reklámozzák termékeiket a nagyközönségnek így – habár a versenymotorok m?szakilag jóval fejlettebbek az utcai motoroknál – megmaradjon a közvetlen kapcsolat a sportcélú és a sorozatgyártás között.”

„A MotoGP képviseli a motorgyártásban a technológiai csúcsot, és amely verseny ösztönz?leg hat a gyártókra, hiszen nevük pozitív színben t?nik fel, amennyiben képesek a teljesen egyedi, prototípus gépek összeállítására.”

Az FGSPORT részér?l a különbségtétel a következ? fontos következtetéseket tartalmazta:

„A World Superbike és a MotoGP két különböz? világbajnokság a maguk sajátságos jellemz?ivel, amelyek nem csupán abban mutatkoznak meg, ami a pályán látható, hanem abban is, amilyen hangulat a versenyeket körülveszi, valamint a versenyhez kapcsolódó események sorában is.”

„A FIM és a gyártók megállapodásának értelmében a Superbike Világbajnokságon induló motorok alapjául – jelenleg és a jöv?ben is – a tömeggyártású modellek szolgálnak.”

„Ez a megállapodás lehet?vé teszi a Technikai és M?szaki El?írások összehangolását azokkal a szabályokkal, amelyeket a legfontosabb Nemzeti Bajnokságokon alkalmaznak, annak érdekében, hogy a versenyen induló motortípusokból nagy mennyiség álljon rendelkezésre. Ennek folytán ez a megállapodás népszer?síti a motorsportot, és támogatja az új, fiatal tehetségeket.”

„A World Supersport Világbajnokság megrendezése továbbra is az FGSPORT kizárólagos joga marad. Amennyiben a jöv?ben más világbajnokságokon új versenykategóriák kerülnének bevezetésre a már létez? kategóriák helyettesítéseként, akkor a versenyen résztvev? motoroknak prototípusnak kell lennie, nem pedig a tömeggyártású gépek átalakított változatának. – foglalta össze az FGSPORT közleménye.

ugrás fel