EST. 2002

Benelli TNT 899: csapó kett?

Lám, milyen faramuci néha az élet. Szegény Benelli tavaly a kölni Intermoton mutatta be a maga kis TNT-jét,
de a fogadtatás, finoman fogalmazva h?vös volt a közönség és az import?rök részér?l. Durvábban fogalmazva,
rútul megbukott a projekt. Min? érdekes azonban, hogy az oroszlánosok idén is el?hozakodtak a 899-es Tornadóval,
immár a milánói Eicmán, és a korábbinál valamelyest nagyobb meggy?z?déssel: az eredmény fényes siker, a helyzet
mára az, hogy a publikum jóformán követeli a pesaróiaktól, hogy kezdjék már el a sorozatgyártást. Ez dióhéjban
a rettegett TNT kishúgának igaz története. Az okokat boncolgathatnánk, a marketing mindenhatóságáig jutnánk el
valószín?leg, de sokan tulajdonítják a hazai pálya el?nyének az áttörést. Az biztos, hogy a 899-esnek van
létjogosultsága, hiszen az 1.130 köbcentis változatnak sem erejét, sem árát nem engedheti meg mindenki magának.

Nem sokáig kellett tehét várni, hogy a Benelli kiadja a szériagyártásra vonatkozó igenjét, így febráurban már
ott is lehet a kis TNT a szalonokban. A másik jó hír az, hogy vélhet?en tízezer euró alatt sikerül tartani a
motor ellenértékét, ami abszolút reálisnak t?nik ezért a csupaszért – ami a beharangozó és a Milánóban látottak
alapján nem veszíti el egyetlen olyan karaktervonását sem, ami miatt a ‘nagy’ TNT oly’ tetszet?s: ugyanaz az
agresszív megjelenés, ugyanaz a botrányos vonalvezetés, ugyanazok a fékek, vázszerkezet és felfüggesztések.

Az
áresés oka szinte egyedül a motorblokkban keresend? (szinte, mert más a kormány és a m?szerpanel is),
ami nem más, mint ugyanaz a darab, mint amit a legels? Tornadón alkalmaztak. Kevésb?l kijön, hiszen kéznél volt,
így a fejlesztés jelent?snek mondható költségeit sikerült megspórolni.

Persze a már meglév? blokkot nem csak úgy simán fogták és becsavarozták a helyére. Új f?tengelyt és beállításokat
kapott a soros háromhengeres, változtattak a sürítésén, behozták az Euro-3 környezeti norma hatásköre alá,
miközben meg?rizék híresen konzisztens nyomatékgörbéjét, teljesítményét pedig 118 lóer?ig tornászták föl.

ugrás fel