EST. 2002

Barrosnak kitavaszodott

A Honda gyári együttesének újonnan igazolt brazilja jó motorozással jelent?sen
csökkentette a különbségeket
csapattársával, Nicky Haydennel szemben. A
hétvégi teszten, ahol a Ducati, a Suzuki és a Proton is jelen volt, Barros mindössze
három tizedmásodperccel regisztrált lassabb id?eredményt, mint amerikai
kollégája.

A múlt év júliusában történt balesetét követ?en m?tétre került sor, ami meglehet?sen
nehézkessé tette Alex téli felkészülését. Miután a HRC két kézzel kapott
utána
az átigazolási id?szakban, és egyb?l Rossi megüresedett posztját ajánlotta
meg neki, megkezd?dött a dél-amerikai visszailleszkedése oda, ahol a legkiélezettebb
a verseny, és ahol a legapróbb hiba is végzetes lehet. Barrosnak sem a malajziai,
sem az ausztráliai próbákon nem sikerült maradandót alkotnia, így kérdésessé
vált, meddig kell még várni, hogy visszanyerje fizikai illetve szellemi kondícióját.

Nos, az id?, úgy t?nik, elérkezett. A Repsol pilótája elégedetten nyilatkozott
a valenciai tesztet követ?en, s optimizmusát a számok is alátámasztották. "Nagyon
jól javul a vállam" mondta a Yamahát elhagyó "már egyáltalán
nem jelentkeznek problémák vele. Ami a motort illeti, két gyors pálya, Sepang
és Phillip Island után sikerült hozzáigazítanunk egy teljesen más jelleg?höz
is. Állítottunk a váltón, aminek eredményeképp hasonló eredményeket sikerült
elérnem, mint mikor 2002-ben nagydíjat nyertem Valenciában. Ez pozitív, pláne
annak tudatában, hogy mindvégig gyors átlagtempót mentem."

A hosszú kihagyás azért még meglátszik Barroson, és az RCV sincs teljesen
100%-os állapotban, ám az elhangzottak alapján a HRC nincs csúszásban a felkészülési
ütemtervvel, a remek brazil versenyz? teljesítménye pedig alkalomról alkalomra
javul
. A jó Alex mostanra már Brazíliában edz és készül az IRTA barcelonai
sorozatára.

ugrás fel