EST. 2002

Beta

Enduro-bemutatás azonban nem történt a Beta milánói standján, helyette
sokkal inkább az aktuális széria finomodása volt megfigyelhet? – az Alp pár
hónappal ezel?tt történt színrelépése után.

A mindentudó motorként megjelen? Alp 4oo társat kapott maga mellé: a
vonalvezetésében is más motard-változatot. Az esztétikumon kívül az alapvet?
különbség annyi, hogy a Motard kerekei 17"-esek, els? tárcsája pedig
nagyobb, 31o mm-es.

A "hugi" egyébként már kapható Európa-szerte, és míg az Alp 5.ooo
eurót kóstál, a Motard csak egy százassal kerül kevesebbe.

Új ruhát kapott az RR 5o, melynek enduro- és motard-verziója egyaránt
acélvázzal volt kapható. Milánó óta már azt is tudjuk, hogy 1.ooo eurót spórolhat
a jó motoros, ha az RX-et alumíniumvázzal választja. Így az Enduro ára
2.7oo, a Motardé 2.65o, hivatalosan. Ez egy jó hír.

A REV 3 immár ötödik változatát is láthatta a Beta standján fürkész?.
Igaz, ránézésre ez a verzió pont ugyanolyan, mint a tavalyi. Valójában
olyan változásokon ment át, melyek a versenyképességén voltak hivatottak javítani.
A Betának nagyon fontos lehet ez a szempont, hiszen már csak egyedül képviseli
az olasz színeket a Trial világsorozatban. A Rev 3 ellenértéke 5.3oo
euró.

Nem hiányozhat a Minicross sem a gy?jteményb?l: ráadásul, ha úgy vesszük,
egyszerre három modellt is láthattunk. Persze csak a kerekek méretbeli eltérése
az, ami különbség: a 1o/1o-es ára 981, a 12/15-ösé 1.11o, a Pro Race USA 12/1o
ára pedig 1.89o euró.

ugrás fel