EST. 2002

Assen, MotoGP: Drámában lett meg Hayden els? gy?zelme

Különös, ?rült, szép, kegyetlen napot hozott a verseny szombatja a hollandiai Assenben. Olyan esemény volt, ami képes lázba hozni fanatikust, szakért?t és azt is, aki történetesen most lát el?ször GP-versenyt. A legérdekesebb idei rajtfelállással indult el a futam, amely úgy is bevonul majd a királykategória történelmébe, mint az amerikaiak viadala. Az Amerikai Egyesült Államok fiai kitettek magukért ezen a hétvégén, igaz, a dobogón egyedül a gy?ztes Hayden képviseli az USÁ-t. ? viszont alaposan meglépett az összetettben a most szerzett 25 ponttal.

Hárman sérülten indultak neki a menetnek és ugyanennyien zártak pontszerz? helyen. A három olasz, akik jó egy idény óta jóformán felváltva nyerik a nagydíjakat. Valentino Rossi törött csuklóval is versenyben van még a vb-címért, bár e téren a jöv? hétvégén következ? doningtoni verseny még sok mindent pontosít. Szereti az angol pályát a címvéd?, egyike a kedvenceknek, viszont csak hat nap van a felkészülésre, felépülésre.

Ha már történelemkönyv: ha pár év múltán valaki el?veszi ezt a mai, akkorra már archív eredményt, lát egy gyári Honda-gy?zelmet és harmadik helyet és egy Kawasaki-ezüstöt. És Colin Edwardst a tizenharmadik helyen. Pedig ezt a meccset a texasi tette végig feszültté: sokáig vezetett remek rajtja után, aztán hihetetlen módon vesztette el az egészet. El?ször is hibázott, mert hagyta magát megel?zni, elengedte Haydent a fináléban. Aztán mikor Nicky vétett, megint az élre állt (titáni man?ver volt), de le kellett rövidítenie a pályát, sietségében a füvön megcsúszott, a motor menthetetlenül ledobta magáról. Százötven méterrel a kockás zászló el?tt, a célegyenesre fordító kanyarkombinációban. Ez a hiba sokba kerülhet. Nem is Edwardsnak, aki ‘csak’ egy hatalmas lehet?séget szalasztott el (élete els? sikere lett volna a MotoGP-ben, el is volt keseredve rendesen), hanem Rossinak. A végelszámolásnál hiányozhat ez a négy pont.

A versenyt John Hopkins az els?, V. Rossi az utolsó rajtkockából kezdte meg. Costa doktor, a hétvége és a bajnokság ezen szakaszának valódi f?szerepl?je a start el?tt kevéssel fejezte be a sérültek ellátását, akikhez csatlakozott a katalóniai esése nyomán nyakát fájlaló Stoner is. Edwards úgy megy el az indulásnál, mintha Superbike futamon lenne. Mögötte Hopkins, Nakano és a fantasztikus Melandri, akit csöppet sem érdekelnek sérülései, megy, ahogy tud. Hayden ötödik, de hamar megérti, hogy ezt a ziccert nem hagyhatja ki: Rossi és Capirossi leszakadva, épphogy pontszerz? helyen (egy darabig még azon sem).

A negyedik körben Rossi kiegyenesíti a pályát, katasztrofálisan kezd, úgy látszik, semmire sem lesz képes ilyen megpróvbáltatások közepette, beinjekciózva. Két körrel kés?bb a másik olasz gigász, Loris Capirossi is elhagyja az aszfaltot. Eközben három amerikai az élen. A Doktor aztán egyszer csak megindul: lerázza az alkalmi ducatist, Hofmannt. Melandri Pedrosával és Stonerrel küzd, majd Kenny Robertsszel is összet?zésbe keveredik

Carlos Checa, Makoto Tamada, Chris Vermeulen: a huszadik kört a tizedik helyen kezdi már meg az imént említett pályatársakat leel?z? Rossi Az élen haladók figyelik egymást, nincs változás, de ez csak a vihar el?tti csend. Az már egyértelm?, hogy a gy?zelem kérdésében Edwards és Hayden párbaja dönt. Hayden odalálkodik honfitársa mögé, és amint támadási távolságba ér, próbálkozik. Edwards ellenáll. Az utolsó el?tti körig. A HRC pilótája gond nélkül el?zi meg yamahás kollégáját, ekkor úgy t?nik, eld?lt. Pedig dehogy: Nicky ront egy kanyarban, és Colin máris ott van közvetlenül mögötte. Megint egy az egyben a felállás: Edwards mesteri húzással áll az élre megint, de gyermeteg hibát vét, mikor a füvön kezdi meg a kigyorsítást. A kombinációt szintén elvét? Hayden köszöni szépen és be is jön els?nek. Edwards lerepül a motorról és bosszús.

Heyden 144 ponttal vezeti a vb-t, Rossi nyolcadik helyéért nyolc pont jár, lemaradása így 46 egységnyi. A Honda megnyerte kétszázadik nagydíját a királykategóriában.

A második helyet az a Shinya Nakano örökölte meg Edwards kiszállásával, akinél jobban alighanem senki nem érdemelte volna meg ezt a sikert. A Kawasaki teljesen érthet?en gy?zelemként éli meg az ezüstöt. Jó motort adtak a japán pilótának, aki bátran és okosan ment, és említést érdemel, hogy a Bridgestone gumijaival egyedül ez a felállás jelentett hatékony m?szaki csomagot. Pedrosa is a dobogón találta magát a másik gyári RC211V-vel. A Suzukinak megint nem jött össze a pódium: Hopkins nagyon ügyes, de az áttörés még várat magára. A Ducatikat szinte alig lehetett észrevenni: Capirossi mindent megtett, mint mondta, a szurkolói miatt fejezte be a futamot. Hofmann becsülettel csinálta a dolgát, de semmi több. A D’Antin csapatban az újonc Ivan Silva meg jobbat ment, mint Cardoso.

MotoGP Holland Nagydíj, végeredmény

1. HONDA Nicky HAYDEN USA 42’27.404
2. KAWASAKI Shinya NAKANO JPN 42’32.288
3. HONDA Dani PEDROSA SPA 42’34.929
4. HONDA Casey STONER AUS 42’34.959
5. KR211V Kenny ROBERTS JR USA 42’35.482
6. SUZUKI John HOPKINS USA 42’44.469
7. HONDA Marco MELANDRI ITA 42’45.494
8. YAMAHA Valentino ROSSI ITA 42’51.355
9. YAMAHA Carlos CHECA SPA 42’56.431
10. SUZUKI Chris VERMEULEN AUS 42’59.031
11. HONDA Makoto TAMADA JPN 43’00.245
12. DUCATI Alex HOFMANN GER 43’01.547
13. YAMAHA Colin EDWARDS USA 43’07.816
14. KAWASAKI Randy DE PUNIET FRA 43’31.052
15. DUCATI Loris CAPIROSSI ITA 43’44.707
16. DUCATI Ivan SILVA SPA 43’14.455 1 lap
17. DUCATI Jose Luis CARDOSO SPA 42’30.046 3 laps 18.

Kiesett
77 YAMAHA James ELLISON GBR

ugrás fel