EST. 2002

Barberát letartóztatták, kilenc hónapot is kaphat testi sértésért

Szokatlan, egyben megrendít? hírt adtak közre a spanyol lapok: Hector Barberát pénteken letartóztatték Jerez de la Fronterában, mert azzal vádolják, bántalmazta menyasszonyát. A n? a helyi kórházban töltötte az éjszakát, szemtanúk beszámolója szerint egyértelm?en látható zúzódásokkal hagyta el a hotelszobát, ahol a pár tartózkodott. 

Az Avintia Blusens istálló motorversenyz?jét ?rizetbe vették és kihallgatták, jelenleg testi sértéssel vádolják, 7-9 hónapig tartó szabadságvesztést és távoltartást róhatnak ki rá a bírósági szakaszban, hacsak 15 napon belül megegyezés nem születik partnerével (azaz a hölgy vissza nem vonja a keresetet). Akivel egyébként egy hagyományos lovas program miatt maradtak Jerezben a nagydíj utáni napokra.

Az 1986-os születés?, korábban a Tóth Imre-féle csapatban is szerepl? Barbera negyedik szezonját futja a MotoGP-ben, 2002-ben mutatkozott be a világbajnokságban, a 125-ben, Apriliával. Legjobb eredményét 2009-ben érte el, utolsó 250-es idényében: akkor második lett Hiroshi Aoyama mögött és Marco SImoncelli el?tt.

ugrás fel