EST. 2002

Agostini bátorítja Rossit: én is így voltam

"Mindenáron nyerni akar, nem fog beletör?dni a helyzetébe. Én is jgy voltam, amikor a Yamahához kerültem, hozzá kellett szoknom. Rossi is meg fogja oldani, van akkora taktikus" – mondja Giacomo Agostini, minden id?k legnagyobb motorversenyz?je, akit e szimbolikus címét?l egyedül az foszthatna meg, akir?l éppen szó van, azaz a Katarban épp hetedikként leintett Dottore.

Ago a Corriere dello Sport cím? sportnapilapnak adott interjújában állt ki barátja mellett. Persze olyan ez, mintha nagyjából semmit sem mondana, hiszen sokan emlékszünk, mi volt Welkomban hét éve, és az azt követ? versenyeken. Akik esetleg nem emlékeznének, Rossi éppen a Hondáról ült át egy többek által lesajnált Yamahára, és m?velt valami olyat, ami arany bet?kkel került be Iwata krónikájába és mérföldk? a motorsport történelmében. Egy szezonváró monstre-interjúban Valentino azért rávilágított: most nem éppen ez a helyzet, hiszen akkor bombaformában volt, azóta eltelt hét esztend?, jelenleg pedig különféle testi ny?gökkel, zavart felkészüléssel várta a nyitányt.


Van mit magyarázni…

Nehéz lesz nyerni ilyen körülmények között, hiszen az id? nagy úr, amellett az ellenfelek is valahogy sokkal paprikásabbak, mint annó voltak. Kemény, de nem lehetetlen. Egy dolog azért már nagyjából látszik: Rossi nem fogja behozni Agostinit, ami a megnyert vb-címek számát illeti. E tekintetben 16-9 arányban vezet az öreg, aki persze egy más kor motorosa volt, más lebonyolítási rend alapján versenyezhetett. A megnyert futamok különmeccsében 123-105 Ago javára, tekintve a nehézségeket, ez a tizennyolc futamgy?zelemnyi különbség sem fog a közeljöv?ben elolvadni.

"Nos igen, a világbajnoki címek számában azt hiszem, nehéz lesz behozni" – nevet Ago. "Azt hiszem, ezt a rekordot már örök id?kre a széfemben tudhatom. Ami a futamgy?zelmeket illeti, kicsit tartok t?le, hogy gondolt már arra, megdönthetné. Ebben a szezonban nem fog sikerülni (annál inkább nem, hiszen 18 verseny van a naptárban, és egyet már lefutottak, a szerk.), de különben is, miel?tt befog, el?bb engedélyt kell kérnie. Nem vagyok hozzászokva, hogy alulmaradjak."

"És ha valami közös bennünk" – zárja szavait Agostini – "akkor ez a gy?zelem utáni csillapíthatatlan vágy. A helyében minden követ megmozgatnék, hogy beérjem magamat." Nyilván Rossi és a Ducati is ezen dolgozik épp.

ugrás fel