EST. 2002

Andrea Dovizioso 2021-ben nem indul a GP-ben

Az olasz versenyző 13 éve aktív jelenlét után jövőre nem indul a MotoGP-ben. A döntésről már korábban is irtunk, akkor Andrea és menedzsere, azt ígérték egy héten belül nyilvánosságra hozzák a döntést. Akkor még úgy tűnt, hogy tesztpilóta szerepet vállalhat, jó esetben néhány vadkártyás szerepléssel.

Ma azonban egy Twitterre feltöltött üzenetben egyértelművé tetet, hogy a jövő évet kihagyja, és 2022-es szezonra koncentrál karrierjében. A döntés azért is érdekes időzítéssel bír, mivel honfitársa Iannone 4 év eltiltást kapott a CAS döntése alapján. Ezzel pedig felszabadul egy üres hely az Aprilia csapatban. Korábban arról is írtunk, hogy Lorenzo mehetne az olasz csapathoz tesztpilótának, míg Dovi a Yamaha csapat háttérmunkáját erősíthetné. A most közzétett nyilatkozatban viszont Iannone egyértelművé tette, hogy a következő évben nem vállal tesztpilóta szerepet.

„Az elmúlt hónapokban több ajánlatot kaptam, hogy tesztpilótaként vegyek részt MotoGP projektekben, amikért hálás vagyok a gyártóknak. Azonban úgy döntöttem, hogy nem vállalok kötelezettségeket, és kerülöm a hivatalos megállapodásokat. Óriási szenvedélyem van a versenyzés iránt, és ambícióm küzdeni a győzelemért. Visszafogok térni a MotoGP-be, amint megtalálom az ambíciómat és szenvedélyemet egy projektben és azt a csapatot, akik hasonló munkamódszerekkel és célokkal dolgoznak mint én. Most arra összpontosítok, hogy a lehető legjobb módon fejezzem be a világbajnokságot, és már elkezdtem kidolgozni néhány projektet a partnereimmel.”

Sajnos, hogy milyen projektekre gondol Andrea nem derül ki a bejegyzésből, de mi sok sikert kívánunk hozzá.

Fotó: twitter.com prtscreen

ugrás fel