EST. 2002

Benelli TnT R160

A pesarói székhely?, kínai tulajdonú Benelli két „új” modellt mutatott be az idei milánói show-n, a TnT R160-at és a Café Racer 899-est, de nyilván nem ett?l a két alibimodellt?l várják a pénzügyi fellendülést. Továbbra sem…

Évek óta ugyanazokat a motorokat tologatják a Benellinél ide-oda, a fejlesztések száma gyakorlatilag zérus, az új egyhengeres terepmodellekkel (BX-sorozat) kizárólag katalógusokban lehet találkozni, de még a valódi, emberi érdekl?désre számítható 2ue (vagy Due) sem készül már el soha, legalábbis nagyon úgy t?nik.


Benelli TnT R160 (klikk a képre négy másikért)

De az idei EICMÁ-n természetesen ismét kint volt a Quiang Jiang csoport itáliai motormárkája, csak azt ne kérdezzétek, hogy minek, ugyanis újdonságot nem mutattak majd’ semmit. Természetesen ismét kint állt a Due, kint állt a három BX, kint álltak a javarészt átöltöztetett kínai robogók (egyébként valószín?, hogy csak amiatt tartják életben a márkát, mert Benelliként egész jól fogynak a Keeway-ek), de új motor az sehol. Illetve elnézést, volt kett? is, de ha nem hívják fel rájuk az ember figyelmét… na mindegy.

A Benelli TnT R160, ahogy azt neve sugallja, (nem) 160 (hanem csak 155) lóer?s, az 1130 köbcentis sorhármast 137-r?l húzták fel idáig. Ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy egyszer?en áttöltötték ECU-jába a Tornado vezérlését. De ennyiben persze nem maradhatott a dolog, különben a közönség még véletlenül egy szimpla modellfrissítésnek nézi majd a „vadonatúj” modellt. Ezért került fel néhány szénszálas m?anyag alkatrész, és három darab hullámos féktárcsa. 208 kg szárazon, 215 menetkészen, várhatóan 10-12 ezer euróért. Köszönjük! A következ?t!

Benelli Café Racer 899

A másik, köhöm, újdonság a kicsi Café Racer, az a motor, ami 1130-asban már létezett eddig, de mivel a blokköntvények kvázi csereszavatosak 899 és 1130 között, így a vázakban is kedvünkre hajigálhatjuk ?ket. Várható volt egyébként valami hasonló lépés a Benellit?l idén, hiszen a tavalyi Eicmát is a Tre-K túraendúrójuk 899-esítésével bekkelték ki. De lassan kezdenek elfogyni a lehet?ségek, 2010-ben talán még a Tornadóból készülhet egy 899-es Tornádócska, majd a 2011-est is meg lehet úszni néhány S, R, vagy Evo-verzióval, de utána, kedves kínai üzletemberek, mi lesz? Roló le? Reménykedjünk, hogy nem.

ugrás fel