EST. 2002

Aspar Suzuki: Küszöbön a megegyezés?

A hivatalos bejelentéséig, csak hétvégéig kell várni, a Spanyol nagydíjon lekerülhet a lepel az egyességr?l. Mint arról korábban már beszámoltunk, Talmácsi Gábor jelenlegi csapata, a Jorge Martinez által irányított Asper Team a királykategória felé kacsingat. A világ motoros médiája a Suzukit látja a kétütem? kategóriákban sikert-sikerre halmozó csapat a 800-as technikájának beszállítójában, amit Martinez korábbi nyilatkozatai is alátámasztanak.

A Motorcycle News azt is tudni véli, hogy Toni Elias, James Toseland, vagy Alex de Angelis a legesélyesebb az egy pilótából álló csapat versenyz?i posztjára, Kevin Schwantz-nak, mint a Suzuki emblematikus, és tapasztalatokkal jócskán felvértezett figuráját, pedig amolyan tanácsadói szerepkört szánnak a csapatban.

Paul Denning, a Rizla Suzuki csapat feje, azonban leh?tötte a Martinez által korábban felkorbácsolt kedélyeket.

A Suzuki még semmilyen hivatalos bejelentést nem tett az üggyel kapcsolatban. Meg kell érteniük az embereknek, hogy egy MotoGP csapat irányítása nem kis költségbe és szakértelembe kerül. Gondolkozunk egy harmadik motor indításán, továbbá azt is vizsgáljuk, hogy privát vagy gyári támogatásban részesüljön. Mindenképpen egy olyan csapat gondjaira szeretnénk a bízni a motort, mely már bizonyított a Gyorsasági Motoros Világbajnokságon, azonban egészen biztos szerényebb felszereltség? lesz a gyárinál.”

Most sem kerültünk közelebb az igazsághoz, továbbra is macska-egér játékot játszanak a felek a sajtóval, bíztató lehet azonban, hogy már konkrét nevekr?l és id?pontokról is beszélhetünk. A Kawasaki is a héten jelezte Carmelo Ezpeletánok, hogy kész egy harmadik motort indítani, de ?k a gyári istállón belül tervezik megvalósítani a projektet – ez a tény is az Aspar-Suzuki megegyezés felé billenti a mérleg nyelvét. Hétvégén már okosabbak leszünk.

ugrás fel