EST. 2002

Barcelona, 125: Iannone a gy?ztes, de hogyan


A verseny egyre fogyó körei afféle el?ételként szolgáltak a nagy befutóhoz, ami azonban elmaradt. Julian Simon a pole-ból indul, Andrea Iannone meg nem, de húzza neki, mint egy ?rült, így hamar ki is alakul a párbajszer? felállás. Az olasz meg a spanyol elszöknek, mögöttük tisztes távolságban a boly Terollal, Gadeával, Marquezzel, Folgerrel… de a gy?zelemre esélye csak Iannonénak és Simonnak van. El?zések, ívkeresztezések, a szokott 125-ös m?sor.


Eképpen jutunk el az utolsó körig, amely úgy kezd?dik meg, ahogyan kevesen várnák. Julian Simon els?ként halad át a rajt-célvonalon, ám azt hiszi, véget ért a verseny. Rázza az öklét, diadalittasan a leveg?be csap, triumfálisan üdvözli a csapat tagjait, akik halálra váltan hadonásznak neki, hogy menjen még tovább. Hátravan még egy kör!


Három betli után ez nagyon kellett

Simon nem az els?, aki ezt eljátssza: Pierfrancesco Chili nevéhez f?z?dik a nagy precedens, aki 1992-ben állt neki ünnepelni a 250-esek futamán Jerezben egy körrel a vége el?tt. Azóta is emlékezetes baki. Most viszont már szegény Julian is bekerül a legendáriumba. Az akció és a reakció után a spanyol hatodikként folytatja a versenyt, és így is felhozza magát – majdnem a dobogóra, hiszen a célfotóról kés?bb megállapítást nyer, hogy a harmadik hely Sergio Gadeát illeti. Ezzel az eredménnyel Iannone lehet a legelégedettebb, aki elmúlt három versenyéb?l kétszer nullázott, összesen kilenc pontot tudott csak összegy?jteni – most itt van mellé huszonöt. Felértékel?dik a gy?zelem Simon negyedik és Smith nyolcadik pozíciója mellett.

Az összetett állása Barcelona után: Simon vezet 84 ponttal, Smith a második 82 és féllel, Iannone 71 és fél egységgel harmadik.


125, Katalán Nagydíj, végeredmény

1 Andrea Iannone ITA Aprilia 41:10.494
2 Nicolas Terol SPA Aprilia 2.245
3 Sergio Gadea SPA Aprilia 2.330

4 Julian Simon SPA Aprilia 2.330

5 Marc Márquez SPA KTM 2.356

6 Jonas Folger GER Aprilia 2.531

7 Stefan Bradl GER Aprilia 10.795

8 Bradley Smith GBR Aprilia 10.824

9 Sandro Cortese GER Derbi 14.984

10 Randy Krummenacher CHE Aprilia 15.089

11 Scott Redding GBR Aprilia 16.427

12 Esteve Rabat SPA Aprilia 16.515

13 Johann Zarco FRA Aprilia 27.455

14 Joan Olive SPA Derbi 27.712

15 Takaaki Nakagami GIA Aprilia 28.411

16 Simone Corsi ITA Aprilia 33.697

17 Tomoyoshi Koyama GIA Loncin 42.581

18 Cameron Beaubier USA KTM 48.847

19 Alberto Moncayo SPA Aprilia 49.532

20 Dominique Ägerter CHE Derbi 49.772

ugrás fel