EST. 2002

Az els? megmérettetés

Motor parc fermébe, ideges várakozás: mikor hozhatjuk ki a motort, hogy gyorsan
gumit cseréljünk
, hiszen a Supersportosok után rögtön indították a Stock
mez?nyt. 30 perc letelt, motor ki, villámgyors gumicsere, öltözés, rajtrács.
Hurrá!
Mindjárt megint az agyvérzés kerülget az izgalomtól. Egy nap két
versenyt átélni, ez aztán a ‘tuti fejlövés’!

Sanyi feláll a 13. rajtkockára és várja a rajtot. A lámpák kialszanak, hopp
elindul a mez?ny és… kopp!
Ahelyett, hogy húzná a gázt, fékeznie kell, hiszen
Végh Jana beragadt a rajtnál és Sanyi épphogy nem ment neki. A Sanyi elöl induló
cseh Svoboda épp’ ki tudta kerülni, de Sanyinak muszáj volt megállnia,
különben nekiment volna Janának.

Mire sikerült elindulnia, szinte a komplett mez?ny elment mellette és kb. 30-nak
sikerült befordulnia. A terv, hogy jó helyen végez ekkorra eléggé úgy t?nt,
hogy füstbe ment, de úgy gondolta, hogy amit csak tud, megtesz és ?rült felzárkózásba
kezdett
.

Nagyon nehéz feladat volt ez, mert a lényegesen lassabban köröz?k stílusa nagyon
megzavarta és így nem tudta a saját tempóját motorozni. Mindeközben hatalmas
bukások történtek a pálya különböz? szakaszain. Smrz bukásának magam is szemtanúja
voltam, de bár ne láttam volna! A ment?k id?közben bekapcsolódtak az éppen
zajló versenybe
, hiszen volt, hogy három is a pályán tartózkodott. Nem irigyeltem
ekkor sem a versenyz?ket, sem a pályabírókat, sem a ment?söket. A versenyt végül
leintették és Sanyi leny?göz? teljesítményt nyújtva feljött a 14. helyre
és megszerezte idei els? pontjait
.

Persze a napnak nem volt még vége, hiszen Adorján Tamásnak még hátra
volt a versenye. Sajnos nem szurkolhattunk érte sokáig, mert az els? körben
belekeveredett egy tömeges bukásba és nem tudta folytatni a versenyt.
Szerencsére ? nem sérült.

Pet? Józsi – aki szintén az amat?rök között állt rajthoz a Full-Gas
színeiben – a 22. helyr?l rajtolt. Miután elindult a mez?ny és sikeresen megúszta
a közvetlen el?tte történ? bukásokat, belekeveredett egy hatos csoportba. A
verseny végére sikerült mind az öt ellenfelét leel?znie
, így a 64-es rajtszámú
versenyz? a 13. helyre küzdötte fel magát a futam végére.

Következ? versenye Sanyinak és Balázsnak május 16. Rijeka. Tamás a május
13-i Brofun versenyen lép pályára legközelebb. Remélhet?leg ezeken a versenyeken
még jobban a lovak közé csapnak a Full-Gas Racing Team fiai.

BuGa

ugrás fel