EST. 2002

Alacsonyan szállnak a Suzukik Rijekában

A teszt már itthon baljósan kezd?dött, hiszen épphogy elhagyták Fehérvárt
defektet kaptak. A gumi szétrobbanó darabjai széttörték a hátsó lökhárító jelent?s
részét, amelynek ép darabjait a kés?bbi út során sikerült elhagyniuk.

A pályán az edzés már zökken?mentes volt, hiszen a tavalyi Suzuki GSX-R
1000
-sel Sándor az eddigi legjobb idejét 2 másodperccel megjavította az
eredetileg 3 naposra tervezett teszt els? napján. A pályára Európa minden részér?l,
de f?leg Dániából érkeztek versenyz?k tesztelni. Ebben a nemzetközi mez?nyben
Sándor a mért id?ket tekintve magasan vert mindenkit.

A közel 170 lóer?t egészen az els? nap utolsó köréig tudta kordában tartani,
amikor a célegyenes utáni els? jobb-bal kanyarkombinációban – ahova egyébként
több, mint 300 km/h-ról kezdenek el lassítani – kb. 160 km/h sebességnél megcsúszott
az els? gumi, melyet már nem sikerült megfognia. A Suzuki hatalmas sebességgel
száguldott, felszántva mindent, ami az útjába került. A gumifal és a szalagkorlát
sem tudta megállítani. Áttörve az elé kerül? akadályokat még 20 métert repült
mire végre földet ért korlát túloldalán. A közel 3 éves pályafutása során ez
volt els? ilyen komoly esése, hisz bajnoki címét is bukás nélkül nyerte meg.

Szerencse a szerencsétlenségben, hogy az új versenymotorok még nem érkeztek
meg, így nem az tört össze, viszont az id?eredmények biztatóak, hiszen az új
GSX-R 1000 újabb másodperceket hozhat. Sándort éjszakára bent tartották a kórházban
megfigyelésen, de zúzódásokkal megúszta és már készül a májusi Alpok-Adria futamra,
ahol újra Full Gas-t húzhat.

ugrás fel