EST. 2002

Alpok-Adria – Most

Nem volt más hátra csak a verseny. Némi jelentéktelen programmódosítási után 11:00 órakor elrajtolt a 125 Sport mez?nye és a bevezet?ben írtak szerint Juhász Dávid, az el?z? szerencsétlen pannónia-ringi esése után végre meg tudta mutatni, mire is képes valójában. Juhász az ötödik körig nagy fölénnyel vezetett, majd Michal Puskar szlovák és Petr Kolar cseh versenyz?k jöttek fel annyira, hogy egy kis hiba is vesztét okozhatta volna az els? helynek. Ezúttal azonban szerencsére nem csúszott be semmi és a Juhasz RTD versenyz?je els?ként haladt át a célvonalon. A kategória másik magyar indulója Szabó Gábor (Derbi) 11. lett.

125 GP hazai indulói Gy?rfi Alen (Honda) és Magda Attila (FGR) voltak. Gy?rfi a harmadik helyen végzett, Magda (FGR) pedig hatodik lett a huszonhárom f?s mez?nyb?l.

Rövid szünet után fél kett?kor rajtolt el a Stocksport 1000 kategória versenye. Dudás Péter, Kispataki Viktor és Vida Tibor volt az a három versenyz?, akikért a hazai rajongók izgulhattak. Az ezresek versenye valóban sosem látott izgalmakat produkált, hiszen 0,071 másodperc választotta el Kispataki Viktort a cseh Prager Kamiltól, illetve az els? helyt?l. A Team Suzuki kiemelten támogatott versenyz?je ezzel együtt is vezeti a kategóriája pontversenyét, mind az Alpok-Adria Bajnokságot, mind a Magyar Nemzeti Bajnokságot és a Nyílt Magyar Bajnoksgot tekintve. A 77-es rajtszámmal induló Dudás Péter ezen a futamon nem tudott pontot szerezni, mivel a verseny els? felében esett a célegyenes után sikánban. Ezzel a pontszámok alapján harmadik helyre csúszott vissza a bajnoksában. A futamon az ugyancsak Suzukival versenyz? lengyel Bartlomiej Wiczynski lett a harmadik.

A 600-asok futama sem volt kevésbé látványos. Soltész Attila (HMI/Suzuki) a hetedik rajtkockából indulva pillanatok alatt a második helyen termett. Ezt a poziciót többször is vissza kellett még szereznie, ugyanis Jakub Glaser cseh versenyz? végig ott volt a nyomában, de végül szerencsésen alakultak a dolgok és Attila óriási ünneplés közepette a dobogó második fokára állhatott fel. Juhász Tamás (Juhász RTD/Yamaha) és Sövegjártó Petra (HMI/Suzuki) a hatodik és a tizenötödik helyen végeztek. Az els? helyezett Spigariol Olmo (Yamaha) olasz versenyz?, harmadik pedig az említett Jakub Glaser (Suzuki) lett.

Ezek után még két katgória került sorra. A bajnokság tizenegy magyar indulója közül Superbike kategóriánban ezúttal senki sem állt rajthoz, de a fél ötor induló Supersportban természetesen ott volt a Hondával versenyz? Székely Zsolt (Székely Racing Team), aki ezúttal a hatodik helyre hozta be motorját. Az els? helyen a cseh Tomas Mikosvsky (Honda), a másodikon Pawel Szkopek (Honda) lengyel, a harmadikon pedig a megint csak cseh Vaclav Bittmann (Honda) végzett. Hogy a Superbike kategória se maradjon kis a sorból, íme a három els? versenyz? sorrendje: Christian Zaiser (Suzuki GSX-R K5), Berto Camlek (Yamaha) és Teodor Myszkowski (Yamaha). Az Alpok-Adria Bajnokág következ? futama pár nap kihagyás után a legendás brnoi versenypályán kerül megrendezésre augusztus harmadikától hetedikéig.

Team Suzuki

ugrás fel