EST. 2002

AA, Rijeka: ‘betét’ futam

Ez a verseny eredetileg nem szerepelt az A-A versenynaptárában, de kilencedik versenynek (a sorozatban hatodik futam) bekerült a bajnokságba. Talán ennek köszönhetően, szinte minden kategóriában a szokottnál kevesebben álltak rajthoz. Persze a bajnokság élmenői ezt a futamot sem hagyták ki, mert az év végi győzelmekhez szükséges pontvadászat az utolsó harmadába fordult.

A legvérszegényebb mezőny a 125 GP-ben rajtolt, mindössze 10 versenyző vágott neki a vizes, de néhol már száradó pályának. A Rijekai, azaz Grobniki Motodrom sok mindenről híres, többek közt arról, hogy igen durva felületű pályáján – hacsak nem ömlik az eső – vízen akár slik-el is lehet motorozni. Ennek iskolapéldáját egy fiatal magyar versenyző mutatta meg, hiszen Győrfi Alen nemcsak a pole pozíciót, hanem a versenyt is megnyerte sima gumival a vizes pályán.

Alen a versenyen úgy nézett ki, hogy csak játszadozik a többszörös A-A bajnok Gani-val és az ifjonc Sembera-val. A táv felétől a cseh meglógott, de a mi fiunk utolérte, és meggyőző motorozással hozta a győzelmet. A harmadik a veterán korú Gnani lett. Még két magyar versenyző küzködött az elemekkel,  Kovács Nikolett a hatodik helyre hozta be hondáját, Deák Attila első 125 GP versenye nem sikerült jól annak ellenére, hogy az edzésen elsőre rátalált a számára szokatlan gépre. Végül egy elektromos hiba miatt a három kieső sorsára jutott.

125 SP-ben sajnos nem voltunk érdekelve, így három olasz állhatott a dobogóra.

600 SSP-ben nagyon hiányzott egyetlen magyar indulónk Székely Zsolt, de a Most-ban tönkrement motorját nem lehetett ennyi idő alatt feléleszteni.
A superstock kategóriák általában a legnépesebbek, és hazánk fiai is itt indulnak a legtöbben. 600 SST-ben megszületett a második magyar pole pozíció. Elkövetője Rizmayer Gabi. A nap egyik legnagyobb küzdelmét is Rizi vívta a győzelemért, a Rijekában már többszörös győztes olasz Emili Mitja-val. Végül 0.052-vel Gábor „csak” a második lett, óriásit küzdve, váll-váll mellett motorozva, mint ahogy ezt a befutó is mutatta.

Személy szerint nagyon örülök Gábor visszatérésének, hiszen az egyik legjobb versenyzőnk tavaly a lelátóról nézte a többieket, most pedig egyértelműen Ő a leggyorsabb 600-as. Talma Gergő egy ideig a negyedik helyet tartotta, majd mint mondta, rossz gumiválasztás miatt visszaesett a hatodikra. Juhász Tomi viszont egy nem túl jó rajt után Talmát megelőzve az ötödik helyig küzdötte magát előre. Tesója Dávid első 600-as A-A versenyén (végre elérte a korhatárt) a nyolcadik helyen végzett, mindössze öt másodperccel lemaradva Tamástól. Őt Tolnai Pisti követte a 9. helyen, majd 12. Kiss Tibi, 15. még pontszerző Kardos Krisztián.

1000 SST-ben az első mért edzés érdekesen alakult, a Dudás, Vida, Németh magyar elit nem ment ki a vizes pályára. A taktika nem jött be, mert másnap is esett. Dudi ennek ellenére megszerezte a harmadik pole-t a magyaroknak, Vida viszont az utolsó előtti pozíciót taktikázta ki magának. Az új szabályok szerint egy motorral egy kategória, így aztán az eddig SBK-ban induló olasz Pellizzon, és a horvát Kresimír is a stock-ot választotta, habár eddig superbike-ban indult. A rajtot nagy előnnyel a horvát hozta el, de gyanúsan naggyal, mint később kiderült, be is rajtolt, úgyhogy boksz-áthaladásra büntették, így csak a 13. helyig jutott.

Pellizzon már évek óta nyeri a horvát futamokat. Idén Kawára váltot, de ez nem akadályozta biztos győzelmét. Dudás Peti – mondhatni  lazán hozta a második helyet, ezzel is erősítve vezetését a kategóriában. A  szenzációt Vida Tibi szolgáltatta a harmadik helyével, tök hátulról rajtolva biztosan jött fel Dudi mögé. Németh Balázsnak és Varga Gergőnek meg kellett elégednie a 6-7. hellyezéssel (habár a bajnokság elejébe számító Pragert így is megverték). Bezzegh Pista sajnos utsó lett, mert az első körben megint hiba csúszott a versenyzésbe. Visszaült a gépre, és két kör hátránnyal bemotorozott.

Már csak a Superbike volt hátra, aminek izgalmasan alakult az edzése. Az első mérten vízfoltos pályán a két magyar – Végh és Kispataki – elverte a hazai pályarekorder szlovén Berto Camleket. Megszületett Jana révén a negyedik rajtelsőségünk, miután a második mért edzésen végig szakadt az eső. Persze ez sem történt izgalom nélkül, ugyanis Kispataki Viktor, akiről az a hír járja, hogy nem tud vízen motorozni, simán nyerte az  edzést több mint egy másodpercet adva a bajnok Camlek-nek, aki pedig szemmel láthatoan iparkodott. Harmadik Végh Jana, és csak utánnuk a Most-ban győztes szláv Armadia.

A kéréds az volt, másnapra felszárad-e a pálya. Viktor bánatára felszáradt. A warm-up-on aztán egy kvalis gumival Bertol Camlek nyomott egy 1.28.5-ös időt, nem hagyva kétséget, hogy Rijekában ki a király! Jana tartotta magát a második helyen, Viktor viszont visszacsúszott ötödiknek.  A verseny a nézőknek talán a legnagyobb csemegét hozta. Kispataki az SBK kuplunggal is megtanult rajtolni, mert vagy 30 méter előnnyel fordult elsőnek, és két körig tudta tartani a későbbi győztes bajnokot, sőt egyszer vissza is fékezte magát Berto elé. A harmadik  körben Jana is megérkezett a hátsó egyenesben Viktor mellé, átvéve a második pozíciót.

Viki elmondása szerint Janával nem is kekeckedett, mert ő úgy is gyorsabb, és rátapadva talán elhúzza a csehektől. Sajnos nem így történt, mert Végh Jani mindenki megdöbbenésére az ötödik körben a boxutcába hajtott, majd a depóba motorozott. Mint később elmondta, a kuplung feladta, elkezdett csúszni, és vége lett. Viktor így örökölte a második helyet, de – Chihak – Svoboda – Cermak – Signorini – Veghini, cseh – olasz brigád a nyakán motorozott. Körönként többször változott a pozíció, majd parázs küzdelem után Kispataki megszerezte élete első superbike-os dobogós helyezését Camlek mögött másodikként, Chihak és Svoboda előtt.

A magyar „válogatott” ismét túlteljesítve lehetőségeit (pénz-pénz-pénz) kitűnően vizsgázott. 1 győzelmet, 3 második, és 1 harmadik helyet szerezve továbbra is versenyben a nemzetek viadalában az első helyért.

Szabó János Bregyó

Fotó: Mike Tamás

ugrás fel