EST. 2002

Bitter Sándor ismét remekelt

Ennek köszönhet?en Bitti lett az els?
magyar, aki két egymást követ? endurance vb-futamon is pontszerz? helyen
ért célba
.

Az öröm mellett azonban azonnal sajnálkoznunk is kell. Ha ugyanis Bitter
Sándor elrajtolt volna a VB els? két megmérettetésén, az imolai és az
asseni 200 mérföldesen is, akkor a legnagyobb valószín?ség szerint már négy
VB-futamon lehetett volna pontszerz? a Suzukis.

A Hoffmann Racing Team Imolában és Assenben még a német Lars
Albrechttel nevezett be, akivel – valljuk be ?szintén -, nem igazán remekelt
a csapat. Imolában a 14., míg Assenben csak a 22. lett a német alakulat, amely
Bitterrel egyértelm?en új életet kezdett. Három ok miatt is.
A magyar pilóta a leggyorsabb és a legmegbízhatóbb a csapatban, hiszen Brnóban
és Albacetében is ? volt képes a legjobb körid?kre, méghozzá bukás nélkül. Bitter
eme két tulajdonságának köszönhet?en pedig a Hoffmann Racing Team, amely ugyebár
nem tartozik a leggazdagabb csapatok közé, már felverekedte magát az
összetett 15. helyére
.

Bitter teljesítménye különösen azért elismerésre méltó, mert Brno után
Albacetében sem kényeztette el a csapata.

A 3539 méteres albacetei pályán hatalmas volt a forróság az
edzések alatt. Az aszfalt közel ötven fokosra forrósodott fel, amely már önmagában
is egy rizikófaktornak számít. Különösen egy Hungaroringhez hasonló kanyargós
pályán. Ráadásul Bitternek még meg is kellett tanulnia a pálya vonalvezetését,
hiszen el?ször járt a spanyol arénában. A nehézségek azonban itt még nem értek
véget. Ugyan a futóm? Brno után már nem volt annyira lágy Albacetében, ám a
gumik állapota siralmas volt. Az id?mér?n ugyanazzal a gumigarnitúrával
kellett mennie Bitternek, amellyel Brnó-ban versenyzett! Bitti ennek megfelel?en
végig csúszkálta az edzéseket, amiért elég lassú id?ket motorozott ki magából,
hiszen csak a 18. rajthelyre hozta be a csapatát.

Az este kilenckor elstartoló viadal – pontosan az elviselhetetlen meleg miatt
kezdték ilyen id?pontban az albacetei 12 órást – azonban már egészen más volt.
Igaz Bitternek igencsak meg kellett izzadnia a sikerért.

Amíg a két csapattársa, a német Frank Spenner valamint a svájci
Niggi Schmassmann – ne felejtsük el, hogy ? egykori 500-as
men?nek számít: 1988 és 1996 között 57 nagydíjon Hondázott, illetve Yamaházott
három-három órát ült a nyeregben, addig a magyar
bukósisakosnak
a csapatf?nök utasítására összesen hat órán
át kellett húznia a gázt
. Bitti különösen éjszaka volt nagyon jó formában,
amely annak is köszönhet?, hogy meglepetésére új gumikat tettek fel a GSX-R
1000-esére. Bitter gyorsaságát két dolog jelzi a legjobban: az új gumikkal
csak másfél másodperccel volt lassabb, mint a vb listavezet?je
, az
ausztrál Warwick Nowland, míg egy bukás után, Spenner a nagyon el?kel? 9. helyr?l
esett el, a csapatát a 15. helyr?l felhozta a 11. helyre.

Bitter az albacetei teljesítményével két dolgot bizonyított be. Egyfel?l
egy nagyon megbízható, bukásmentes pilóta vált bel?le idén,
másrészr?l egy jobb motorral minden vb-futamon bevezethetné a csapatát a legjobb
tízbe.

Amelyre remélhet?leg már idén sor kerül, hiszen Bitti az összes hátralév?
európai nagydíjon, az Osztrák, a Német és az Olasz GP-n rajthoz fog
állni
.
S?t az sem elképzelhetetlen, hogy a daytonai 200 mérföldes után a suzukai 8
óráson is lehet?séghez juthat majd.

ugrás fel