EST. 2002

Assen pénteken

Esik es? karikába, ezzel megint el?térbe kerültek az úszószakág specialialistái: a MotoGp-ben Vermeulennek pole-t ért a pénteki csapadék, mell?le Stoner és De Puniet indulhatnak. A 250-ben Lorenzóé az els? rajtkocka, a 125-ben sem változott a rajtsorrend, pedig Talmácsi második lett a Q2-n az es?men? Di Meglio mögött.

A vízen motorozás nagyágyúiról és a Bridgestone abroncsokról szólt a királykategória id?mér?je: a japán gumigyártónak fantasztikusak a rain abroncsai, ami dönt?nek bizonyult az asseni id?mér?n. Chris Vermeulen bizonyult a leggyorsabbnak, ami nem meglep? az id?járás ismeretében: magabiztosan táncoltatta a GSV-R-t egyik kanyartól a másikig. Nagyon közel ért hozzá – mindössze 17′-del maradt le a pole-ról – Casey Stoner, a vb aktuális vezet?je és legjobb formában lév? pilótája. Az els? sorban a Kawasaki, Randy de Puniet révén, aki b? egy másodperces plussza ellenére is harmadik.

Ragyogóan ment Marco Melandri, pedig a délel?tti szabadedzésen még a csütörtöki produkcióját ismételte meg, majd az es?ben újra rálelt harcosságára, és a negyedik id?eredményt írta a táblára. Mögötte John Hopkins, s így áll össze a Bridgestone-ötösfogat az els? öt pozícióban… ha valaki két éve mondja ezt, körberöhögés tárgyává vált volna. Colin Edwards, szintén az es? szerelmese hatodik, mögötte a másik kawával Tony West, akivel – ha az id? marad ilyen – komolyan számolni kell. Alex Hofmannal talán kevésbé, bár sosem lehet tudni.

Ki hitte volna, hogy éppen az, akit?l a legkevésbé várnánk – jelesül Melandri – menti meg az id?mér?n az olasz iskola becsületét: Capirossi tizedikként zár épp Pedrosa mögött, tizenegyedik pedig az a Valentino Rossi, aki ha most nem kezdi el támadni Stonert, tetemes hátrányba kerülhet a nyári szünetre. Nem lesz könny? vállalkozás, f?leg azt látva, hogyan szárnyal a vörösszín motor az ausztrál sráccal a nyergében… a Desmo b?dületes teljesítménye még ilyen extrém körülmények között is nagyszer?en leér az aszfaltra. Tizenharmadik Nicky Hayden, aki nyilván más helyen végez, ha az edzést száraz pályán futják – de kit érdekel, mi lett volna, ha. Makoto Tamada, aki a csütörtök meglepetésembere volt, ezúttal tökutolsó, tizennyolcadik, és a versenybíróság menti meg, hiszen pályán elért eredménye alapján kívül van a 107%-os limiten.

MotoGP: a rajtrács összetétele

1. Chris VERMEULEN AUS SUZUKI 1’48.555
2. Casey STONER
AUS DUCATI 1’48.572
3. Randy DE PUNIET
FRA KAWASAKI 1’49.579
4. Marco MELANDRI ITA HONDA 1’49.679
5. John HOPKINS
USA SUZUKI 1’49.684
6. Colin EDWARDS
USA YAMAHA 1’49.691
7. Anthony WEST
AUS KAWASAKI 1’49.807
8. Alex HOFMANN
GER DUCATI 1’49.927
9. Dani PEDROSA
SPA HONDA 1’50.132
10. Loris CAPIROSSI
ITA DUCATI 1’50.169
11. Valentino ROSSI
ITA YAMAHA 1’50.392
12. Alex BARROS
BRA DUCATI 1’50.402
13. Nicky HAYDEN
USA HONDA 1’50.581
14. Kurtis ROBERTS
USA 1’51.259
15. Shinya NAKANO
JPN HONDA 1’51.827
16. Carlos CHECA
SPA 1’53.271
17. Sylvain GUINTOLI
FRA YAMAHA 1’54.253

Id?n túl

Makoto TAMADA JPN YAMAHA 1’57.525

A rossz id? rányomta a bélyegét a 125-ösök id?mér?jére, senki sem tudott javítani el?zö napi leggyorsabb körén, hogyan is tudott volna. A helyiek lehet, hogy hozzá vannak szokva az ilyetén es?zésekhez, de a mez?ny nagy része nem. Már a délel?tti szabadedzés – melyet Gadea nyert, Talma a negyedik helyen zárt – esései is, például Peseké, óvatosságra intettek. Nem csoda, hogy az es?ben minimálisat kockáztattak a pilóták, és inkább teszt-jelleggel, a jó vizes beállításokra vadászva mentek neki egy-egy fordulónak.

A legügyesebb Mike Di Meglio a Hondával, szombaton is lehet keresnivalója, ha maradnak a felh?k. Bár a francia, akárcsak a pole-ját meg?rz? Pasini is esett – hiába csak ötven lóer?sek a kis gépek, óvatosan kell bánni a gázkarral. Talmácsi tehát a hatodik helyr?l, a második sorból rajtol el a Holland Nagydíjon, épp Hector Faubel mell?l.

125: eredmények

Q2 (az els? tíz)

1. Mike DI MEGLIO FRA HONDA 1’58.929
2. Gabor TALMACSI
HUN APRILIA 1’59.982
3. Sergio GADEA
SPA APRILIA 2’00.664
4. Tomoyoshi KOYAMA
JPN KTM 2’00.821
5. Michael RANSEDER
AUT DERBI 2’01.240
6. Lukas PESEK
CZE DERBI 2’01.369
7. Steve BONSEY
USA KTM 2’01.971
8. Simone GROTZKYJ
ITA APRILIA 2’02.051
9. Enrique JEREZ
SPA HONDA 2’02.606
10. Alexis MASBOU
FRA HONDA 2’03.426

A rajtrács összetétele

1. Mattia PASINI ITA APRILIA 1’45.603
2. Lukas PESEK
CZE DERBI 1’45.783
3. Simone CORSI
ITA APRILIA 1’46.198
4. Sergio GADEA SPA APRILIA 1’46.204
5. Sandro CORTESE
GER APRILIA 1’46.216
6. Gabor TALMACSI
HUN APRILIA 1’46.416
7. Hector FAUBEL
SPA APRILIA 1’46.853
8. Raffaele DE ROSA
ITA APRILIA 1’46.946
9. Stefan BRADL GER APRILIA 1’46.999
10. Michael RANSEDER
AUT DERBI 1’47.021 9
11. Joan OLIVE
SPA APRILIA 1’47.260
12. Nicolas TEROL SPA DERBI 1’47.275
13. Tomoyoshi KOYAMA JPN KTM 1’47.344
14. Lorenzo ZANETTI
ITA APRILIA 1’47.400
15. Pablo NIETO
SPA APRILIA 1’47.454
16. Mike DI MEGLIO
FRA HONDA 1’47.568
17. Pol ESPARGARO
SPA Aprilia APRILIA 1’47.665
18. Stefano BIANCO
ITA APRILIA 1’47.841
19. Esteve RABAT
SPA HONDA 1’47.848
20. Alexis MASBOU
FRA FFM HONDA 1’47.972
21. Robert MURESAN
ROU DERBI 1’48.028
22. Joey LITJENS
NED HONDA 1’48.248
23. Roberto TAMBURINI
ITA APRILIA 1’48.303
24. Steve BONSEY
USA KTM 1’48.617
25. Randy KRUMMENACHER
SWI KTM 125 KTM 1’48.703
26. Enrique JEREZ
SPA HONDA 1’48.719.7
27. Simone GROTZKYJ
ITA APRILIA 1’49.061
28. Dominique AEGERTER
SWI APRILIA 1’49.113
29. Federico SANDI
ITA APRILIA 1’49.134
30. Daniel WEBB
GBR HONDA 1’49.322
31. Roy POUW
NED APRILIA 1’50.025
32. Hugo VAN DEN BERG
NED APRILIA 1’50.244
33. Jasper IWEMA
NED HONDA 1’50.292
34. Patrick vd WAARSENBUR
NED HONDA 1’51.225
35. Ferry STOFFER
NED HONDA 1’52.407
36. Philipp EITZINGER AUT HONDA 1’52.862

Gyakorlatilag értelmetlen turnust futottak a 250-esek, hiszen a rajtsorrend mit sem változott a csütörtöki Q1-hez képest. Jorge Lorenzo maradt a pole-ban, Andrea Dovizioso a második helyen – hiába nyerte az olasz hondás a vizes Q2-t. Alvaro Bautista és Hiroshi Aoyama osztoznak még az els? soron, Barbera, Lüthi, De Angelis és Simoncelli l?hetnek ki a második vonalból. Ha marad az es?, n?hetnek Dovi esélyei. Üde színfoltja volt a pénteknek Tóth Imi hetedik helyezése a pénteki edzésnapon, kár, hogy a magyar ezzel együtt is csak a 25. helyr?l rajtolhat el.

250: eredmények

Q2 (az els? tíz)

1. Andrea DOVIZIOSO ITA HONDA 1’51.429
2. Mika KALLIO
FIN KTM 1’51.688
3. Alex DE ANGELIS
RSM APRILIA 1’52.017
4. Marco SIMONCELLI
ITA GILERA 1’52.831
5. Taro SEKIGUCHI
JPN APRILIA 1’53.780
6. Alvaro BAUTISTA
SPA APRILIA 1’53.824
7. Imre TOTH
HUN APRILIA 1’54.002
8. Efren VAZQUEZ
SPA APRILIA 1’54.163
9. Alex BALDOLINI
ITA APRILIA 1’54.383
10. Hans SMEES
NED APRILIA 1’54.625

A rajtrács összetétele

1. Jorge LORENZO SPA APRILIA 1’39.958
2. Andrea DOVIZIOSO
ITA HONDA 1’40.681
3. Alvaro BAUTISTA
SPA APRILIA 1’41.128
4. Hiroshi AOYAMA
JPN KTM 1’41.226.3
5. Hector BARBERA
SPA APRILIA 1’41.367
6. Thomas LUTHI
SWI APRILIA 1’41.408
7. Alex DE ANGELIS
RSM APRILIA 1’41.443
8. Marco SIMONCELLI
ITA GILERA 1’41.532
9. Julian SIMON
SPA HONDA 1’41.574
10. Mika KALLIO
FIN KTM 1’41.892
11. Fabrizio LAI
ITA APRILIA 1’41.986
12. Aleix ESPARGARO
SPA APRILIA 1’42.924
13. Roberto LOCATELLI
ITA GILERA 1’42.938
14. Shuhei AOYAMA
JPN 250cc HONDA 1’42.987
15. Yuki TAKAHASHI
JPN Scot HONDA 1’42.996
16. Alex BALDOLINI
ITA Kiefer APRILIA 1’43.079
17. Ratthapark WILAIROT
THA HONDA 1’43.115
18. Jules CLUZEL
FRA APRILIA 1’43.649
19. Taro SEKIGUCHI
JPN APRILIA 1’43.781
20. Karel ABRAHAM
CZE APRILIA 1’43.894
21. Eugene LAVERTY
IRL HONDA 1’44.148
22. Dirk HEIDOLF
GER APRILIA 1’44.314
23. Dan LINFOOT
GBR APRILIA 1’44.569
24. Hans SMEES
NED APRILIA 1’44.652
25. Imre TOTH
HUN APRILIA 1’44.787
26. Efren VAZQUEZ
SPA APRILIA 1’44.959
27. Ronald BEITLER
NED HONDA 1’46.765
28. Randy GEVERS
NED APRILIA 1’46.887

ugrás fel