EST. 2002

Alpok-Adria Kupa, Pannónia-ring

Következett a legtöbb magyar indulót felvonultató futam, a 600 Superstock.

Hatalmas harc az élen a kawasakis Spigarol és a hondás Strutzenberger között szinte végéig az egész verseny alatt. És aki egy kicsit hátrébb is figyelte az eseményeket, az láthatta, hogy Soltész Attila küzd a 3. helyért az olasz Bonóval, ámde a célegyenes féktávján túl sokat kockáztatott és kikényszerült a pálya szélére, ahol még éppen megúszta a bukást. Közvetlenül mögötte érkezett a yamahás Juhász Tamás, aki 4 másodpercel soltész mögött lett a versenyben ötödik. Talmácsi Gerg? a 6. helyen zárta a futamot, Péntek László Zsolt a 11., Németh Balázs a 12., Lénárt Péter a 17., Kardos Krisztián 18., Sövegjártó Petra a 22., Erdeli Attila a 27 helyen ért célba.

A legtöbb magyart felvonultató futam után következett a legkevesebbel induló Superbike, ahol Végh Jana a 20. helyr?l végre jól elrajtolva fölhozta a Hondáját a 6. helyre, de a magyarok mumusát Fabrizio Pellizont már nem tudta megel?zni. Nyert Andreas Meklau, aki a pályán lakik és a hivatalos pályacsúcsot is tartja. Második Christian Zaiser lett, mindketten Suzukival vágtak neki a távnak, mögöttük ért célba kissé lemaradva a pole-ból induló Yamahás Berto Camlek. Ebben a kategóriában értek célba a legtöbben, szám szerint 37-en. Végh Jana legjobb körideje 1.58,412. A krónikához az is hozzá tartozik, hogy 9 kör után leintették a futamot egy felh?szakadás miatt. Egész nap, már megint csak akkor esett ha Jana a pályán volt!

A kissé megcsappant létszámú Supersport következett, ahol Székely Zsolt szenzációs rajt után els?ként fordult az egyenes végén, és nagy meccsben végül a második helyet szerezte meg. A Pro-Motorsportos Tolnai István is javított a rajtpozícion, és saját tempóját motorozva lett ötödik Lukaseder el?tt. A futamot Wolfgang Kerbl nyerte 2.00,007-es legjobb körid?vel. Székely Zsolt 2.01,605 legjobb id?t motorozott, Toto pedig 2.02,055-öt.

Utolsó futam a MAMS UP volt, ahol az esélytelenek nyugalmával álltam rajthoz. Harmadik sor szélér?l indultam, ahonnan jól elkaptam a rajt pillanatát, de mindenki belül volt, amikor odaértünk az els? fordulóhoz, ezért a pozíciómon nem tudtam javítani. Ahogy rendez?dtek az er?viszonyok Vajzer Attilát találtam magam el?tt, akit a harmadik körben megel?ztem. Ezután történt, amit még sohasem láttam belülr?l, Adorján Tomi motorja kb. 3 méter magasan pörög a hossztengelye körül a célegyenes végén. Tomi a földön fekszik, végre megmozdítja a fejét, amikor elmegyek mellette, de addig, amíg azon elmélkedem, hogy mi is lehet vele, ketten hirtelen elpattintottak nekem a következ? jobbosban. Kellett két kör, hogy magamhoz térjek, és újból utolérjem Vajzer Attilát. Utolsó el?tti körben újra megel?ztem és utolértük Gaylhoffer Gábort is, aki valamiért lelassult. A célbaérés után tudtam meg, hogy Egedi Sanyit és Zács Zolit korai rajt miatt kizárták a futamból, és így ötödik lettem.

Öt év kihagyással ezen a pályán és egy friss eséssel, ami egy hónappal ezel?tt történt, ennyire voltam képes, de majd legközelebb jobb lesz. Nagyon bíztam a Hondában és minden rendbe volt rajta, csak magamban kereshetem a hibát, de így is megfutottam a legjobb körid?met ezen a pályán, úgyhogy semmi sincs veszve.

A harmadik körben el?zött meg a szintén Hondás Rózsa András és a végéig meg sem állt. 2 másodperccel nyerte a futamot, Pet? Józsi és Szabó Miklós el?tt. Adorján Tomi sokkal jobban megúszta, mint ahogy kinézett közben, csak zúzódásai vannak:

Jobbulást!

Benk? Zsolt

Képek: Mike Tamás, [motorinfo.hu]

ugrás fel