EST. 2002

Albacete: Gy?z a Kawasaki a SERT el?tt

A Kawasaki France gy?zelmével ért véget az Endurance vb második futama a spanyolországi Albacetében: a futam óriási küzdelmet hozott a kawás legénység (Plater, Mazuecos, Gwen Giabbani) és a Suzuki Endurance Racing Team (Philippe, Lagrive, Da Costa) között: az izgalmas csatában (volt, hogy két körrel is vezettek a kawasakisok, végül egy fordulónyit ?riztek meg fórjukból) ezúttal kikapott a világbajnoki címvéd? alakulat, a Kawasaki gall formációja pedig bejelentkezett a titulusért – mindössze egy pont a lemaradásuk az összetettben a SERT mögött. A maraton leggyorsabb körét Julien Mazuecos jegyezte, 1’32’541-vel beállította az új endurance-os pályacsúcsot Albacetében.

Ahogy az el?z? két kiírásban, most is dobogóra állhatott a spanyol Folch Endurance csapat a Yamahával, míg leszorult a pódiumról a remek edzést futó és jó rajtot vev?, José Luis Cardosót és Ivan Silvát soraiban tudó Kawasaki Qatar Endurance Racing Team. Egy újabb Kawasaki, a svájci Bolliger együttesé szerezte meg az értékes ötödik helyet, míg hatodikként az a japán FCC TSR gárda végzett, amely els? endurance futamán állt rajthoz Japánon kívül. A Hondával versenyz? team új színfoltja a bajnokságnak, idén terveik szerint minden állomáson találkozhat velük a közönség, 2008-ban pedig szerz?déses tagjai lesznek a vb-nek. A Superproduction osztály legjobbja, összetett hetedik az Endurance Moto 38 francia yamahás csapat, a 18 Sapeurs Pompiers el?tt. Kilencedik a Yamaha Austria, amir?l sokban tehet az edzésen elszenvedett baleset (a Yamaha Phase One motorjával ütköztek) és az abból fakadó kedvez?tlen rajthely.

Els? pontjait szerezte a Suzuki Sweden, az Amadeus X-One (Yamaha), a Raffin Motors (Kawasaki), a Genous Team (Suzuki) és a Diablo 666 Bolliger (Kawasaki). A tizennegyedik helyezettt LTG 57 csapat nyerte a Superstock kategóriát.

Végeredmény

1. PLATER-Giabbani-Mazuecos SBK KAWASAKI MOTOR FRANCE FRA
2. PHILLIPE-Lagrive-Costa SBK SUZUKI ENDURANCE R.T. FRA
3. TOMAS-Casas-Fouloi SBK YAMAHA FOLCH END. SPA
4. CARDOSO-Silva SBK QERT QATAR END.R.T. QAT
5. MORILLON-Muff-Saiger SBK BOLLIGER T.SWITZERLAND SUI
6. TSUJIMURA-Sugai SBK F.C.C. TSR JPN
7. NIGON-Millet-Contente SPP END.MOTO 38 YAMAHA FRA
8. MOLINIER-Pialoux-Briere SPP T.18 SAPEURS POMPIERS FRA
9. JERMAN-Scarnato-Cudlin SBK Y.AUSTRIA RACING TEAM AUT
10. ANDERSSON-Notman-Carlberg SBK SUZUKI SWEDEN SWE
11. TESSARI-Gruy-Ricci SPP T.AMADEUS X-ONE ITA
12. CHENE-Kokes-Grosjean SPP RAFFIN MOTOS KAW. FRA
13. LAGRIVE-Genestier-Rulfo SPP GENOUS TEAM FRA
14. LALEVEE-Santos-Tachon SST TEAM LTG 57 FRA
15. HUTCHINS-Ulmann-Cudlin SBK DIABLO 666 BOLLIGER GBR
16. DUMAIN-Larose-Prigent SPP RAC41 X-TREN BIKE FRA
17. ALABARCE-Hernández SST DELTA ENDURANCE FRA
18. NOWLAND-Richards-Keymeule SBK PHASE ONE GBR
19. DOS SANTOS-Fabi-Lerover SPP FABI CORSE ITA
20. MORIN-Bertholet-Bovin SPP LES PISTONS FLINGUEURS FRA
21. HENRY-Lamy-Eck SST R.D.J.COMPETITION FRA
22. DUTERNE-Le Gallo SPP GENOUS TEAM 2 FRA
23. ROWLEY-Verboven SPP MACO MOTO R.T.2 SVK
24. SEGARRA-Segarra-Pitarch SBK T.GUZZI MOTOBOX SPA
25. CASTRO-Sánchez-Sainz SST CORDOBA P.H. SPA
26. ORSI-Mivec SBK T.FLEMBBO 2 FRA
27. JAULNEAU-Levrel-Louvel SST T.END.MOTO 45 FRA
28. ALLUARD-Cancade-Gaziello SST T.ABG PERFORMANCE FRA
29. CLARIANA-Clusellas-Martínez SPP KTD’N 69 END. SPA
30. BOULAY-Coquereau-Lecouturie SPP SLIDER ENDURANCE FRA
31. MAESTRO-Juarez SBK AUVE RACING SPA
32. STANICIC-Perisic-Buljic SST K.PETOSEVIC S.A. SER
33. PLATACIS-Schmassmann-Viss SPP EWC EUROSPORT BENELUX NED
34. ZIZZA-Boner-Andreotti SST SPECIAL-NO LIMITS ITA

ugrás fel