EST. 2002

Aprilia: három év múlva irány a MotoGp

Végérvényesen eljött az Aprilia gyorsasági versenysportba való visszatérésének érája. A Superbike vb-s indulás hivatalos bejelentése után Roberto Colaninno, a Piaggio csoport elnöke újabb lépéssel hozta közelebb az oroszlános márkát ahhoz, hogy az belátható id?n belül mindkét nagy szériában képviseltetve legyen. A Shiver noalei sajtóbemutatója után a presidente Mugellóba sietett, ahol Carmelo Ezpeleta Dorna-elnökkel folytatott eszmecserét. Találkozásuk azonban túlmutatott az egyszer? diskurzuson, vezet?i csevejen: Colaninno határozottan közölte, az Aprilia újra elindul a gyorsasági motorozás élkategóriájában, a MotoGp-ben.

Noale tervei között tehát nem csak a WSBK szerepel – ezek után biztosra vehetjük, hogy hamarosan ismét ott lesz az Aprilia a GP rajtrácsán – nyilvánvalóan okulva a felemás kicsengés?, háromhengeres RSCube-korszak hibáiból. Az elszántság erre utal: ‘Szeretnénk megmérk?zni a Hondával, BMW-vel, Ducatival, Harley-vel’ – mondta a menedzser. ‘Most, hogy van egy egészséges és életképes cégcsoportunk, képesek vagyunk rá. Emberi er?források és ráfordított id? kérdése csupán. Mindvégig két lábbal a földön fogunk állni. A célunk: három éven belül újra a MotoGp-ben versenyezni. Nem hagyjuk el a szület? Superbike-projektünket, de a 125-ös és 250-es szerepvállalásunkat könnyen lehet, hogy újradimenzionáljuk: ezt az ellenfeleink már megtették. Meg fogjuk er?síteni a csapatunkat, ez biztos.’

‘Ez a látogatás a paddockban felnyitotta a szememet, óriási motivációs lökést adott és nagyon lelkesít? volt, ugyanakkor figyelmeztet? is, hogy óvatosnak kell lennünk. Az Apriliának egyre jelent?sebb tényez?vé kell válnia, ezért fontos a MotoGp. A királykategóriában induló márka az Aprilia lesz, nem pedig a Gilera.’ Ennél világosabban aligha mondhatta volna, elnök úr.

ugrás fel