EST. 2002

Addio, Capirex!

Capirex bejelentette visszavonulását az aktív motorsporttól, ezzel a vb egyik ‘?skövülete’ távozik a szemünk el?l, negyed évszázadnyi versenyzés, 22 világbajnoki évad után. ‘Ennyi mindennel a hátam mögött mosollyal a szám sarkában tudom azt mondani, elég volt, bár kemény belegondolni, hogy jöv?re már nem vezetek semmilyen motort. Nagyon-nagyon sok embernek tartozom köszönettel, akik ennyi éven át követtek, bátorítottak, motiváltak.’

‘Köszönöm a Pramac csapatnak, hogy megadták az utolsó lehet?séget a motorozáshoz, sajnos idén nem sikerült jó eredményt elérni, de a szezon hajrájában még bízhatunk. Motegi, Phillip Island és Sepang a kedvenc pályáim közé tartoznak, futamgy?zelmeket is arattam ezeken a helyeken. A századik dobogós hely elérése meglehet?sen nehéz feladatnak ígérkezik, de természetesen nem adhatom fel! Ami pedig a jöv?met illeti, nincsen még tiszta képem róla, az egyetlen bizonyosság, hogy pilótáskodni már nem fogok. Nem könny? elérni egy ilyen döntésig, pláne ennyi év versenyzés után. De biztos vagyok benne, hogy az ezt követ? életem is legalább annyira változatos lesz, mint az eddigi.’ Capirex legszebb pillanataiból egy csokor a lenti mozgóképen.

ugrás fel