EST. 2002

Archibald nyerte a Formula 1 TT-s futamot

Els? gy?zelmét meggy?z? magabiztossággal zsebelte be, több mint 1 perccel megel?zve
legközelebbi versenytársát. Amint leszállt Suzuki GSX-R1000-es gépe nyergéb?l,
az érzelmekt?l felf?tött Archibald gy?zelmét felajánlotta David Jefferies-nek,
a tragikus körülmények között elhunyt pilótának, aki azután vesztette életét,
hogy nagy sebességgel ütközött Jim Moodie-val a csütörtök délutáni edzésen.

A verseny 1 órás csúszással indult, mivel a hegyekb?l vastag köd ereszkedett
a pályára. Archibald már a futam elején magához ragadta a vezetést, és többet
hátra sem nézett a 6 körös versenyben, pedig az endurance versenyekre
tervezett pálya igen kemény volt. A 33 éves pilóta hétf?n ismét rajthoz állt,
ekkor egy 1000 ccm-es TT-vel, a verseny délután 1 2-kor indult.

Adrian Archibald a következ?ket nyilatkozta:

"Csodálatos, hogy sikerült megszereznem az els? gy?zelmemet, és
ezt Davidnek ajánlom. A mai nap nem volt könny?, f?leg azok után, ami
történt a csapattal. Nehéz volt odafigyelni a versenyre, a második kör végéig
nem tudtam lenyugodni, ideges voltam a gépen. Szerencsére a GSX-R1000 remekül
bírta
, a csapat két kiállást engedélyezett, amelyet egy csapat sem tudott
felülmúlni, minden kör tökéletesen sikerült. Az utolsó körben már 40 mp volt
az el?nyöm
, ekkor egy kicsit visszavettem a fordulatszámból, aztán amikor
Ramsey-hez értem, az el?nyöm már 50 mp volt."

"Sikerült túléltem ezt a 6 kört, és már alig várom a háromkörös futamot.
Ma azonban még engedélyezek magamnak pár korsó sört…"

Philip Neill, a csapat menedzsere a következ?ket mondta:

"A mai nap egyszer?en hihetetlen, életem egyik legkülönösebb napja, egyszerre
sírtam és nevettem
. Adrian megnyerte els? TT-s futamát, és ezt igazán megérdemelte,
keményebben dolgozott, mint bármelyik pilóta, egészen a szezon kezdete óta.
Örülünk, hogy a csapattal sikerült megszereznie els? TT-s gy?zelmét –
egy újabb gy?zelmet a North West 200-as után, amelyet május elején szerzett."

"Tökéletesebb tiszteletlerovást nem is kérhettünk volna David Jefferies
emléke el?tt
, minthogy megszerezzük az els? helyet. Tony Jefferies odajött
hozzám, és megköszönte a csapatnak a gy?zelmet. Ezt érted tettük David."

"Szeretnék köszönetet nyilvánítani a Temple Auto Salvage-nak, a Suzuki
GB-nek, a Beacon Security-nek, a Pirellinek, a Putoline Oil-nak, az EJ Tractors-nak,
a cookstown-i Royal Hotelnek, és az összes m?szaki szponzorunknak, akik továbbra
is támogatnak minket. Örömmel nyertük ezt a versenyt nekik, a csapatnak, Adrian-nek
és David-nek."

ugrás fel