EST. 2002

Bemutatkozott a Ducati MotoGP csapata

Bemutatkozott a Ducati MotoGP csapata, a Wrooom! síel?s, sajtótájékoztatós programegyüttes keretében Madonna di Campiglio hegyei közt. Ott volt és van mindenki, aki számít a gyár és a versenyszekció életében. Federico Minoli, a vörösök elnöke azzal nyitotta meg az eseményt, hogy a Ducati ‘hiába kicsi és hiába kényszerül folyvást halálugrásokra, abszolút értékben nagy, de az össz-mérleg tekintetében teljesen elviselhet? befektetések árán ugyanazon a magas szinten képes folytatni a versenyzést, mint az elmúlt években.’ Minoli köszöntetet mondott az együttes szponzorainak, akik a bevételek legnagyobb hányadát adják. Rajtuk kívül a televíziós jogdíjakból és licensz-termékekb?l jut komolyabb bevételhez a Ducati Corse. Az elnök máris büszkén nyilatkozott az új 1098-as sportmotor eladásairól: ‘így nyugodtak lehetünk, elegend? forrásunk lesz a versenysportra.’

A Desmosedici GP7 – 1098-as áthallások?

A közgazdaságtani bevezet? után Minoli rátért magára a csapatra. ‘Loris szinte már eggyé vált a motorral, ? az egyik tartóoszlopa a Ducati imázsának. Casey pedig a jöv?. Tudják, honnan jön? Kurri Kurriból. Tehát nagyon lassú nem lehet. Fiatal versenyz?, még érhet és egyenletesebbé válhat a teljesítménye. Éppen ezért jó neki, hogy van egy nagytudású mestere a csapatban, aki kész megosztani vele hatalmas rutinját. Ahogy Rainey mondta – könnyebb egy gyors pilótának megtanulnia nem elesni, mint egy lassú pilótának megtanulnia gyorsnak lenni. Azt hiszem, Casey máris jól érzi magát köztünk, és ez a lehet? legjobb kezdet. Kívánjuk, hogy ? is és Loris is jól csinálják a dolgukat, a csapatunk pedig jobban csinálja mindenki másnál.’

A fiatal ausztrál, Stoner újdonsült nejével, Adrianával érkezett az olasz havasokba. Els? mondata vörös színben ez volt: ‘Nem tudom, mit?l lehetnék boldogabb, mint attól, hogy Ducati pilóta lehetek.’ (Mondjuk Adrianától… – a szerk.) ‘Ez a motor MotoGP-ben való bemutatkozása óta egyre er?sebb és versenyképesebb lett, és ez a Bridgestone gumikra is igaz. Err?l már magam is meggy?z?dhettem az els? teszteléseken. Azt hiszem, kiváló m?szaki csomag áll rendelkezésemre, és az is világosan látszik, hogy a Ducati egy nagy család. Büszkévé tesz, hogy tagja lehetek. A tavalyi volt az els? évem a MotoGP-ben, egyetlen pilótája voltam együttesemnek, de szerintem jobb, ha van egy csapattárs, akihez mérhetem magam. Biztos vagyok benne, hogy rengeteget tanulhatok Loristól, nála jobb kollégám nem is lehetne sem most, de valószín?leg kés?bb sem.’

‘2006-ban elkövettem pár hibát. Voltak eséseim, szinte egyt?l egyig azért, mert nem éreztem kell?képpen a motor elejét. Ez a probléma azonban nem mutatkozott a Bridgestone els? abroncsokkal. Innen szeretnék továbbindulni, tanulni, fejl?dni és a lehet? legjobb eredményeket szállítani. Ami a motort illeti, elégedetté tesz az ereje, az eddigi teszteken nem vettem észre nagy különbséget az ezreshez képest.’

A Wrooom! második napján Claudio Domenicali, a Ducati Corse vezet?je és Loris Capirossi szólaltak meg. Domenicali kiemelte, hogy meddig jutott 2003-as bemutatkozása óta az együttes – a csapat történetének legsikeresebb szezonjaként emlékszik a 2006-osra, az ismert bajok és balesetek ellenére is. Négy futamgy?zelem és kilenc dobogós hely támasztja alá ezt.

A GP7-es Ducatival végre világbajnokságot nyerni akaró, tizennyolc éve a vb porondján lév? és nemsokára apává váló Loris Capirossi azt mondta: ‘Valóban szép év volt a tavalyi, négy GP-t nyertünk csapatszinten, sok dobogós helyünk volt, mégis úgy éreztük, hogy valamit elszalasztottunk. Ezért nagyon készülünk 2007-re. Nagy el?ny, hogy korán el tudták kezdeni a 800 köbcentis motor próbálását, s ebben oroszlánrészt vállalt Vitto (Vittoriano Guareschi – a szerk.), kit?n? munkát végezve a legels? teszteken. A 800-as motor kés?bbi tesztelésein rengeteg dolgot kipróbáltunk, léptünk el?re, léptünk hátra is. Egyértelm?, hogy egy teljesen új prototípus esetén nagyon sok ötlete van az embernek, és ezek közül nem mindegyik jön be. Összességében arra jók voltak az eddigi alkalmak, hogy már tudjuk, min kell dolgoznunk például a következ?, malajziai tesztelésen.’

ugrás fel