EST. 2002

Aprilia MotoGP: vége f?cím

Fordulat el?tt áll az Aprilia: a Piaggio csoport bejelentése
szerint a beteljesedés el?tt áll a noalei gyár megvásárlása, és ilyenformán
a leend? tulajdonosok nyilvánosságra hozták a márka sport-tevékenységeivel kapcsolatos
jöv?beni koncepciót.

Ennek értelmében az Aprilia rajthoz áll a 125-ös és 250-es kategóriák nemzetközi
versenyein 2005-ben, de az gyakorlatilag kizárt dolog, hogy a MotoGP-ben
folytatódhasson a játék
. A legmagasabb osztály túlságosan drága, és piaci
nyelvre lefordítva nem hoz be annyit, mint amennyit elvisz. Valószín?sítették
a gyár visszatérését a Superbike-ba, illetve a Supermotard sorozatban való jelenlét
meger?sítését.

A MotoGP-t?l való visszalépés már egy ideje benne volt a leveg?ben. A projekt
eredménytelensége szinte kézzel tapinthatóvá vált a 2004-es szezonban
: az
RSCube pilótái, Jeremy McWilliams és Shane Byrne 19. illetve 20. helyen zárták
a bajnokságot. Tény, hogy ez a szereplés nem tesz jót egy márka imázsának sem.

De nem zárt sikerszezont az Aprilia a két kisebb osztályban sem: a 125-ben
megnyerték ugyan a konstrukt?ri címet, de elbukták azt, ami igazán számít, az
egyéni összetettet. A 250-ben még rosszabbul zárultak a dolgok: a Honda vitte
mindkét titulust.

"Mondhatjuk, hogy 1998 közepét?l a mai napig sok hiba csúszott a m?ködésbe.
A legnagyobb az volt, hogy a sport-vezetésnek nem volt külön felel?se, vagyis
a versenyágazat és maga a gyár egy globális egységben m?ködtek. Tömören fogalmazva:
közvetlen és gyors döntések helyett egy csomó megoldatlan feladat. A versenyágazatnak
autonómnak kell lennie a pilóták, a csapatok, a sportfilozófia irányításához.
Ha bezavar a képbe a gyár, az maga a káosz. Nem véletlen, hogy a HRC,
a Yamaha Racing különálló vállalatok.
A Ducati Corse, igaz, hogy orientált
marketinggel, de független az anyagyártól" mondta el a Motonline.com
olasz internetes újságnak Carlo Pernat, aki megannyi sportsikert követ?en ’98-ban
búcsúzott el Noalét?l, ma pedig Loris Capirossi menedzsere.

ugrás fel