EST. 2002

ASSEN – Quartararo ismét behúzott egyet

Úgy tűnik ebben az évben a francia versenyző és a Yamaha akár komoly nehézségek árán is képes futamot nyerni.  A hétvégén Vinales rajtolt egyedül soft első gumival, de ez sem segített rajta, hogy hárman is lerajtolják. A spanyol versenyzőnek nem a rajt az erőssége, ellentétben Március Marquezzel  aki 8 helyet javított már az első pár kanyarban.
Fabio sem örülhetett sokáig, mert Bagnaia a 8-ás kanyarban elfordult mellette és már át is vette a vezetést, míg a Ducati másik reménysége Zarco kavicságyba rakta Mirt a Suzukival.
Bagnaianak köszönhetően az élmezőny ismét egymásra talált, így ismét 10 motoros követte egymást keresve a réseket. Quartararo a hatodik körben tudta átlépni a Ducati versenyzőjét és elkezdte növelni előnyét az üldözőkkel szemben. Két kör alatt megfelelő előnnyel vezetett a Yamaha gyári csapat versenyzője, mikor hátrébb Rossi egy hatalmasat esett a csapat szánt elit motorjával. Az esés nem jött jókor Valentinonak, mivel az 5 hetes nyári szünetben szeretne dönteni a jövőjét illetően.
A 12. Kor magasságát a érve Fabio már nyugodt előnnyel vezeti a versenyt, míg Bagnaia mögött egy kisebb konvoj torlódik fel. Ezt megunta nyakát ami próbál átlépni az olasz versenyzőn, de az a motor előnyt kihasználva folyamatosan vissza veszi a második pozíciót.
Az adok lapokból végül mindkét versenyző rosszul jött ki, Bagnaia hosszú körös büntetést kap pályaelhagyás miatt, míg Nakagami mellett Zarco és Vinales is el motorozik. Még pár perc és a Ducati másik versenyzője Jack Miller is hibázik, kiszállva ezzel a versenyből.
A vége már szinte papírforma volt, Vinales nem tudott felérni csapattársával, míg Zarcot átlépi Mir. Ezzel két Yamaha és egy Suzuki végez a dobogón.  Zarco a negyedik helyen zár, mögötte Oliveria a KTM nyergében. MM összesen 13 helyet javítva végül a hetedik helyen ér célba.
Nyitókép: twitter.com prtscreen
ugrás fel